Hírek

2014.02.28. 12:55

Herman Ottó üzenete a mának

Az idei emlékévek közül az egyik: 100 éve hunyt el Herman Ottó természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész és politikus. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezik. 150 éve Kőszegről indult tudományos pályafutása.

Némethy Mária

Herman Ottó élete végéig Kossuth híve volt, többször meglátogatta őt Turinban (azaz Torinóban). Észak-Olaszországban csatlakozott a Milánó környékén harcoló olasz szabadcsapatokhoz, de 1862-ben továbbment Lengyelországba és részt vett a januári felkelésben. 1863-ban kiábrándult abból, hogy a forradalmi mozgalmak nem tudtak átütő sikert elérni, hiszen elmaradt az általános nemzeti felkelés, ezért visszatért Magyarországra.

– Kőszegre érkezett, ahol két társával „fényirdai műtelep"-et alapított, azaz fényképész volt három éven át – mondja Keszei Balázs botanikus, a kőszegi Jurisich gimnázium igazgatóhelyettese. – Gyorsan beilleszkedett a kőszegi társadalmi életbe. Olyan patronálója akadt a város előkelői közül, mint Chernel Kálmán, aki felfedezte Herman Ottó sokirányú érdeklődését. Chernel a 31 éves ifjút a Brassai Sámuel igazgatta kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátorának ajánlotta. Ezzel, innen Kőszegről indult el 150 éve Herman Ottó tudományos pályafutása.

Kora nagy tudósai közé emelkedett. Milyen értékeit tartja számon ma az utókor?

– Herman Ottó madártani öröksége többoldalú – fejti ki dr. Gyurácz József ornitológus, a Magyar Madártani Egyesület vasi csoportjának elnöke, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának dékánja. – Elsősorban az ő érdeme, hogy a 19. század utolsó éveiben a magyar madártan a világ élvonalába tartozott és jó alapot biztosított nemcsak az ornitológia, de az egész hazai természettudományos kutatás 20. századi fejlődéséhez. Az általa Budapesten szervezett II. Nemzetközi Madártani Kongresszus sikere is hozzájárult ahhoz, hogy 1893-ban megalapíthatta a Magyar Ornitológiai Központot, a későbbi, majd sajnos napjainkra megszűnt Madártani Intézetet. Ez volt az első állami intézmény a világon, amely madarak kutatásával és védelmével foglalkozott. Hasonló intézetek számos európai országban ma is működnek. A kutatásokban szakított az addigi hagyományokkal, a madarak alaktani leírása mellett nagy hangsúlyt fektetett a madarak táplálkozására, vonulására és fészkelésére irányuló, mai szóhasználattal élve viselkedésökológiai vizsgálatokra, továbbá önkéntesek bevonásával az egész országot lefedő madármegfigyelő hálózatot épített ki. Így alaposabban feltárhatták a madarak természetben betöltött szerepét, az emberhez való viszonyukat és jobban megalapozhatták az országos madárvédelmi programokat. A hazai tudományos eredmények nemzetközi publikálásának fontosságát felismerve 1894-ben magyar és német nyelven elindította az AQUILA madártani tudományos folyóiratot, mely azóta minden évben megjelenik, s mely szerkesztőbizottságának 2011 óta én is tagja vagyok. Tevékenysége példát mutat abban is, ahogy felkarolta, támogatta a fiatalabb kutatókat, akik közül néhányan ugyancsak nemzetközi hírű tudósokká váltak, mint például Chernel István, Vönöczky-Schenk Jakab vagy Csörgey Titusz. A tudományos munka mellett Herman Ottó a madarakon keresztül fontosnak tartotta a társadalom szemléletformálását, valamint a tudományos ismeretek közérthető átadását is. Úgy gondolta, hogy „a madarak életének ismerete fontos és kiegészítő része az emberi tudásnak". E gondolat szerint cselekedni ma fontosabb, mint valaha.

– Herman Ottó természettudósi életpályájának kezdetén, mintegy 10 éven keresztül intenzíven foglalkozott a Kárpát-medence pókjaival – veszi górcső alá Herman másik fontos kutatási területét dr. Szinetár Csaba zoológus, főiskolai tanár. – 1873-ban hivatalos megbízást és felkérést kapott a Magyar Természettudományi Társulattól arra, hogy monográfiát írjon Magyarország pókfaunájáról. Munkájának 1875-79 között megjelent három kötete a pókok anatómiai és élettani, és a korának megfelelő ökológiai bemutatásán túl 328 kárpát-medencei pókfajt ismertetett. Ezzel egy időben Németországból 135, Angliából 304, az igazán kiemelkedően kutatott Svédországból 308 fajt ismertek ekkor. Munkájának hazai és nemzetközi fogadtatása egyaránt rendkívül pozitív volt. Az általa újonnan felfedezett, addig a világon máshonnan nem ismert fajok száma is jelentősnek mondható. Ezek egyike a nevében is magyar Nemesia pannonica, vagyis magyar aknászpók. Eredményességének egyik nyilvánvaló oka abban rejlett, hogy rengeteg időt töltött a pókokkal, azok megismerése érdekében. Így írt erről: „A munka anyagát éveken át gyűjtöttem. Bejártam a hegységet, a rónát, a vizek mellékét, az alföld rengeteg mocsarait, a hegyek üregeit és az aknák mélységeit. Igyekeztem, hogy az állatok életébe elfogulatlanul bepillanthassak." Annak ellenére, vagy netán éppen azért, mert 10 éves koráig beszélni sem tudott magyarul, szigorúan ragaszkodott hozzá, hogy magyar neveket adjon, de ne csak az állatoknak, hanem azok testrészeinek, tevékenységeinek és viselkedésüknek is. A pókok szövő mesterségével kapcsolatban meghonosított fogalmai a takácsmesterség szókészletéből származtak, így érthető módon közérthetőek voltak és hazai szaknyelvben is könnyedén elfogadottá váltak. Amatőr természetbúvárból, majd múzeumi preparátorból vált nemzetközileg elismert természettudóssá. A pókokkal foglalkozó munkáit ma is élvezettel és haszonnal forgathatjuk. Elévülhetetlen érdemei vannak a hazai arachnológiai kutatások későbbi, 20. és jelenlegi 21. századi sikereiben. Életművéről a hazai pókászok is megemlékeznek majd az emlékévhez kapcsolódóan.

Herman Ottó üzenetei

Némethy Mária jegyzete

Vannak gondolkodók, akik szerint Isten szava egy-két évszázadonként másképp szól az emberiséghez. A reneszánsz idején a képzőművészetek, a XVII-XVIII. században a zene közvetítette Isten szavát, a XIX. században a filozófia nyelvén, a XX-ban a fizikán keresztül szólt, a mostaniban pedig a biológián keresztül hallhatjuk meg Isten hangját.

Ezért is érdemes foglalkozni Herman Ottóval. A kacskaringós életpályát befutó, Jászai Mari kezét megkérő, korán nagyothalló Herman autodidakta tudós volt. Nem szerzett diplomát, de gyűjtőmunkái mellett rengeteget tanult és eredményeit rendszeresen közzétette. Talán legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról című könyv, amely rövid idő alatt több kiadást is megért. További jelentős művei A magyar halászat könyve I-II. és a Magyarország pók-faunája I-III. kötetek. Hozzá fűződik a magyar paleolit- és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása, mivel a Miskolcon talált szakócák alapján ő állította elsőként, hogy éltek ősemberek Magyarország területén.

Herman jelentős természettudós, és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplője volt. Újságíróként, országgyűlési képviselőként a polgári haladás útján járt, Kossuth eszmei világát követte.

Emberi tartásáról egy adalék: tudományos munkája során nem az volt a célja, hogy kitűnjön. Egyenesen megvetette azokat a tudósokat, akik csak arra szenteltek időt, hogy még le nem írt állatfajokat keressenek azért, hogy így örökítsék meg nevüket a tudományban. Ő ehelyett megpróbált összefüggéseket keresni és a tapasztalatait úgy közzé tenni, hogy azt bárki megértse.

Ez is üzenete a mának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!