Hírek

2015.09.28. 18:27

Hiába van szerelő, várni kell

Olvasónk szerint a szolgáltatónak kellene állni a gázkészülékek javításának költségeit. A kazáncsere megvan két nap alatt, a gázra azonban két hetet kell várni.

Budai Dávid

A gázkészülékek kötelező felülvizsgálatával már több cikkünkben is foglalkoztunk. Kitértünk a felülvizsgálat szükségességére és arra is, hogy bizony Vas megyében most óriási hiány van a szakemberekből.

Egy olvasónk meglehetősen markáns véleményt fogalmazott meg a kialakult helyzettel kapcsolatban. Szerinte érdekes módon az ellenőrök győzik a munkát. Igaz, nekik könnyű, hiszen nem kétkezi munkát kell végezniük, hanem az orrukat használják, vagy egy műszert bekapcsolnak és mondanak egy rossz értéket. Véleménye szerint érthetetlen, hogy állandóan bizonyos rendeletekre hivatkoznak, de a hibák kijavítására nincs elegendő szakember. Ráadásul úgy véli, mivel a gázóra a gázműé, tegyék rendbe a saját készüléküket ők, de legalább osszák meg a költségeket, ami nem is volna olyan magas, ha rendszeresen ellenőriznének.

Olvasónk a kéményseprők gyakorlatával sem elégedett, szerinte mindent kifogásolnak. Néhány extrém esettől eltekintve nem lehetne semmi kifogásolnivalójuk, de ők is az íróasztal mellett kitalált rendeletekre hivatkoznak. Hiába szellőztetnek az emberek rendszeresen, csak azt vizsgálják, hogy van-e légbeejtő vagy nincs, aztán hogy utána ezeket a réseket úgyis betömi a lakó, az már senkit nem érdekel. Olvasónk nehezményezi továbbá, hogy nincs olyan fórum, ahol érvelni lehetne és meggyőzni a rendeletek megalkotóit, hogy ne használják a fűnyíró elvet. Régen jó volt, ahogy volt, most meg minden apróságért hatalmas összeget fizettetnek ki az emberekkel.

Borsos Tünde éppen meggyújtja a gázt a tűzhelyen. Sokan vannak megfosztva ettől a mozdulattól
Fotó: Szendi Péter

Nem mindenki gondolja azonban apróságnak a jogszabályok betartását, azonban azoknak sincs könnyű dolguk, akik maguk veszik kézbe ügyeiket, és nem várnak az ellenőrzésre.

Egy kőszegi olvasónk elmesélte, hogy a nyílt égésterű gázkazánjukat cserélték le kondenzációs gázkazánra. Hozzátette, ha egy nyílt égésterű kazán meghibásodik, azt a szerelő nem javítja meg, mivel a lakásokban ilyen készülék már nem üzemelhet. Ők ezt nem szerették volna megvárni, és elébe mentek a dolgoknak. Még augusztus 31-én kérték, hogy szereljék le náluk a gázórát, mert szeptember elsején jön a szerelő. Így is történt, leszerelték a gáz-órát, a szerelő pedig szerdára végzett is a munkálatokkal. Kedden bejelentették a kéményseprőknél, hogy jöjjenek átvenni a kéményt. Ők azonban csak a következő hét hétfőjén értek rá, mivel egy héten csak kétszer, hétfőn és szerdán van kéményátvétel, de a szerdai nap már tele volt. Hétfőn aztán meg is vizsgálták a kéményt, az eredményt azonban csak csütörtökön kapták kézhez. Gázkészüléket azonban állítólag csak egy ember vehet át a megyében, ezért őrá ismét a következő hétfőig kellett várni. Vagyis hiába volt meg a szerelés két nap alatt, a beüzemelésre a bürokrácia és a szakemberhiány miatt két hetet kellett várni, addig volt kénytelen a család nélkülözni a meleg vizet és a gázt. Mindez 900 ezer forintba került, amire sokan nincsenek felkészülve, ráadásul olvasónk elmondta, pályázni sem tudnak a családok, így vagy kifizetik önerőből, vagy kölcsönt vesznek fel, vagy nincs se fürdés, se főzés és most már fűtés se.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!