Hírek

2016.12.05. 18:55

Hó híján gyalog érkezett a Mikulás

Szombathely - A Mesevár óvodába már megérkezett a Mikulás. Ajándékkal kedveskedett a gyerekeknek.

Tóth Kata

Messze túl az üveg hegyen van egy csoda házikó, ott éldegél egész évben Mikulás öregapó - Devecseri László versével hívogatták a Matróz csoport ovisai a nagyszakállú, szemüveges, pirospozsgás arcú Mikulást, aki hó hiányában nem tudott hozzájuk szánnal érkezni. Gyalog ment, mégse tűnt fáradtnak. Ezüst botjával kopogtatott az ajtón, és ijesztő külsejű krampuszával az oldalán telepedett le a gyerekek közé.

- Te mosolygós kisfiú voltál, láttam, hogy már szépen öltözködsz. Egész évben nem irigykedtél a társaidra, csak így tovább - szólt az egyik aprósághoz. - Úgy hallottam, te pedig már szépen tudod hajtogatni a ruháidat. Önálló vagy, ez dicséretes, de többet kellene segítened az elpakolásnál. Mindenkihez volt jó szava, és ha kellett feddő is. És az ovisok megbizonyosodhattak róla, egész évben nyitva tartotta a szemét, fülét, semmi nem maradt előtte titokban. Érdekes módon a Mikulás azt is pontosan tudta, hogy ki válogatós, ki makacskodik a mosdóban, ki az, aki túl sokat mocorog és ebéd után nem szeret csendes pihenőzni. Azt is, hogy ki rendetlenkedik, vagy verekszik a társaival. Egy kisfiú - ő már a Pillangó csoportban, széttárta a kezét. Tudja ő, hogy miben kellene javulnia, de ebben az évben ennyi telt tőle.

Mindenki hevesen bólogatott, fogadkozott a Mikulás kéréseire, néhányan még az ajándékot is elfelejtették megköszönni. Egy kisfiú a szeme sarkából a krampuszt figyelte, aki nem tágított a Mikulás mellől. Egy másik el is sírta magát a félelmetes, ördög ábrázatú alaktól. Neki megkegyelmezett a krampusz, kis időre kiment a teremből.

Adventi kalendáriumot, kifestőt, szaloncukrot kaptak az ovisok az advent kezdetétől ünneplőbe öltöztetett, hangulatos csoportszobákban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!