Hírek

2016.07.20. 14:25

Hulladék csúfítja a tájat - Rengeteg zsák és elszórt dolog éktelenkedik a Parkerdő területén

Szombathely - Nyáron sokan megfordulnak a Parkerdőn, a városlakók szívesen töltik itt szalonnasütéssel, bográcsozással hétvégi szabadidejüket.

Vadas Krisztina

Ám ezek a tevékenységek nem úszhatók meg hulladék keletkezése nélkül. Ezzel még nem is lenne probléma, ha az összegyűlt szemét nem ékeskedne" hetekig a tűzrakóhelyek közelében.

Molnár Lajos, lelkes környezetvédő, kiskerttulajdonos hívta fel a figyelmünket a parkerdei szeméthalomra. Szerdán magunk is kimentünk a terepre, hogy megnézzük, valóban súlyos-e a helyzet.

Molnár Lajos kiskerttulajdonos mutatja, mennyi minden maradt még a lerakónál a keddi, öt köbméteres konténernyi elszállítás után is. Fotó: Unger Tamás

- Kedden délután a Szova Zrt. munkatársai egy öt köbméteres konténert pakoltak tele az itt felgyülemlett hulladékkal, de még így is maradt elég - mondta el Molnár Lajos, hozzátéve, hogy a keddi elszállítás előtt körülbelül három hétig gyűlt a szemét, addig nem vitték el. Ottjártunkkor a szemét nagy része szanaszét hevert a földön. Molnár Lajostól megtudtuk, hogy ezek szinte mind zsákban voltak, csak az erdei állatok élelem után kutatva széttépték. A kerttulajdonos tavaly már érdeklődött, hogyan oldható meg a rendszeres szemétszállítás.

- Régebben volt a büfével szemben egy konténer, akkor a kiskertesek is ebbe gyűjthették a hulladékot. Ám egy idő után a városból is elkezdték ide hordani a szemetet, ezért ez a rendszer megszűnt. Ezt követően valaki elkezdett rakni egy kupacot a parkoló másik felén, akkor mindenki oda tette le a zsákokat. Azt az erdészet számolta fel, azóta tábla hirdeti, hogy ott tilos szemetet lerakni. Ezért is mentem be a városgazdálkodáshoz megkérdezni, hogy mi a teendő. Az a megállapodás született, hogy vegyenek a kerttulajdonosok sárga zsákokat, és abban tegyék ki a szemetet, majd hétfőn és csütörtökön reggelente elviszik. Ez egy darabig működött is, aztán egyre hosszabb időközönként szállították csak el a szemetet. Legutóbb körülbelül három hete vitték el, ami a nyári időszakban különösen kellemetlen, hiszen rengeteg szemét összegyűlik, ami nem csak a kertesektől jön, hanem attól az ötszáz-hatszáz embertől, aki hétvégente megfordul a parkerdőn - elemezte a helyzetet a környezetért aggódó kerttulajdonos.

Nem maradt el a szemétszállítás

A Szova Zrt. hivatalos válasza szerint a szombathelyi Parkerdőben keletkező hulladék elszállítására a SZOMHULL Kft-nek a Szombathelyi Erdészeti Zrt-vel van érvényes szerződése. Ennek értelmében a tavasztól őszig tartó időszakban hetente két alkalommal, hétfőn és csütörtökön ürítik a Parkerdő bejáratánál található hat hulladékgyűjtő edényt. Ezek a területre kikapcsolódni érkezők által termelt szemét elhelyezésére szolgálnak.

A kiskerttulajdonosok ezekbe a kukákba nem tehetik szemetüket. Ők közszolgáltatási szerződést köthetnek a hulladékszállításra. A szemetet a Szova Zrt. logójával ellátott fekete zsákban helyezhetik ki, melyeket munkatársaik csütörtökönként visznek el. Ilyet a SZOMHULL Kft. Welther Károly utcai ügyfélszolgálatán vásárolhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!