Hírek

2015.11.30. 16:54

Huszár Gábor sajnálja a „zsidó állam” említését – lemondását akarják az ellenzéki pártok

Szentgotthárd – „A zsidó állam állhat a párizsi merényletek mögött” – egy most nyilvánosságra került hangfelvétel szerint ezt mondta Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere a november 16-i önkormányzati bizottsági ülésen.

Bakos Ágnes

„Az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat, a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni" – szó szerint így hangzik az a mondat, ami bejárta a világhálót. Szentgotthárd város erőforrás-bizottsága tanácskozásán hangzott el mindez. Akkor döntöttek arról, hogy nemet mond a város egy téliesített befogadótáborra, amit a város határába, az ipari parkba tervezett a kormány.

Huszár Gábort hétfőn nem lehetett utolérni, ki volt kapcsolva a telefonja, hiába kereste lapunk.

Hétfőn kora este közleményt adott ki a polgármester, ebben azt írja:

„A bizottsági ülésen elhangzott, nem a nyilvánosságnak szánt, a vita hevében szerencsétlenül megfogalmazott, kellőképpen át nem gondolt mondatom miatt a következő nyilatkozatot teszem: A legtávolabb állt és áll tőlem, hogy bárkit, különösen a zsidó vallású embereket megbántsam. Ezúton szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akiket a feltételes módban elhangzottakkal megsértettem. A történteket végtelenül sajnálom."

A politikai pártok a közlemény előtt sorban reagáltak a kiszivárgott hangfelvétel tartalmára.

Az LMP Vas Megyei Szervezete azt írta: „Huszár Gábor méltatlanná vált a polgármesteri címre". Lemondásra szólították fel Szentgotthárd fideszes polgármesterét. Az LMP szerint Huszár Gábor idézett szavai nyílt uszítást jelentenek.

Az MSZP Vas Megyei szervezete szerint „Huszár Gábor a párizsi több száz ember életét követelő tragikus merényletet arra használta fel, hogy a zsidó államot tegye felelőssé, és ezzel nyíltan gyűlöletet keltsen egy vallási közösség, egy másik állam ellen." Idézi a miniszterelnököt is a szocialisták közleménye: „Orbán Viktor fideszes miniszterelnök a közelmúltban azt nyilatkozta: nekünk tilos a zsidókra mint veszélyre tekintenünk, inkább tekintsünk rájuk, mint Isten ajándékára. Egyúttal kijelentette különösen fontosnak tekinti a zsidó állam magyar közösségét."

Az MSZP felszólította Orbán Viktort, hogy saját korábbi nyilatkozatának megfelelően ne tűrje el, hogy antiszemita, nyíltan uszító megnyilvánulásokat tegyen egy várost képviselő fideszes vezető. Felszólították a miniszterelnököt, hogy azonnal kezdeményezze Huszár Gábor visszahívását.

A Demokratikus Koalíció is reagált: „A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja a szentgotthárdi polgármester antiszemita kijelentéseit, amelyek – ostobaságukból adódóan – károsak lehetnek az emberek szellemi épségére is."

Frissítés:

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője közölte: a szentgotthárdi polgármester magánvéleményének adott hangot, nem fogadják el a nyilatkozatát, annak semmi köze a Fidesz álláspontjához. Kijelentette: a Fidesz elítél mindenfajta terrorizmust.

Az izraeli nagykövetség a lehető leghatározottabban elítéli a szentgotthárdi polgármester azon kijelentését, amelyben azzal vádolja Izraelt, hogy a párizsi terrorakciók mögött áll. Izrael Állam Nagykövetsége közleményt adott ki, amely azt írja: Huszár Gábor szavai "ismételten bizonyítják azt, hogy vannak, akik nem tanulnak a történelemből, és továbbra is a zsidó államra, Izraelre és a zsidókra vonatkozó összeesküvés-elméleteket és negatív nézeteket hangoztatnak". Az ilyen jellegű uszítás vezetett a zsidók legnagyobb tragédiájához Magyarországon is – olvasható a távirati iroda által idézett közleményben. A nagykövetség sajnálatosnak nevezte, hogy "egy közszereplő, Szentgotthárd fideszes polgármestere, aki példakép kellene, hogy legyen a választókörzetében, ilyen hamis és nevetséges állításokat mond". Azt írja a dokumentum: „Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten és az az ország, amely a népe ellen elkövetett több ezer terrortámadás áldozata. A polgármester a kijelentésével összekeveri az elkövetőket és az áldozatokat.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!