Így neveld a gyereked! – Az Anya, taníts engem! című könyv szerzője jó pár tévhitet oszlatott el

Manapság illik tudatos szülőnek lenni, és ha egy szülőt megkérdezünk erről, szinte biztosra vehetjük, hogy éppen egy tudatos szülővel állunk szemben. Deákné B. Katalin, a tudatos szülő nevelési módszer kidolgozója és egyben a minden magyar szülő bibliájának tekinthető Anya, taníts engem! című könyv szerzője tartott előadást a Zseboroszlán Vas megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány meghívására a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Ahogyan az könnyen megjósolható volt, a mintegy három tucat érdeklődő között alig volt férfi, jól mutatja ez is, hogy a gyereknevelés elsősorban női sport. Deákné B. Katalin 22 éve írta az Anya, taníts engem!-et, amelynek titka az egyszerűségében rejlik, tudtuk meg az írónőtől, aki eredetileg biológia-fizika szakos tanárként kezdte. Egészen pontosan 27 évig tanított és közben napközis tanár is volt. Itt merült fenn benne a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy az ugyanabból az óvodából és iskolából érkező gyerekek között sokszor óriási a különbség? Az egyik magától megcsinál mindent, a másikat pedig képtelenség rávenni arra is, hogy egy betűt leírjon. A genetikai tényezőt leszámítva egyértelműen a családon belül kellett keresni a megoldást. Miután aztán saját gyereke született, papírra vetette tapasztalatait, így született a könyv.

Amire bizony nagy szükség van, hiszen a szülők nagyon kevés kapaszkodót kapnak ezen a területen. Sokan rosszmájúan zseniképzőnek nevezik a módszerét, pedig erről szó sincs, a titok a tudatosság. Ahhoz azonban, hogy életünk minden pillanatában tudatosak lehessünk, el kell sajátítani egy életformát, ami azt jelenti, hogy foglalkozni kell a gyerekkel. Ennek két nagy előnye is van, egyrészt a gyerek sokkal okosabb lesz, ha sokat foglalkoznak vele, másrészt a szülő is megismeri a gyerekét. Az írónő elmondta: korcsoportos méréséken azt tapasztalja, hogy sokszor a szülők lepődnek meg a legjobban, hogy a gyerek mire képes. Egy amerikai tudós azt állítja, hogy párhetes kortól már alapfokon lehet tanítani a gyerekeket matekra és a betűkre. Ez talán túlzás, de az kétségtelen, hogy a gyerekek sokkal többre képesek, mint azt elsőre gondolnánk. És ehhez nem is kell sok minden, ha egy szülő naponta tíz percet tudatosan foglalkozik a gyerekével, annak már meglesz a hozadéka.

Egyszerű dolgokra kell gondolni: ha például tudjuk, hogy csemeténknek gondja van a számolással, kérjük meg, hogy ő vegye ki a családi ebédhez a kanalakat a fiókból. Ha autóval állunk a pirosnál, magyarázzuk el a lámpák működését, és így tovább. A számunkra evidens dolgok a gyerekeknek mindig újdonságot jelentenek, ezt ne feledjük. Amennyiben sikerül folyamatosan tréningeznünk gyermekünk agyát, az olyan képességeket sajátít el észrevétlenül, amelyre az iskolában egészen biztos, hogy szüksége lesz. Megfigyelhető az is, hogy akik koraszülött gyermeket hoztak világra, tudatosabb szülők lesznek. Ők jobban ismerik gyermeküket és a viszony is szorosabb köztük.

Deákné B. Katalin felhívta a figyelmet egy-két tipikus hibára, amit a szülők szoktak elkövetni. Nyugaton nagy divat a kisbabákkal fókuszmintás játékokat játszani, ilyenkor fekete-fehér nagy mintás lapokat mutatnak a gyerekeknek. Ilyenkor jól nyomon követhető a szem fókuszálása, azonban jó tudni, hogy ha a mutatott kép túl kontrasztos, az zaklatottá teszi a babákat. A féléves gyerekeknél fontos szem előtt tartani, hogy ők még nincsenek arra felkészülve, hogy egyszerre több képet mutassunk nekik. Így, ha a nyuszit és a farkast akarjuk megtanítani nekik, egyszerre csak az egyikkel tegyük. Ha nem tartjuk meg a fokozatosságot, zavar támadhat.

Az írónő tapasztalatai szerint a gyerekek nagyon rossz arányban adják vissza az elhangzott történeteket, ennek az az oka, hogy csak befogadnak, de nem értelmeznek. Márpedig az ellenőrizetlen tévénézés éppen ezt erősíti. A szülőknek sajnos viszont az a legkényelmesebb, ha leültetik a gyereket a tévé elé. A szülők egyébként éppen az óvoda alatt kényelmesednek el, arra gondolnak, ott úgyis mindent megtanítanak nekik, pedig ez sajnos tévedés. Az óvoda nem pótolhatja a szülői törődést. És ha már óvoda, sokan azt gondolják, az ovi kizárólag a játékra van, pedig a nagycsoportosokat már fel kell készíteni az iskolára. Ha ugyanis ezt nem tesszük meg, sokként fogja érni a gyereket a hirtelen jött változás. Tévhit, hogy a gyerekek utálnak tanulni, ezt csupán mi hisszük. Beléjük van "kódolva" a tanulás, és ha sikerélmények érik, élvezni fogják a folyamatot. Sikerélmény pedig akkor éri, amikor mi tanítjuk. Nem csak tanulni, de játszani is meg kell tanulni. Deákné B. Katalin szerint a játékokat minősíteni kellene, vannak ugyanis teljesen haszontalanok és vannak kiváló képességfejlesztők is közöttük. Alapszabály, hogy azok a játékok jók, amelyek több részből állnak, és amelyek a szülőknek is kihívást jelentenek. De a legfontosabb, hogy a gyerekkel le kell ülni és játszani kell, ezt nem lehet megúszni. Végezetül: ha eljön az idő, bármilyen fájdalmas is, le kell választani magunkról a gyerekünket. Az úgynevezett "helikopter szülők", akik minden pillanatban ott pörögnek a gyerek körül, csak azt érik el, hogy imádott csemetéjük 16 éves korában faképnél hagyja őket.