Hírek

2015.03.12. 19:39

Igyunk az egészségünkért! A szombathelyi dialízis központban több mint 240 beteget kezelnek

Az emberek többsége kevés folyadékot iszik, pedig napi két-három liter víz elfogyasztásával sokat tehetünk a veséink egészségének megőrzéséért.

A megfelelő vízfogyasztás a kiemelt témája az idei vese világnapjának is, amelynek keretében a vesebetegségek megelőzésének és korai felismerésének fontosságára hívták fel a figyelmet. A szombathelyi dialízisközpontban felvilágosító programmal várták az érdeklődőket.

A művesekezelésnek három formája van: a kézi, a gépi és a transzplantáció. Ma Magyarországon minden tizedik embert érint bizonyos fokú vesezavar, és mintegy 7000 beteg szorul rendszeres művesekezelésre. A szombathelyi központban jelenleg több mint 240 beteget kezelnek.

Nagy Éva mutatja kollégánknak, hogyan dolgozik a művesekezelést végző gép. Fotó: SZMK

A gépi dialízissel kapcsolatban Nagy Éva dializáló nővér elmondta, a betegek heti háromszor járnak kezelésre, ennek időtartama átlagban négy óra. Ez természetesen változik, attól függően, hogy egyénileg kinek mennyi időre van szüksége.

A vesebetegség első jele például az étvágytalanság, a fáradékonyság, a bőrviszketés, a fogyás és a hányinger. Az elégtelen folyadékbevitel kezdetben okozhat például fáradékonyságot, fejfájást, dekoncentráltságot és savtúltermelést. Hosszú távon akadályozza a megfelelő anyagcserét és ez olyan súlyos betegségekhez vezethet, mint a magas vérnyomás, a diabétesz és a vesebetegség. A vese egészsége napi 2-3 liter vízfogyasztással és tudatos életvitellel megóvható.

„A csapvíz önmagában jobb, mint a szénsavas vagy palackozott ásványvizek, ajánlott tehát ezt fogyasztani a cukros italokkal szemben" - fogalmazott Kulcsár Imre, a szombathelyi dialízisközpont orvosigazgatója.

Sok esetben a vesebetegséget csak akkor ismerik fel, amikor a szerv már nem képes ellátni feladatait és azonnali dialízis szükséges. A nehéz felismerhetőség miatt fontos a veseműködés rendszeres felülvizsgálata vérvétellel és vizeletvizsgálattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!