Hírek

2014.06.27. 15:45

Ilyen egy jó szelfi

Van, aki a strandon, más kirándulás vagy buli közben készít szelfit. A népszerű önfotózást mi is kipróbáltuk szerkesztőségünkben, fotóriporter kollégánk Zergi Borbála - aki gyakorlott szelfis - pedig elmagyarázta, hogyan is készítsünk jó önfotókat.

Farkas Eszter

A selfie-nek vagy magyarosan szelfinek, talán az önfotó szó felelne meg leginkább, azaz azt a fotót értjük alatta, amelyet mi készítünk úgy, hogy a kamerás mobiltelefonunkat, fényképezőgépünket kinyújtott karral magunk felé fordítva megörökítjük saját magunkat. A képet azután feltesszük valamelyik közösségi oldalra, és várjuk, hogy milyen hatást vált ki ismerőseinkből. A világ egyik legtekintélyesebb szótárának szerkesztői egyébként megállapították, hogy az angol nyelvben, a szó használatának gyakorisága 17 ezer százalékkal nőtt 2012-höz képest. A szelfi tehát már egy nemzetközi kifejezés, ami írható még selfy-nek, és a többes száma selfies-nek is.

Szelfit csinálni azonban nem is olyan egyszerű. Fotóriporter kollégánk Zergi Borbála azonban már gyakorlott a szelfiző, így őt kérdeztük azzal kapcsolatban, hogyan is érdemes ezt csinálni.

- Én általában fényképezőgéppel szoktam szelfizni, ezeket töltöm fel a facebookra, telefonnal maximum csak instagramra készítek ilyen fotókat - mondta Bori.

- A szelfinek is vannak aktuális őrületei. Mostanában például szeretkezés után fotózzák magukat az emberek. Ez nálunk annyira még nem terjedt el, de nem is tartom igazán szerencsésnek, hogy ennyire intim dolgokat osszon meg valaki magáról. Egy időben nagyon menő volt a kacsaszáj szelfi, amikor a lányok, olyan képet osztottak meg amelyen csücsörítettek, és mélyen dekoltált ruhában pózoltak. Ezt egy kicsit már cikinek tartom. Vannak viszont művészek, akik magaslatokig emelték a szelfizést, sok ilyen fotót találhatunk az interneten böngészve. Egyre divatosabb az is, hogy az emberek nem az arcukat, hanem a lábukat fotózzák. Nagyon tetszenek azok a fotók, amelyeken például a cipőnk látható, ezeket jól meg lehet komponálni. Viszont a strandon fotózott combok, amelyeknél nem tudjuk eldönteni, hogy virslit vagy lábakat látunk a képen, szerintem nem túl szerencsés beállítások. Ezeket csak virslilábas szelfinek hívom - fejtette ki Bori.

- Egy jó szelfinél mindig fontosak a körülmények. Válasszunk jó helyszínt, ne lógjon a képbe a nagymama rezsója, vagy éppen wc, mert hamar az internet sztárjai lehetünk. Mindenkinek van egy előnyös profilja. Bátran próbálkozzunk. A szemből készült fotók általában nem túl előnyösek, ezért próbáljuk enyhén oldalra fordítani a fejünket, úgy, hogy az egyik fülünk látható legyen a képen, mivel ez a legjobb szög. Semmiképp se fényképezzük magunkat alulról, mert tokásnak fogunk látszani. A felülről lőtt képek jók tudnak lenni, de legyünk óvatosak, mert a fejünk aránytalanul nagynak is tűnhet a testünkhöz képest, ha túl magasan tartjuk a kamerát. Ha csoportos szelfit készítünk figyeljünk arra, hogy ne csak mi nézzünk jól ki a képen. Ragadjuk meg az adott pillanat hangulatát azt, amit szeretnénk kifejezni azzal a fotóval. Például a barátságot, a jókedvet. Én nagyon aranyosnak tartom azokat a szelfiket, amelyeken a nagymamával, anyukával pózolunk. Egy jól időzített közös szelfizés összehozza a csapatot, ezért nagyon jónak találom a munkahelyi szelfiket is - tette hozzá Bori.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!