Hírek

2016.07.11. 16:43

Íme a 23 vasi település, ahol egyetlen bűncselekmény sem történt tavaly – Szombathely és Nagytilaj a legveszélyesebb?

Vas megyében tavaly összesen 5 ezer 65 bűncselekmény történt, ám van 23 település, ahova egyszer sem kellett kimenniük a rendőröknek.

Budai Dávid

Alig egy héttel ezelőtt írtunk a megyében elkövetett bűncselekményekről. Akkor a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az derült ki, hogy Vas megyében jelentős csökkenés mutatkozik a bűncselekmények számában. Most a rendőrségtől kikértünk egy sokkal részletesebb adatsort, ahol a tartási kötelezettség elmulasztásától kezdve a gyilkosságokig mindent összegyűjtöttek, sőt azt is elárulták, melyik az a 23 település a megyében, ahol egyáltalán nem volt bűnözés. Azon nem lepődtünk meg, hogy abszolút értelemben Szombathelyen volt a legtöbb bűncselekmény, azonban azon egy kicsit igen, hogy a lakosságszám arányában Nagytilaj vezeti a megye bűnözési statisztikáját. Persze azért megijedni nem kell, az alig több mint százlelkes faluban elég volt ehhez mindössze egy-két bűncselekmény. Egyébként Szombathelyen és Nagytilajon is lopásból volt a legtöbb.

És akkor lássuk a konkrétumokat: Vas megyében tavaly összesen 5 ezer 65 bűncselekmény történt. A lopás 1872-es esetszámával magasan vezet minden más bűncselekmény előtt. Ez azt jelenti, hogy tavaly naponta átlagosan ötször loptak úgy a megyében, hogy az a rendőrség tudomására is jutott. Nyilván, ennél valójában többször tulajdonítottak el a bűnelkövetők ezt-azt, csak sok esetben ezt az áldozat be sem jelenti. Csalásból összesen 625 volt tavaly, ezzel a bűnügyi rangsor második helyét érdemelte ki. A dobogó harmadik fokán a garázdaság áll 395-ös esetszámával. Jól látszik, hogy átlagosan ez utóbbi bűncselekményből is jutott egy-egy minden napra. Hamis magánokirattal is meglepően sokan buktak le, összesen 284 esetről tudni, ezzel pedig kettővel megelőzi a lebukott ittas járművezetőket. Tavaly ugyanis 282 esetben derült ki, hogy a sofőr ittas állapotban ült volán mögé. Ha ilyen sokan lebuknak, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon hányan vezetnek részegen úgy, hogy végül szerencsésen célhoz érnek?  Elég ijesztő.

Testi sértésből 267, zaklatásból pedig 157 jutott a rendőrség tudomására. Rongálás 151-szer volt, balesetet 121 alkalommal okoztak tavaly, kábítószer birtoklás miatt pedig 95 esetben kellet intézkedni. Összesen 82 fajta bűncselekményt regisztrált a rendőrség. Ezek között a zártöréstől a gyilkosságig szinte minden megtalálható, amit el lehet követni. Előbbiből egyébként hat volt tavaly, míg emberölésből kettő. Gyermekpornográfiával összefüggő bűncselekményből kettő volt, míg gyermekprostitúció kihasználása miatt egyszer kellett intézkedni a megyében.

A csaknem százféle bűncselekmény elkövetési gyakorisága a felsorolt eseteket kivéve többnyire száz, sőt inkább ötven esetszám alatt van, de rengetegféle bűnt mindössze egyszer követtek el, vagy inkább úgy fogalmazunk, egyszer buktak le vele. Egy esetben valaki visszatekerte a kilométerórát, de volt egy hűtlen kezeléses és egy közösség elleni uszításos eset is.

Messzemenő következtetéseket nem szeretnénk levonni abból, hogy hol helyezkednek el a bűn nélkül élő települések a megyében, de az jól látszik, hogy a megye északkeleti és délnyugati részét foglalják el leginkább, és a megye középső részén egyetlen olyan település sem található, ahol ne lenne bűnözés.

Azonban ne feledjük, ez a valamivel több mint 5 ezer bűncselekmény az országban  elkövetett bűnesetek mindössze 1,95 százaléka, így Vas megye továbbra is az ország egyik legbiztonságosabb megyéje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!