Hírek

2015.01.06. 11:06

In memoriam Limpár József

Limpár József 1940-ben Jánosházán született. 1958-tól az Autóközlekedési Vállalatnál dolgozott, kezdetben Pápán, majd 1966-ban áthelyezéssel kinevezték a celldömölki kirendeltség vezetőjének.

1973–1979 január 6-a között a Celldömölki Nagyközségi Közös Tanács elnökeként a városközpont új arculatának kialakítása volt a fő feladata. 1979. január 6-ától, Celldömölk várossá válásától 1990-ig Celldömölk Város Tanácsa elnökhelyettese, e pozíciójában is a városüzemeltetést és a városfejlesztést irányította. 1990 után az intaházi Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet, 1995-től a celldömölki Kemenesaljai Egyesített Kórház gazdasági igazgatója volt. Nagy érdemei voltak a kórház-rekonstrukció megvalósításában.

Limpár József 1940–2014

1994-től a Vas Megyei Közgyűlésben az MSZP Kemenesaljai Szervezete támogatásával lett képviselő, megyei képviselőként vezette az egészségügyi bizottságot. 1998-ban és 2002-ben is megmérettette magát, és bekerült a városi képviselő-testületbe. Két cikluson át vezette a pénzügyi bizottságot.

Limpár Józsefet egész élete városunkhoz, Celldömölkhöz köti. Látható nyoma volt annak az akaratnak, hogy szolgálja a közösséget. Vezetésével alakult át a település központja, épültek új lakótelepek, üzemek, intézmények, városiasodott Celldömölk. Önkormányzati képviselőként, majd polgármesterként együtt dolgozva vele, mindezt közelről megtapasztalhattam. Ha szükséges volt, tanáccsal látott el, ha kellett, biztatott, és mindenkor a jobbítás szándékával adta át tapasztalatait mindannyiunknak. Bár az utóbbi néhány évben a város irányításában nem vállalt aktív szerepet, hosszas beszélgetéseink alkalmat adtak arra, hogy megossza gondolatait velünk. Baloldali érzülete elkísérte egész életében. Számtalan kitüntetést, elismerést kapott a munkájáért. De semmi sem jelentett számára annyit, mint a körülötte élők szeretete.

Legfőképpen családjának szeretete. Ha valami felülmúlta a közélet iránti elkötelezettségét, a tenni akarást a közösségért, az nem volt más, mint rajongó szeretete családja, gyermekei és unokái iránt.

Kivételes, nem mindennapi egyéniséget ismerhettünk meg benne.

Váratlanul hagyott itt bennünket. Most örök búcsút mondunk. Nyugodjék békében. Nyugodj békében, Jóska bácsi.

Fehér László polgármester, Celldömölk Önkormányzata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!