Hírek

2017.01.02. 10:18

Inspiráció az új évre - Így fogyott le 35 kilót Gergácz Bence

Szombathely - Kíváncsi arra, hogy miképpen lehet 35 kilogrammot fogyni rövid idő alatt? Gergácz Bencétől megtudhatja!

Elek Szilveszter

Gergácz Bence gyermekkorában nagyon szerette a hasát. Nem vetette meg a csokoládét, a süteményeket és az egyéb hizlaló finomságokat sem. Ennek meg is lett az eredménye. A fiú 2009-ben 120 kilogrammot nyomott. Ez az évszám különösen fontos az életében, ugyanis ekkor döntötte el, hogy egyszer és mindörökre megváltoztatja az életét.

- Nem voltam megelégedve a külsőmmel, amely miatt sokan csúfoltak. – Szerettem volna lefogyni, vékonyabb, izmosabb és erősebb lenni – teszi hozzá a fiú. – Eleinte több ígéretesnek tűnő diétát is kipróbáltam, ezek mellett azonban nem sportoltam, így szinte semmit sem fogytam. Végül az édesanyám unszolására elkezdtem zumbára és alakformáló edzésre járni. Bár rendkívül jól éreztem magam ezeken az órákon, de a várt eredményt nem hozták meg – meséli a fiú.

Előtte-utána

2015 szeptemberében Bence ellátogatott a szombathelyi Hobbisták Önvédelmi SE edzésére. – Az ottani crossfit tréningek eleinte nagyon megizzasztottak, és fél éven belül már látszott a kemény küzdelem eredménye – mondja büszkén a fiú. – A speciális gyakorlatok elvégzésénél fontos, hogy mindent pontosan és precízen csináljunk, ezért eleinte kisebb nehézséget okozott, hogy születésemtől fogva hallássérült vagyok. Az edzőmmel, Bertha Györggyel nem hagytuk, hogy ez hátráltasson – jelenti ki határozottan Bence.

A fiú amellett, hogy rendszeresen fut, hetente négyszer jár edzésre a hobbistákhoz. – Az egyik legnagyobb célomat már elértem, ugyanis jelenleg 85 kiló vagyok, mindezt úgy, hogy sokat izmosodtam. Az edzések, a sport olyannyira az életem részévé vált, hogy most már versenyzem is. Legutóbb decemberben indultam egy zalaegerszegi amatőr crossfit versenyen, ahol ötödik lettem. Arra különösen büszke vagyok, hogy az edzőtársammal, Nárai Dániellel a kétfordulós megmérettetés állóképességi körén mi értük el a legjobb eredményt – mesél kalandjáról a fiú. – Ez motivál, hogy jövőre is benevezzek egy-egy versenyre – teszi hozzá Bence.

A fiú kiemeli, hogy a fogyásban nem csupán az edzés segített neki. Legalább olyan fontosnak tartja az egészséges táplálkozást is. – A helyes étrend kiegészíti a sportot, a kettő egymás nélkül aligha működik – hangsúlyozza Bence. – Amióta aktívan edzek, cukros üdítők helyett vizet iszok, kevesebb szénhidrátot és több fehérjét, gyümölcsöt illetve zöldséget fogyasztok.

Bence nem csupán a sportban sikeres – a „civil életben" is megvalósította az álmát, ugyanis saját virágboltot nyitott Szombathelyen. – Szeretném, ha az élettörténetem bátorítás lenne mindazoknak, akik szintén valamilyen fogyatékkal indulnak el az élet rögös útján. Nem szabad, hogy a hátrányok miatt feladjuk az álmainkat, ugyanis kitartással, egészséges életmóddal szinte bárki sikeres lehet – mondja Bence, akinek most az az egyik legnagyobb célja, hogy meghódítson egy lányt.

- Amikor Bence idejött, rajtunk kívül senki sem hitt benne – emlékezik vissza Bertha György. – Folyamatosan motiváltuk, és meglepően gyorsan elkezdett bízni magában. Az egyik legfantasztikusabb dolog a sportban, amikor az edző és tanítványa rájön, hogy a céljuk, útjuk közös, ugyanis ilyen harmóniában könnyebb végigjárni a sikerek, elismerések felé vezető utat. Úgy gondolom, hogy Bence esetében még messze nincs vége ennek az útnak – fűzi hozzá az edző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!