Hírek

2015.07.03. 11:12

Irány az élet! - Íme az NYME Szombathelyen végzett frissdiplomásai

Szombathely – Az idén is több turnusban fogadja az Agora – Savaria mozi a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi frissdiplomásait.

Ölbei Lívia

A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Karon és a Természettudományi és Műszaki Karon a 2014/15-ös tanév végén 535 fő záróvizsgázott, illetve tette le sikerrel az államvizsgát. Diplomaosztón jártunk.

A sikeres záróvizsgát tett hallgatókból 383-an diplomát kapnak, 128-an pedig – nyelvvizsga híján - igazolást arról, hogy sikeresen befejezték tanulmányaikat. (Az „igazoltak” száma 23,9 százalék, az arány csökken, a tendencia javul.) Nézzük tovább az adatokat: az 535 fő sikeres záróvizsgázóból 5 fő felsőoktatási szakképzésben, 302 fő alapképzésben (bachelor szint), 92 fő mesterképzésben, 2 fő hagyományos főiskolai képzésben, 110 fő szakirányú továbbképzésben tett sikeres vizsgát.

A pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő szombathelyi diplomaosztón (első turnus) Cseh Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: az 56. tanévét lezáró szombathelyi felsőoktatást reprezentáló két NymE-kar – ahogy maga az egyetem - teljesíti vállalt feladatát: biztosítja a régió értelmiségi-utánpótlását. Mint mondta: a Nyugat-magyarországi Egyetem vezetősége „nagyra értékeli a két szombathelyi kar tevékenységét”. A felsőoktatásban zajló változásokra utalva kifejtette, hogy „a fokozatváltás az oktatás és gazdaság kapcsolatának szorosabbra fűzését, a teljesítményelvű felsőoktatás kialakítását, a hatékonyság növelését célozza”. A múlt év végén bevezetett kancellária-rendszer jelentőségét „az akadémiai és a gazdasági szféra szétválasztásában” látja. Cseh Sándor kitért arra is, hogy az elmúlt év legfontosabb eseménye volt a gépészmérnöki kar megalapozása: szeptemberben a Nyugat-magyarországi Egyetem két karán indul a duális képzés, a szombathelyi természettudományi karon is. Ez pedig Cseh Sándor szerint a gazdasági szféra és a felsőoktatás együttműködésének példaértékű megnyilvánulása: az oktatás képes volt reagálni a piaci igényekre. Mindemellett kiemelte: a szombathelyi karokon nyolc képzési tevékenység érhető el (összesen tizennégy létezik), 45 szakon. A rektor-helyettes részletesen beszámolt azokról a pályázati sikerekről, amelyek révén több száz millió forinthoz jutott a Savaria Egyetemi Központ. Mint mondta: a mérnökképzéshez elengedhetetlen laborfejlesztéshez 400 millió forint pályázati pénz áll rendelkezésre.

Cseh Sándor ismertette a múlt tanév kiemelkedő diák- és oktatói sikereit, aztán kitüntetéseket adott át. A NymE szenátusa Alma Mater-emlékérmet adományozott Lovász Lilla Szombathelyen végzett biológusnak és Kártyás László alkalmazott környezetvédelmi kutatónak. Címzetes docensi címeket is átadtak. Címzetes egyetemi docensi címet vett át Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd igazgatója. Végül a frissdiplomások fogadalomtétele és az oklevelek átvétele következett. Aztán: irány az élet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!