Sitkei Rockfesztivál: ismét megtelt a Hercseg-hegy

A „hippi-érzést” a Vas megyeiek számára egyértelműen a Hercseg-hegyen évente megrendezett rockfesztivál jelenti. Ilyenkor, augusztus végén ezrek vándorolnak el Sitkére, nem csak Vas megyéből, hogy a domboldalon – esetleg sátor védelmében –, barátok társaságában töltsenek el egy délutánt, estét. E „hippi-érzéshez” – amely ma már sokak számára az egyetlen napra szóló megfiatalodást is jelenti – hozzátartozik a kemény rockzene és az ilyenkor szokásos külsőségek: tetkó, feliratos pólók és – ne szépítsük – az alkohol is. A legfontosabb kellék azonban a zene, így a szombati fellépőkről mindenképp kell néhány mondatot ejteni.

A „helyi erők” kezdték a sort idén is. Jó koncertet adott a Soulwave, a Pair O Dice és Horváth Meggie is zenekarával, utóbbi fellépő Joplin-műsorával debütált, a Karak viszont lemondta a fellépést.

Az országos sztárok vették át ezután a színpadot. Kalapács József és zenekarának műsora erőteljes volt ugyan, de mind a mondanivaló, mind a hangszerelés kásás, nehezen értelmezhető. Én amúgy hálás vagyok a csapatnak azért, mert végre ráirányította a figyelemet egy arra a ma már szerintem nem követhető színpadi gyakorlatra, miszerint egy zenekar az első percben kiköveteli magának a tapsot. Úgy látom, a közönség egyre inkább úgy gondolja: „előbb mutassatok valamit”, és majd eldönti, tapsol-e vagy sem.

Az Ismerős Arcok képviselte az intellektualitást a szombati koncerten: kidolgozott szólamok, igényes szöveg, tiszta hangzás. A zenekar erős táborral rendelkezik a megyében, évente rendez tábort Csepregen, ez a munka mára meg is térült.

Lord nélkül régóta nincs Sitke, így volt ez idén is. A helyi alapítású zenekar is szép sikert ért el – annak ellenére, hogy évek óta nem tud megújulni – sem hangszerelésében, sem szövegben.

A negyvenéves Edda hatalmas molinót feszített ki a színpad mögé, hogy azok számára is nyilvánvalóvá tegye ezt a tényt, akik akkor még fiatalok voltak, vagy nem is léteztek. Ilyenkor szinte kötelező, hogy „best of” műsorral rukkoljon elő egy zenekar. Ennek tökéletesen meg is feleltek, hiszen volt Elhagyom a várost, Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet, A Kör. De mégis volt újdonság: Pataky Attila ősmagyar dobbal a kezében jött ki a színpadra, hogy honfoglaláskori életérzést jelenítsen meg. A zenekar minden tagja tökéletesen ura volt hangszerének, nem ismételték, hanem kiegészítették egymást, így teljes volt hangzás.

Az Ossian zárta a sort, de bármennyire is kemények voltak, a hangulat visszaesett, az Eddát már nem tudták überelni, a „tutit megmondós magyar” rockzene már nemigen tudott új színt hozni ezen az estén.

Bár végig lógott az eső lába, a lelkes nézőket ez nem zavarta, csak utolsó koncert végén kezdett komolyabban zuhogni, mintha egy filmben lettünk volna.

Kovács Ferenc, a Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület elnöke a koncertek között lapunknak elmondta:

– Azt hittük, hogy már mindent tudunk, idén olyan problémával találkoztunk, amivel még sosem. Tudtuk ugyan, hogy kell harminc mobil vécé, de azt nem, hogy a mozgáskorlátozottak számára is biztosítani ezt a lehetőséget. Ez Európában már természetes, de mi még újként éljük meg. Sem igény, sem tapasztalat nem volt eddig erre vonatkozólag. Hála istennek ma már a mozgáskorlátozott emberek is érdeklődnek a nagy zenei fesztiválok iránt, így ezzel a problémával is foglalkoznunk kellett.

A kérdésre, hogy jövőre is lesz-e rockfesztivál a Hercseg-hegyen, így válaszolt:

– Sitke mindhalálig, szoktuk mondani az alapítványon belül, így számunkra minden évben természetes, hogy a következő évben is lesz rockfesztivál. Minden esztendőben ez a falu nagy napja, és a kápolna közüli munkálatokat ugyan be lehet fejezni, de abbahagyni sosem. Számunkra azonban nagyon fontos az is, hogy a helyiek lássák: a bevételből mindig épül valami új a kápolna környékén. Így volt ez idén is: sikerült egy közeli kőbányából kitermelt helyi alapanyaggal bővíteni, szépíteni, korszerűsíteni a helyszínt.