Hírek

2017.02.26. 16:25

Az elhurcoltakra emlékeztek - Iváncról 116, Bajánsenyéről kilenc férfit vittek el szovjet hadifogságba

Ivánc, Bajánsenye - Jelképes falak és a helyből elhurcoltak névsora emlékeztet a politikai foglyok és kényszermunkások szenvedéseire Bajánsenyén és Iváncon. Mindkét őrségi településen a hétvégén, a kommunizmus áldozatainak emléknapján avatták fel az emlékműveket.

Bakos Ágnes

IVÁNC

- A mai napig érezhető a hallgatásba burkolózott fájdalom és bűntudat - ezt mondta Gyarmati Tibor, Ivánc polgármestere az emlékmű avatóján szombaton. Kifejtette: a településen kiemelkedően fontos a társadalmi emlékezet átadása a fiataloknak, ezért döntöttek a monumentum állítása mellett. Az ivánci emlékmű 116 nevet sorol, ugyanis 1945. április 8-án ennyi fiatal ivánci férfi indult a Szovjetunióba, munka és fogolytáborba - miközben azt hitték, zalai vasútvonalak újraépítésére toborozták őket.

- Az emlékezés nem teszi könnyebbé az ellenünk elkövetett bűnöket, de fel kell idézni, hogy többet ne ismétlődhessen meg - mondta beszédében V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. Úgy fogalmazott, hogy három generáció kapaszkodik egybe. Akik megélték, hogy lesöpörték a padlást, beviszik a földeket a tsz-be. Őket követte az a generáció, amelynek tagjai szó szerint ketrecbe, „tágas kalitkába” születtek.

A harmadik generáció pedig azoké a fiataloké, akik azt kérdezik, ilyen nagy dolog a szabadság? Ők már nem voltak kisdobosok, úttörők.  A  kommunista diktatúra  nem távoli történelem, hanem családi történetek sora - mondta ünnepi beszédében az országgyűlési képviselő. - A magyar nép megtapasztalta a huszadik század mindkét nagy diktatúráját. Mindkét gyilkos eszme ellen küzdeni kell, nem lehet az egyik rémtetteit sem rejtegetni a másik gaztetteire hivatkozva - hangsúlyozta Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott.

Az ivánci emlékmű jelképes téglafal: szögesdróttal és a faragott névtáblával. Köbli Tamás és Orsós Zoltán plébánosok szentelték fel.

 

 

BAJÁNSENYE

Szerencsésnek mondhatták magukat azok a bajánsenyeiek, akiket szovjet hadifogságba hurcoltak a II. világháború után: mind a kilencen hazatértek, családot alapíthattak. - Tudatosan is vállalnunk kell az emlékőrök szerepét - hangsúlyozta az emléktábla és fal avatóján V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. A Millenniumi Parkban áll a bezártságot jelképező fal, arra került a neveket soroló emléktábla, Mészáros Imre körmendi kőfaragó munkája. Az egykori bajánsenyei hadifoglyok: Berke József, Bognár Imre, Cseke Jenő, Dóra József, Hegyi László, Ibi István, Kovács Endre, Németh László és Róka Gyula.

Kovács Endre most 94 éves, ő az egyetlen, aki még él a kilenc férfi közül, az ünnepségen három fia képviselte. És ott voltak sorstársai hozzátartozói is, köztük Cseke Sándor, Cseke Jenő fia. Ő kezdeményezte az emléktábla állítását és özvegy édesanyja is elkísérte az emlékezésre. A kommunizmus áldozatainak száma a világban legalább 100 millió - idézte fel V. Németh Zsolt. A felejtést úgy lehet meggátolni, ha odafordulunk a kisebb és nagyobb közösségek emlékezései felé. Ehhez közeget, helyet kell biztosítani, Bajánsenye pedig élen jár ebben - mondta a képviselő.

- Megborzongat, ha arra gondolok,  hány értékes évet vett  el tőlük a fogva tartó hatalom - mondta Szakál Anikó református lelkész. Felidézte: biztosan nagyon sokan imádkoztak akkor a foglyokért,  anyák, apák, gyülekezetek.  Azt  mondta, a hit és  a remény tartotta életben  azokat,  akik hazatértek.

- Csak a múlt tisztelete és ismerete adhat erkölcsi alapot és erőt a jelen feladatainak megvalósításában - fogalmazta meg az avatón Györke Gyula, Bajánsenye polgármestere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!