Hírek

2016.09.16. 08:48

Jánosházi a legszebb középiskolás lány

Jánosháza - Fűzfa Rebeka több szépségversenyről is győztesként tért már haza, legutóbb az országos Miss Középiskola koronája került a fejére.

Vadas Krisztina

A tizenhét éves Fűzfa Rebeka Jánosházán él szüleivel, a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnáziumban tanul. Első szépségversenyén 2011-ben vett részt, akkor még szülői unszolásra.

- Édesanyám biztatott, hogy nevezzek. Tulajdonképpen nem volt vesztenivalóm. Úgy gondoltam, vagy teljesen elveszik az önbizalmam, vagy megerősítik. Mivel harmadik lettem, az utóbbi jött be - mesélt a kezdetekről Rebeka. Ettől kezdve sok fotózáson vett részt, a következő versenyére már tudatosan készült.

- Sokat segített a felkészülésben a tudat, hogy az első versenyemen helyezést értem el, ez adott egy pozitív löketet, ráéreztem a versenyzés ízére. A következő versenyek előtt már odafigyeltem, mit eszem, többet jártam edzőterembe - a befektetett munka pedig meghozta gyümölcsét, augusztusban  a Miss Középiskola  címmel tért haza Szentendréről.




- Régóta ismerem azt, aki szervezi a Miss Középiskola versenyt. Mindig biztatott, hogy jelentkezzek, de a távolság miatt nem tudtam volna megoldani. De ez volt az utolsó év, amikor elindulhattam, jövőre ugyanis már érettségizek. Ezért úgy gondoltam, ha idén is megrendezik, akkor részt veszek. Az, hogy a koronát is én nyertem, még inkább megerősített abban, hogy jól döntöttem - mesélt az örömteli pillanatokról Rebeka.

A fiatal lány a közeljövőben nem tervez újabb versenyt.

- A Miss World Hungaryhoz és a Miss Universe Hungaryhoz még fiatalnak érzem magam - mondta. Az érettségi után szakmát is szeretne szerezni. - Sokat gondolkodtam azon, hogy rendőr leszek, de rájöttem, hogy nem bírom a vért. A másik álmom, hogy személyi és fitneszedzőként érvényesüljek - árulta el jövőbeli tervét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!