Japán cuccok: illat és irodalom

Nagy volt a nyüzsgés szombaton kora délutántól este 8-ig az Agora - MSH-ban: itt rendezte meg a szombathelyi Magyar-Japán Társaság hagyományos japán napját. A szervezők megint kitettek magukért. Minden zugban történt valami: a teaszertartástól a filmvetítésig és a pólófestésig. Kislányok fehér-rózsaszín cseresznyevirágot ragasztottak, illatokat próbáltak ki; volt, aki beült a japán fodrászatba, esetleg a bonsai (miniatűr növények) vagy az ikebana (japán virágművészet) titkaihoz került közelebb, miközben kardok villantak a közelben. Kinyitott a szusibár, a könyvstandon talán a világszerte ismert kortárs japán szerző, Murakami Haruki műveiből volt a legtöbb, de választhattunk japán közmondásválogatást vagy versgyűjteményt is; a japános apró ajándéktárgyakról nem beszélve.

Koncentráció és bonyolult egyszerűség: a kalligráfia művészete és tudománya a japán napon
Fotó: Bögöti Márta

Schmitt Csilla, a szombathelyi Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke alkalomhoz illő japán viseletben suhant ide-oda. Az Ataru taiko dobszínház napközben önálló standdal volt jelen: Kovács Zsu, az elegáns Ataru-kollekció tervezője meglehet, divatot teremt. A japán nap végén az Ataru élőben mutatta meg, milyen a japán dobok istene. Aki maga is kedvet kapott a doboláshoz, Vörös Emiltől, az Ataru alapítójától-vezetőjétől kaphat bátorítást. Kezdődhet a tanulás. Mindehhez volt a japán napon kérdőív is, Japánba szeretnék menni címmel és olyan kérdésekkel, hogy: Milyen szinten kommunikál japánul? Vagy: Volt-e már Japánban? Ez utóbbi kérdésre a japán nap után van válasz: igen!

Az Agora - MSH nagytermében japán fodrászat is működött

És most már csak egy történet, a japán virágrendezés művészetéről - azzal a régi emlékkel, hogy a múlt század '70-es éveiben egy falusi ábécében muszáj volt leemelni a polcról azt a kis keménytáblás könyvet, amelynek borítóján a kecses virágköltemény fölött egyetlen szó állt: Ikebana. Tehát: a 18. században Ikenobó Szenkó, a híres ikebanaművész egy alkalommal vendéglátója kérésére ikebana készítésébe kezdett, de a házigazdától ehhez mindössze egy, mohával benőtt ágacskát kapott.

És persze egy vázát. A feljegyzés szerint Ikenobó a különös szépségű mohos gallyat minden változtatás nélkül a vázába helyezte, majd kimonójába nyúlt, s egy tiszta papírba burkolt repkényjuharágat vett ki kebléből, s mint valami féltett, különleges kincset, illesztette azt is a vázába, pompás, szép ikebanát varázsolva a két növény s a váza együtteséből a házigazda s a vendégek nagy gyönyörűségére, majd hangtalanul távozott. Később, visszaemlékezve erre az alkalomra, elmondta barátainak, hogy azt a repkényjuharágat harminc éven át hordta magával, tűnődve annak egyetlen, igazi felhasználási lehetőségén, s éppen az a pillanat teremtette meg a várva várt alkalmat, amikor a művész a rőzsekötegből kiemelt, mohos gallyat meglátta. Nem tudni, mikor jön el az alkalom.