Hírek

2015.05.28. 10:15

Jó gazdája az önkormányzat a múzeumnak - Élőben tudósítottunk a szentgotthárdi testületi ülésről

Szentgotthárd – Csütörtökön ismét összeült a képviselő-testület, hogy fontos kérdésekben hozzanak döntéseket. Az ülés egy ünnepélyes, magyar-szlovén együttműködési megállapodás aláírásával kezdődött.

Bajdó Bettina

Mindjárt a testületi ülés elején Huszár Gábor polgármester azt hangsúlyozza, hogy rendkívüli ülés elé néznek, együttműködési megállapodást írnak alá a Pável Ágoston Helytörténeti Múzeum kapcsán. A múzeum fenntartása immár 2013 óta az önkormányzat feladata, sikerült elérniük, hogy ezt a címet magukénak tudhatják. A múzeumot szlovén nemzetiségi bázisintézménnyé nyilvánították. A nyitva tartás is állandó jelleggel megoldódott. Hozzáteszi, hogy a marketingje is rendkívül kedvező fordulatot vett, honlap is működik. 2013 áprilisában nemcsak megtartották az alapítás 30. évfordulóját, de színesítették is új kiállítással. Néhány aktuális dolgot is elmond a polgármester: többek között a szentgotthárdi csata anyaga és kaszagyári emlékek bemutatása színesítik a palettát, valamint a 3D-s, digitális terepasztal is vonzó lehet. Ez utóbbi hadiösvény interaktív móddal bővülhet. De akár interaktív belvárosi sétát is tehetnek majd. A város önkormányzata továbbra is szorosan együttműködik a szlovén önkormányzattal, szervezetekkel.

Ropos Márton, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke az együttműködési megállapodás aláírása előtt elmondja, vállalják, hogy a felsőszölnöki általános iskola tanulói látogatják a múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Azon dolgoznak, hogy minél több látogató érkezzen és javasolják a Szlovéniából ide látogató csoportoknak is, hogy látogassák a kiállításokat. Az elmúlt két év tapasztalata bizonyította, hogy jó gazdája az önkormányzat a Pável Ágoston múzeumnak.

Dusan Snoj, Szlovénia szentgotthárdi főkonzulja örül, hogy részt vehet az aláíráson. Szerinte is nagy jelentőséggel bír ez a megállapodás. Annak idején ő is részt vett az interaktív, audiovizuális műhelymunkákban, ő is élvezte, akárcsak a gyerekek. Úgy gondolja, nagyon jól bemutatják az értékeket. Szeretné, ha a múzeum a jövőben is szlovén bázismúzeumként működhetne Szentgotthárdon, s közvetítené a szlovén kultúrát, múltat. Ugyanazt a feladatot látná el, mint eddig.

Hirnök József, a Magyarországi Szlovének Szövetsége elnöke is köszönetet mondott a gyümölcsöző együttműködésért. A mai együttműködési megállapodás aláírása szentesíti az eddigi együttműködést, a közös munkát.

Molnár Piroska könyvtár- és múzeumigazgató is hozzáfűzi, mindig is törekedtek arra, hogy bemutassák az ott található értékeket. A tárlatvezetőjük szlovén nyelven, el tudja kalauzolni a Szlovéniából érkező csoportokat. Szeretnék a nem szlovén ajkú gyerekek számára is napi élménnyé tenni a múzeumot, a nyári táborok alatt is ismerkedhetnek a gyerekek a kiállítással. Ösztönzik ezentúl is a térség gyerekeit a múzeum értékeinek a megismerésére. Tervezik a helytörténeti kiállítás bővítését, remélik, hogy ez egyre több látogatót vonz majd. A munkálatok elkezdődtek, remélik, hogy ez kiteljesedhet, továbbá a háromnyelvű megjelenést (magyar, szlovén, német) is tervezik.

A megjelentek kézjegyükkel szentesítették a megállapodást.

Van a támogatott, a tűrt és tiltott kategória a képviselők között?

Rövid szünet után folytatódott a munka, Huszár Gábor beszámolóját hallgathatják meg a két ülés között történt fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról.  Zárt ülésen beszélnek majd a Szentgotthárdi Eszközkezelő- és Településfejlesztő Kft. 2015. évi üzleti tervéről, a Rendelőintézet Szentgotthárd magasabb vezetői (intézményvezetői) beosztásának ellátásról és a kitüntetésekről. Visszaemlékszik arra, hogy Áder János köztársasági elnök díszpolgári címet kapott. Kéri a lakosokat, hogy csatlakozzanak az elobolygonk.hu felhíváshoz, klímánk érdeke védelmében.  A polgármester tárgyalt Budapesten egy bankban a fürdő és a szálloda jövőjével kapcsolatban is. Kiemeli az elmúlt egy hónap sikeres sporteredményeit is.

Dr. Sütő Ferenc (független) utal arra, milyen jó, hogy ennyire szoros az együttműködés a szlovénok és magyarok között, ám jó lett volna látni az együttműködés szövegét. Elmondja, hogy ő maga is szlovén gyökerekkel rendelkezik, s hiányolta, hogy Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló nem vehetett részt ezen az aláíráson. Megemlíti, hogy ökumenikus imazarándoklat is volt, a képviselő megköszönte a hosszú gyaloglást a résztvevőknek, s azoknak, akik étellel és itallal kedveskedtek.

Huszár Gábor nem értette a felvetést, hogy a szószóló asszony hogyan vehetett volna részt az aláíráson. Erre reagálva a képviselő elmondja, hogy Kissné Köles Erika jogintézmény, aláírási joga van, ő a szlovén nemzetiségnek legmagasabb szintű állami megtestesítője.

A polgármester szerint erre a szlovéneknek is gondolniuk kellett volna. Át kell gondolniuk, hogyan vonják bele a közös munkába. Elnézést kér, hogyha hibát követtek el, nem szándékos volt, hanem félreértés.

Lábodi Gábor (Jobbik) az M8-assal és a futballöltöző építésével kapcsolatban érdeklődött. Megalázónak tartja, hogy ez a harmadik olyan eset, hogy utólag értesülnek valamiről. Volt a törökországi kiküldtetés és a kollégiummal kapcsolatban történt egyeztetés, hogy átvegyék-e. A németországi testvérvárosi látogatással kapcsolatban sem kaptak értesítést. Szerinte a polgármester szelektál, hogy ki képviselheti a várost. Úgy fogalmaz, hogy van a támogatott, a tűrt és tiltott kategória. Huszár Gábor szerint erre nem érdemes erre szót fecsérelni, van joga szelektálni a külföldi látogatással kapcsolatban. Meg van adva, hogy hányan mehetnek. Amikor ő képviselő volt, soha nem ment külföldre, de sosem vetette ezt az akkori polgármester szemére. Az évek alatt a kíséretek alatt kell, hogy a kíséretek változzanak. Nem gondolja, hogy a két újonnan bekerült képviselőt kellett volna választania. Utal arra, hogy a bizottsági ülésen ugyanezt a felvetést már Szalainé Kiss Edina (független) képviselőtől már megkapta. A polgármester hozzáteszi, hogy mindig más-más képviselők kerülnek sorra, a következő négy év alatt sorra fognak kerülni. A sportöltözővel való tervek majdnem készen állnak, hamarosan elkezdődik az építkezés. Az M8-sal kapcsolatban rossz információk jelentek meg, az M8-as marad a kettes előkészítési fázisban, 2019-ig el kell indulnia az építkezésnek Nyitott kérdés, hogy hány sávos lesz. A következő egyeztetés júniusban lesz.

Ha ez hiba, kövezzenek meg érte!

Labritz Béla alpolgármester elmondja, hogy számos alkalommal kerültek már szóba a testvérvárosi kapcsolatok, a látogatások. Ez most műbalhé, ilyen még nem is volt.  Hangsúlyozza, hogy számos alkalommal kérik a testvérvárosi képviselők, hogy kik menjenek a látogatásra. A delegáció feladata nem az, hogy kijárjon bulizni, hanem, hogy kiépítsék a kapcsolatokat.

Lábodi Gábor (Jobbik) hangsúlyozza, azt szeretnék, ne utólag tájékozódjanak. A múzeumi együttműködési aláírásról sem tudtak.

A polgármester elnézést kér, ha nem szerepel a meghívóban, hogy aláírás lesz a legelején. Ez pontosan egy hete lett letisztázva, most értek rá aláírni az elnökök. Szerinte nemes gesztus, hogy a testületi ülés előtt írják alá. Ha ez hiba, kövezzenek meg érte! – mondja a polgármester.

Szalainé Kiss Edina (független) sajnálja, hogy ki lett sarkítva, hogy nem kapott a képviselő információt az útról. Ő is elmondta a bizottsági ülésen, hogy a saját költségen is utazott volna. Szerinte a polgármester és néhány képviselő kiforgatja a szavakat. Nem érnek el hozzájuk az információk.  Szíve szerint felállna és kimenne az ülésről.

Lezárult a vita, majd szavaznak. A fürdő benyújtott ötmillió forintos beszámolását tételesen, számlákkal alátámasztva kéri a testület, ezt megszavazták.

Több lépésben újul meg a laktanya

Ezt követően értékelik a lakáskoncepció megvalósulásának feltételeit, a szükséges felújításokat, esetleges új ingatlanok építését. Beszámoló került a képviselők elé az önkormányzati bérlakásokban végzett tulajdonosi ellenőrzés tapasztalatairól. Továbbá a rábakethelyi, volt határőrlaktanyában a bérlakások kialakításának lehetőségéről. Több javaslat is érkezett ezzel kapcsolatban a bizottsági üléseken, a polgármester ezeket sorolja. Majd dr. Sütő Ferenc (független) kér szót, elmondja, hogy az előterjesztésből nem derült ki, hogy a laktanya felújítása több ütemben valósul meg. Bővebb tájékoztatást kérnek ez ügyben! Hiányolta a szociális tanácsnok részvételét az egyeztetéseken, ez a jövőben változik.

A polgármester elmondja, hogy korábban döntöttek már a laktanya hasznosításáról. Ezek nem egyszerre, hanem több lépésben valósulnak meg.

Dömötör Sándor (független) egy dolgot szeretne a lakás-felújítási programtervvel kapcsolatban: vegyék fel azt, hogy a Deák Ferenc u. 5. szám alatti ház belső függőfolyosójának karbantartásával valamit kezdeni kellene. Másfél négyzetméternyi vakolat lehullott nemrég, ez komoly baleset is okozhatott volna. Kiemeli, hogy a farkasfai iskola felújítására már korábban is készült terv, szerinte felesleges most újat készíttetni.

300 ezer forint a csatafutásra

Kiss technikai problémák után ismét tudjuk követni az eseményeket. A Sportbarátok Egyesülete kérelmét taglalják. Huszár Gábor polgármester éppen arról beszél, hogy a városnak be kellene ruházni egy mérőműszerre, melyet futóversenyeken alkalmazhatnak. Ezt megtérülő beruházásnak tartaná, 300 ezer forintba kerülne. Virányi Balázs (független) szerint a digitális műszerek elévülése két év, ezért át kellene gondolni, hogy érdemes-e befektetni.  A polgármester szerint jól működő műszaki dolgokra lehet nyolc évet számolni. A sportvezető kérjen be néhány ajánlatot, nézzék meg, hogy mibe kerül, s hozzáértők ezt beszéljék meg, hogy kell-e dönteni. A 300 ezer forintot most meg kell szavazni a polgármester szerint.

Dömötör Sándor (független) szerint mérjük fel, hogy hány helyen lehetne ezt bérbe adni. Visszajön-e a befektetett pénz.

Virányi Balázs (független) szerint rizikó van a piaci igények miatt is. Fejlesztés alatt van olyan rendszer, hogy ha szívrohama van egy futónak, azt is kimutatja. A fejlesztésekkel nem tudnak lépést tartani a megtérülésekkel.

A polgármester szerint ma már minden futónak olyan órája van, mely sok mindent kimutat. Erről órákat lehetne beszélni. Ez olyan, mind az a téma, hogy miért nincs a városnak egy rendezvénysátra, s ne bérelnie kelljen. 300 ezer forintot adnak a 13. csatafutás megrendezéséhez.

Noszogatni kellene a közterület-felügyelőket

Hozzászólás nélkül módosítják az önkormányzati rendeletet. A helyi környezetvédelem szabályairól szóló rendeletet is módosítják. Azt kérik, hogy mérjék fel a gondozatlan, kaszálatlan területeket a városban és a kutyasétáltatás szabályainak betartására nagyobb figyelmet fordítsanak.

Labritz Béla alpolgármester úgy fogalmaz, végre itt van előttük a rendeletmódosítás. Fontos az állattartásra vonatkozó szabályok betartása, illetve a kaszálásra vonatkozó tételek komolyan vétele. Ő még pénzbírsággal is sújtaná azt, aki nem tartja be. Azok, akik nem kaszálják a területüket, egészségügyi problémát is okozhatnak másoknak.

Lábodi Gábor (Jobbik) sokkal keményebben lépne fel, szemetelnek a városban, a parkolásban is gond van. Noszogatni kellene a közterület-felügyelőket a munka jobb elvégzésében.

Huszár Gábor szerint a két közterület-felügyelőt már kinőtte a város. Szerinte hamarosan dönteni kell a bővítésben. Nem az az elsődleges, hogy büntessenek, hanem, hogy kiküszöböljék a kihágásokat. Nehéz tetten érni a közterületi szemetelést. Ezentúl a közterület-felügyelők megállíthatják a kutyát sétáltatót, s felszólíthatják, hogy mutassa be, van-e nála a kutyaürülék eltávolítására szolgáló eszköz. Ez már nagy előrelépés.

Dr. Harag László (Fidesz-KDNP) szerint az itt lakók szemléletében kellene változtatni. Ausztriában ki vannak rakva ezek a zacskók, ott nem kell félni, hogy kutyagumiba lép valaki. Kiderül, hogy a kaszálásnál június 30-ig ad lehetőséget a törvény, hogy a gazda rendet tegyen a portáján.

Virányi Balázs (független) úgy fogalmaz, oda kellene eljutni, hogy egyre jogkövetőbbek legyenek a gotthárdiak. A végső cél, hogy a kutyagumi például a homokozóba ne kerüljön bele. Hanem az erre a célra kihelyezett gyűjtőbe.

Szalainé Kiss Edina (független) elmondja, hogy a jakabházi részen élők meglepődtek, hogy Szentgotthárdon tűzgyújtási tilalom van. Szerinte erről nincs megfelelő tájékoztatás. Szeretné, ha kijelölnének olyan napot, amikor tüzet lehetne gyújtani a város külső részein. Dr. Dancsecs Zsolt jegyző elmondja, hogy megadták azokat a napokat, amikor lehet tüzet gyújtani. Ez a pénteki és a hétfői nap október és április között.

Nem tudnak békésen egymás mellett élni

A Városi Gondozási Központ ingatlan értékesítésének kérelméről tárgyalnak. Ez jó alapot adhatna ugyan egy szociális rendszer kiépítéséhez, de ennek nincsenek kidolgozva az alapjai. Hozzájárul az önkormányzat, hogy minimum 14,5 milliós vételáron meg lehetne hirdetni.

A zsidai terület ügyében a polgármester szerint a békés megoldást kell elfogadni. Dömötör Sándor (független) szerint semmiképp ne az első pontot fogadják el. A két szomszéd tudna békésen egymás mellett élni, de egyik sem akar.  Egy feljáró miatt robbant ki a vita. A képviselő szerint döntsék el, ahogy tudják.

Virányi Balázs (független) szerint ennek az ügynek három érintettje van, mert az önkormányzat is benne van. A gondot elvileg tudják kezelni, ha nem segít a szomszédokon, akkor nem.

A polgármester kicsit hezitál. Szeretné, ha a felek békésen az önkormányzatnál leülnének, s megpróbálnának megegyezni. Azt bele lehet emelni, hogy csak a békés megoldás esetében partnerek. Ha a békés megoldás nem megy, akkor az önkormányzat nem avatkozik bele.

Dr. Haragh László (Fidesz-KDNP) szerinte az önkormányzat lehetne a döntőbíró, ha ezt a felek elfogadják.Szavaznak, csak akkor valósul meg, ha mindkét fél betartja a békés együttélés szabályait.

Határozottabban hajtják be a kintlévőségeket

Szavaznak garázs bérbeadásáról, majd beszámoló kerül a képviselők elé az önkormányzati tulajdonú bérlakásokban lakók lakbér és közös költség, valamint vízdíj hátralékáról.

Dr. Sütő Ferenc (független) kéri, hogy fogalmazzák meg, hogy határozottabban és hatékonyabban lépjenek fel a kintlévőségekkel kapcsolatban.

Elfogadták a Szentgotthárdi Eszközkezelő- és Településfejlesztő Kft. 2014. évi beszámolója (SZET Kft.), valamint a felügyelő bizottsági tagok tagságának megszüntetését.

Ezzel a nyílt ülés véget ért, közmeghallgatást tartottak.

Mivel a testületi ülés elején úgy döntöttek, hogy zárt ülésen tárgyalnak a Szentgotthárdi Eszközkezelő- és Településfejlesztő Kft 2015. évi üzleti tervéről, a Rendelőintézet Szentgotthárd magasabb vezetői (intézményvezetői) beosztásának ellátásáról, valamint a kitüntetési javaslatokról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!