Hírek

2013.03.29. 14:09

„Jó levest!” - Pál Feri atya az önbecsülésről, a hitről

Van egy aranyszál az emberben, az önbecsülés fonala. Hogy lehet ezt megtalálni? Hogyan lehet élővé tenni a hitet magunk és mások számára? Ezekről beszélt Pál Feri atya az MMIK Nyitott Akadémia előadássorozatán illetve a Székesegyházban Szombathely nagyböjti lelki gyakorlatán.

Merklin Tímea

Pál Feri atya nem más a templomban sem, mint a színpadon: ugyanazzal az áradó szenvedéllyel, szeretetteljes közvetlenséggel, széles gesztusokkal beszél a lelkünket lényegileg érintő kérdésekről. Példázatokkal illusztrálja mondandóját, képes humort csempészni oda is, ahol esetleg fáj, de tudunk nevetni magunkon, sőt sírni is, ha valami felszabadító történet szíven talál. Jelenléte igazi húsvéti ajándék volt a városnak, sok százan hallgatták meg a különböző alkalmakon.

Pál Feri atya a Székesegyházban Szombathely nagyböjti lelki gyakorlatán (Fotó: Kiss Teodóra)

A Nyitott Akadémián Virginia Satirt idézte, aki családterápiával foglalkozott, tanítani lehetett, ahogy ő kommunikált, 40 éven keresztül jártak hozzá társkapcsolati problémával az emberek. Pál Feri atya azt a tapasztalatot osztotta meg a közönséggel, hogy ha megvan az aranyszál, az önbecsülés fonala, a kapcsolat előre tud haladni, akár nagy problémákkal is, de ha nincs vagy kicsi az önbecsülés, akkor a kis problémákat se lehet megoldani. A reálisan pozitív önbecsülést kell megsegíteni.

Van-e reálisan pozitív önbecsülésünk? Ötféle párbeszéd-stílus példájából láthatjuk, hol csúszik meg a kommunikáció. Az alapszituáció az, hogy elsóztuk a levest. Jön a férj, azt mondja: „Hű, de sós.”  1. Támadó reakció: „Igen? Sós? És az a pörkölt, amit te főztél, az nem volt sós? A kutya mit gondolsz, mitől hízott meg?” (A feleség magára vette, amit a férj a levesről mondott. „Mintha engem kritizált volna a férjem, kikezdett engem ez a mondat. Úgy érzem, béna vagyok, még egy levest se tudok megsózni.”) 2. Sírás a válasz: „Tudtam, hogy elrontom. Annyiszor mondtam, hogy nem engem kellett volna elvenned. Tudtad, hogy én egy ilyen vagyok, egy rosszul sózó nő ”  Ez az engesztelő stílus: teljesen védtelennek mutatom magam, akkor megsimiznek. Inkább mindent magamra veszek, csak hogy ne bántsanak. (Szeretsz? Igen. Biztos? Igen. De tényleg? Igen. A fülemet is? Igen. De melyiket jobban ?)

3. Okoskodó stílus (főleg a férjek szeretik): „Elgondolkodtató az az információ, amit most közölsz velem, tapasztalati bizonyosság szükséges ahhoz, hogy mit is szűrhetünk le belőle.” (Az okoskodás alatt a leves ki is hűl, nem csak sós, de a kínban lévő önmagam háttérbe tud húzódni, az okoskodás távolságot teremt.) 4. A válasz: elterelés, amikor valaki zavarodottságában eltereli a témát, vicceskedik. Ez is segít távolságot tartani a saját kínunktól. Az 5. út a hiteles kommunikáció: „Sós? Hű, de sajnálom.” Végtelenül egyszerű mondat, de ennek van itt a helye. „Sajnálom.” Maradunk a levesnél, nem rólam van szó. Van három lehetőségünk: felöntve higítjuk vagy elöntjük vagy megesszük sósan. Két-három mondat és megy tovább az élet. Az emberek 6-7 százaléka tud tartósan hitelesen kommunikálni.

Ha valakinek nincs megfelelő önbecsülése, kialakul benne egy negatív hiedelemvilág, amelyben ő hiszi és vallja, hogy szerencsétlen, ehhez társul az alkalmatlanság és a szégyenérzet. Csakhogy ezt a hiedelemvilágot mi magunk tartjuk fenn. Ennek megfelelően alakítjuk a gondolatainkat, érzéseinket („nem szeretnek, nem tanulok jól, nem vagyok szép, hülye vagyok, béna vagyok, szerencsétlen vagyok”) – megtanultuk, hogy ez így van, és létre is hozunk olyan helyzeteket, amelyekben ez derül ki, és akkor újra bizonyosságot nyerünk. Valóban így van?

Pál Feri atya hazai kutatásokra hivatkozva elmondta: a magyar felnőtt lakosság zöme nem rendelkezik reális önbecsüléssel. A csökkentértékűség és a szégyen érzete sok energiát leköt, estére már nagyon boldogtalanok vagyunk. Rettegünk egész életünkben, hogy nem értünk ahhoz, amit csinálunk Folyamatosan összehasonlítgatjuk magunkat másokkal, szorongunk, hogy kiderül, mennyire nem érünk semmit. Nem csak létrehozzuk a hiedelemvilágot, hanem bele is látjuk a helyzetekbe. Azt mondják neked: „Milyen jó volt rajtad múltkor az a pöttyös ruha.” A reakciód: „Ja? És ez, ami most van rajtam, ez a virágos sál nem elég jó? Tudtam, hogy hülyén nézek ki, és tessék, az arcomba is vágják.” Hátrahúzódunk az élettől, visszavonulunk a kapcsolatoktól. Mert már az is nagy fájdalom, hogy sós-e a leves. És nem is megyünk sehova. Megpróbáljuk megvédeni magunkat a csalódásoktól, a lelepleződéstől.

Az emberek azzal töltik az időt, hogy szurkálódnak, piszkálódnak, kritizálnak, támadnak, ezzel relatív fölényre tesznek szert. Csak az a világ, amiben élünk, közben tönkre megy. Sokat bántunk, keveset dicsérünk. Mondhatnánk, hogy „milyen szép ez a sál!” De nem mondjuk, mert „ha neki van öröme, velem mi lesz?!”

De önbecsülésre példa az is, hogy „ha jó társaságban akarok lenni, egyedül szoktam maradni.” „Jóban vagyok magammal, jól esik magammal lenni, biztonságban vagyok magammal.” „Attól, hogy elszúrtam a levest, még értékes vagyok.” Pál Feri atya gyónáskor hallotta, hogy valaki „hazugságfélét, füllentésszerű” vétséget emleget. Visszakérdezett: "Jól értem, Ön hazudott?" „Hát, úgy is lehet mondani” – hangzott a meghökkentő válasz. Elképzelhető, hogy valaki nem akarja elvállalni, de az öngondozásnak, az önismeretnek része, hogy árnyékom is van, rossz is vagyok, negatívumaim is vannak.

Ha állandóan úgy érzem, hogy védekeznem kell, az akadálya a fejlődésnek. A „füllentésféle” olyan, mint mocsáron járni. Az, hogy „hazudtam, nem kellett volna”, ez szilárd talaj. Mit tehetünk a reális önbecsülésért? Rátalálhatunk az értékes, hiteles önmagunkra. Rátalálhatunk a sebzett részeink megbecsülésére is. Az önbecsülés a teljes valómra vonatkozik, nem csak az előnyös, pozitív tulajdonságaimra, amit mások is elismernek. Le kell tenni a negatív örökséget. Apám, anyám úgy szerettek, ahogy tudtak. Akik most szeretnek minket, ők látnak jól. Hiteles emberi kapcsolatok révén lehet az önbecsülést építeni. Ha állandóan szenvedek, bánkódok a múlt miatt, a jövő miatt meg szorongok, nem vagyok a jelenben. Akkor azt ki éli? Az én jelenemet? Ha tudom, mi a célom, nem azzal foglalkozom, ami hiányzik. Ha van célom, tudom, mi a dolgom, mit kell csinálni. Szenvedéllyel és kitartással lehet eredményre jutni az önismereti munkában – mondta Pál Feri atya, és mindenkinek „Jó levest!” kívánt.

A Székesegyházban az első napon megismételte ezt a két dolgot, abban a vonatkozásban, hogy miként lehet nyitott lenni az életre: szenvedéllyel és kitartással. A hit élővé tételének az alapja a bizalom (nem kell minden héten új istenélmény, egy is elég, hogy abból az ember egy életet kibontson), aztán el kell dönteni, hogy mit akarunk tenni, és aztán cselekedni is kell.

A magyar felnőtt lakosság 70 százaléka passzív, szenvedő ember. Közel 20 százalék lázad és kritizál, a maradék a szabadon cselekvő ember – mondta Pál Feri hazai kutatást idézve. Nem remélni kell, hogy szépen, szeretetben élek majd a párommal, a reménykedés az nagyon messze tart az élettől, hanem el kell dönteni, és úgy élni. Az élő hit a cselekvés általi elköteleződés. Kérdezzük meg, mire van szüksége a világnak? Mit tehetek én érte? Ez a nyitottság az életre. Nem vágyakozunk, ábrándozunk, hanem döntünk. Mindenki minden pillanatban tehet valamit másokért. A lelki gyakorlat második napján Pál Feri atya arról beszélt: egész volt-e Jézus élete? Nem volt egész, de teljes. Senki nem kap meg mindent az élettől. Lehet, hogy a férj sohasem fogja úgy szeretni a feleségét, ahogy szüksége volna rá. De szereti. Nem egész, de teljes. Egy zsidó nőnek Auschwitzban megölték az összes gyerekét és a férjét, ő túlélte, hazajött és létrehozott egy gyermekotthont árváknak. Kérdezték tőle, honnan van ereje ehhez? Ez a válaszom Auschwitzra – mondta. Nem a sebzettségéből, hanem a sebzettségére adott választ.

A harmadik napon hangzott el a Székesegyházban az a történet, ami egy „hatalmas kerttel” meghirdetett házról szólt. Jött a vevő, nagyon elégedett volt, ám amikor kilépett a kertbe, látta, csak egy lépésnyi. Úgy érezte, becsapták, az eladó azonban azt mondta: „erről szó sincs, hiszen ez a kert hatalmas – fölfelé”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!