Hírek

2016.10.16. 08:25

Jogi segítség civileknek, őrségi állatok díjai, októberben is jól jön a napsütés

Szombathelyre kerülhet egy rendkívüli köztéri alkotás Rómából; két vasi település kap rendkívüli szociális támogatást; két őrségi húsmarhát és egy lovat díjaztak; új padok és új világítótestek lesznek Szentgotthárdon – rövid hírek Vas megyéből vasárnap.

Bakos Ágnes

Nyolc magyar és három olasz képzőművész alkotásaiból készült nagy méretű installációt állítottak fel Róma központjában. A szabad ég alatt felállított köztéri installációt 12, egymás mellett álló háromdimenziós nagybetű alkotja, amelyek az irgalmasság szót alkotják latinul: misericordia. Háromméteresek a betűk, Szent Mártont is megidézi az alkotás, amely egy hónapon át látható a Vatikán közvetlen közelében. A tervek szerint a műalkotást később egy magyar városnak ajánlják fel, amely Pannonhalma vagy Szent Márton szülővárosa, Szombathely lehet.

Rendkívüli szociális támogatást kapnak

Kettő Vas megyei önkormányzat részesül rendkívüli szociális támogatásban a Belügyminisztériumtól – tette közzé a tárca. Folyamatosan fogadták az igényeket, egy ütemben döntöttek a kedvezményezettekről. Az egyik vasi támogatott Szakonyfalu: 502 ezer forinttal, a másik Ják: 1 millió 238 ezer forinttal.

Bűnpártolás volt a vád, felmentették a zálogházast

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a 31 éves férfit, aki tavaly októberben több nagykanizsai idős asszonyhoz is betört, bántalmazta, kirabolta őket, egy 73 éves nőt pedig megfojtott. A bűnpártolással vádolt szombathelyi zálogházi dolgozót, aki átvette a lopott ékszereket, bizonyítottság hiányában a bíróság felmentette.

Jogi segítséget kaphatnak Vas megyei civil szervezetek

A civil szférát érintő jogi aktualitásokról hallhatnak az érintettek kedden. Az október 18-i információs napot a Promen villában tartja a Vas Megyei Civil Információs Centrum, a Szombathelyi Törvényszék, és a Szombathelyi Civil Kerekasztal – tájékoztatott dr. Kissné dr. Réczeg Katalin, a törvényszék szóvivője.

Egymilliós adományt szedtek össze két megyében

Összesen 1 millió forintot meghaladó értékű adományt juttatott el nemrégiben a Somogy megyei Darány községbe a Charity Shop Közösségi bolt hálózat. Vasi és zalai ruha-, cipő-, könyv- és játékadományából állt a segítség.

Hiába az ősz, még mindig bőven ad energiát a Nap

A meleg víz előállításának 76 százalékát fedezte a nap melege Szombathely városában, ezen a héten eddig, összegezte a „légbőlkapottenergia” portál. A napfény ereje a város napelemmel felszerelt háztartásait 49,5 kWh elektromossággal látta el. Ez az energiamennyiség egy átlagos háztartás energiaigényének 86 százalékát elégíti ki.

Két őrségi húsmarhát és egy lovat díjaztak

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság két magyartarkája és egy muraközi lova nyert díjat a X. Kaposvári Állattenyésztési Napokon. Egy anyatehén a borjával lett első díjas a nagytestű húsmarhafajták között. Egy másik állat a húshasznú vemhes üsző kategória harmadik díját hozta el. A Cimbora nevű muraközi, magyar hidegvérű ló különdíjat nyert. bá

Új padok és új világítótestek lesznek

Esztétikus padokat helyeznek ki a színház épülete előtti térre, és pótolják a fürdőtől a színház felé vezető kerékpárút egy szakaszán a hiányzó közvilágítást – egyebek között ez is szerepel az azonnali turisztikai feladatok között Szentgotthárdon. Ugyancsak azonnali feladat a városban, hogy a barokk templom jobb látogathatósága érdekében egyeztessen az egyház képviselőivel a polgármester.

Hétfőn is érettségi, a magyar lesz soron

Emelt szinten magyar nyelv és irodalom, középszinten magyar nyelv és irodalom, valamint magyar mint idegen nyelv írásbelikkel folytatódik az őszi érettségi hétfő reggel. Vas megyében két középiskolát jelöltek ki az őszi érettségire. Az egyik a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, a másik a Szombathelyi Műszaki SZC Gépipari Szakközépiskolája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!