Hírek

2015.08.27. 17:05

Jövőre már nem lesz kihívás Győr! - 2016 októberére készül el a teljes Szombathely-Csorna-Győr útszakasz

Jövő októberben már sima lesz az út Szombathelytől Győrig. A tervek szerint az M86-os 2017 januárjától lesz fizetős. Minden, amit a nyár utolsó hónapjában tudni akart az M86-osról.

Budai Dávid

Az új 86-os út úgy kell a megyének, mint egy falat kenyér. Még akkor is, ha ezzel fizetőssé válik az út a megyében. Éppen ezért mindent megkérdeztünk az épülő útról. Először annak szerettünk volna utánajárni, hogy az épülő M86-oson hol lesznek benzinkutak és pihenőhelyek. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a pihenőhelyek belső kialakítása (úthálózat, benzinkút, parkolók) jelenleg tervezés alatt áll, azt viszont megtudtuk, hogy Vámoscsaládnál és Sopronnémetinél biztosan épül pihenőhely.

Már pontosan lehet tudni, hogy mikortól válik fizetőssé az út. A tervek szerint az M86 autóút 2016 harmadik negyed-évében csatlakozik az országos gyorsforgalmi hálózathoz. A jelenlegi gyakorlat szerint az év közben forgalomba helyezett szakaszok használata – az e-matricás rendszerben – a következő év elejétől lesz díjköteles, így várhatóan 2017 januárjától kell majd az autósoknak fizetni. Nagy a valószínűsége tehát, hogy nem egészen másfél év múlva már fizetős lesz az út, mivel Loppert Dániel szerint az építkezés a tervek szerint halad. Azt ígérte, több csúszás nem lesz a kivitelezésben, amiben őszintén bízunk is, mert egyszer már leálltak a munkálatok.

Mint ismeretes, az eredeti elképzelések szerint a Szombathely–Vát 9,2 kilométeres szakasz 2009 szeptembere és 2011 között készült volna el, azonban a munkák 2010 október 20-án két évre leálltak, mert az akkori kivitelezővel felbontották a szerződést, és új közbeszerzést írtak ki, így végül csak 2014. július 24-én adták át az említett útszakaszt.

A múlt hónapban a Zala megye és Vas megye határától Körmendig tartó 9,2 kilométeres szakaszt avatták fel, amely a burkolatmegerősítés után a 11,5 tonnás tehergépjárművek közlekedését is lehetővé teszi.

2013-ban kapott ugyanilyen burkolaterősítést a 86-os út Körmend és Egyházasrádóc közötti 4,4 kilométeres szakasza, amely ráadásul egy három kilométer hosszú 2x2 sávos előzési szakasszal bővült.

Ezek a szakaszok tehát már elkészültek, a legfontosabb azonban, hogy mikor lehet végre komolyan lefaragni a Győr–Szombathely szakasz kétórás menetidejéből. Loppert Dániel elmondta, a teljes Szombathely–Csorna–Győr szakasz 2016 októberére készül el. Jelenleg a Szeleste–Hegyfalu közötti szakasz műszaki át-adása zajlik, a forgalomba helyezési eljárás után várhatóan szeptemberben vehetik az autósok igénybe az elkészült 7,5 kilométeres, 2x2 sávos utat. A Hegyfalu–Csorna szakaszon (Csorna elkerülő kezdetéig) is építkeznek. A forgalomba helyezés várható dátuma 2016 októbere, ekkortól már az ígéret szerint vidáman lehet autózni Győr felé.

Jó hír, hogy ennél sokkal előbb, már az idén szeptemberben elkészül a Csorna elkerülő és az M85 Kóny–Csorna közötti szakasza, és a tervek szerint ugyanebben a hónapban adják át a 76-os és 86-os főutak Nádasd–Hegyhátsál–Katafa közös elkerülő szakaszát, mivel itt már a befejező munkálatok folynak.

Az egyetlen fehér folt a Szombathelytől délre lévő, Egyházasrádóc és Szombathely közötti út. Ennek a szakasznak az engedélyezési tervei folyamatban vannak, a megépítésre vonatkozóan még nincs pontos dátum.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!