Hírek

2015.06.29. 10:46

Kapósak a négymillió forintos házak - A határközelség miatt sokan telepednek le Zsirán

Zsira – Megújult a kultúrház, a ravatalozó Zsirán, és pályázik az önkormányzat a járdafelújításra, az orvosi rendelő felújítására és szabadtéri tornapályára.

Merklin Tímea

Két külön projekt során helyi termékboltot alakítanak ki, és fűtéskorszerűsítéssel összekapcsolt, megújuló energetika használata és bemutatása valósult meg a kultúrházban. Az üzlet még üres, nem adták át, de a faluban hobbiszerűen dolgozó kézművesek termékeit kívánják majd árusítani, elsősorban horgolásokat és dísztárgyakat. Mindezt Nagy Ferdinánd polgármestertől tudjuk meg, aki az első ciklusát tölti a település élén. Büszkén mutatja meg a temető melletti ravatalozót, amely nemcsak megújult, de át is építették,  urnafalat alakítottak ki, megújult az előtte lévő tér, a kerítés, a sövényrendezés és a faültetés még hátravan. A ravatalozó és környezetének felújítása 22 millió forint volt. A polgármestertől azt is megtudjuk: Zsira három településből egyesült – Zsira, Gyülevíz, Salamonfa falvakból –, ezért három temetőjük van. A salamonfai temető kerítése és feljárata még felújításra vár, pályázattól függ, mikor tudnak belefogni.

- Elbírálás alatt van beadott pályázatunk a járdafelújításra , az orvosi rendelőnek szeretnénk új homlokzatot adni, kicserélni a nyílászáróit, megoldani a hőszigetelését. Pályázatfüggő az is, hogy mikor valósul meg a tervezett szabadtéri kondipark. Felújításra szorulnak az önkormányzati utak, nincs buszvárónk, pedig fontos lenne – mondja a polgármester. - A falun átvezető út a Magyar Közút Nonprofit Zrt-é, szeretnénk, ha az is megújulna, évtizedek óta nem tudunk dűlőre jutni ebben a kérdésben.

A képen Nagy Ferdinánd polgármester a ravatalozót mutatja, amelyet a környezetével együtt 22 millió forintból újított fel az önkormányzat. Fotó: a szerző

Zsirán 849 ember lakik, van iskola, óvoda, nem öregedik a falu. Majdnem 130 millió forint az önkormányzat éves költségvetése. A faluban a legnagyobb munkaadó a fogyatékosok otthona, de sokan dolgoznak mezőgazdasági vállalkozásokban is, vagy eljárnak a környező gyárakba: Sopronhorpácsra, Lövőre, Sopronkövesdre, Sopronba. A határközelség miatt sok letelepedő van, akik azért vásárolnak itt ingatlant, hogy Ausztriába járhassanak át dolgozni. Vannak köztük pincérek, szakácsok, építőipari munkások, mások a mezőgazdaságban tudnak elhelyezkedni (szőlősben, almásban). Egy-egy megüresedett házat már 4-9 millió forintért meg lehet kapni Zsirán. A faluban az üres telkek közművesítettek, nettó 500 forint négyzetméteráron kaphatók, melyhez kapcsolódik még a közműfejlesztési hozzájárulás.

Nagy Ferdinánd megmutatja az új, hosszú utcát, ami az elmúlt években épült. Ha ez is betelik, nyitnak újat.Van egy külön kis házcsoport, ahol azok a  családok laknak, akik Kolontárról költöztek ide az vörösiszap-katasztrófa után. Egy lifteket készítő osztrák céghez járnak ki dolgozni.

Sportágakban sem szűkölködik a falu: a Tömegsport Klub égisze alatt labdarúgó és lövész szakosztály működik. Sportolási lehetőségként füves focipálya, strandröplabdapálya, aszfaltos  kézi- és kosárlabdapálya és gondozott lőtér áll rendelkezésre, de található a faluban golfpálya is. Kerékpározni is lehet Zsirán. Minden irányba kiépített kerékpárúttal rendelkezik a község, ebből adódóan jelentős a kerékpáros turizmus. Szeretnének egy kerékpáros összeköttetést a Fertő-tóval.  Nem messze folyik a Répce patak, amely horgászatra alkalmas. Nemrég alakítottak ki egy egyhektáros mesterséges tavat esőbeállókkal, padokkal, de egyelőre horgászni nem lehet. A polgármester maga is  mozgatója annak, hogy alakuljon meg helyben egy horgászegyesület, amely gondját viseli majd a tónak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!