Karneváli Kocka utca - Nagy Bandó András kipróbált vásározó és profi matyóminta-rajzoló

De mondhattunk volna karikaturistát is (Kaján Tibor fedezte fel anno), esetleg építésztechnikust – vagy professzionális matyóminta-rajzolót.

Akkor haladjunk sorjában. Nagy Bandó András köszöni, minden rendben („hatvannyolc vagyok, de legalább egy tízest letagadhatnék, nem?”); viszont régóta nem ő Orfű polgármestere, sőt nem is lakik már a baranyai faluban. Jártában-keltében elsőként többnyire az egészsége meg Orfű iránt érdeklődik a kedves közönség, úgyhogy jobb ezeket a kérdéseket mielőbb tisztázni. Bár sokan tényleg csak kezet szeretnének fogni vele.

Nagy Bandó András szereti Szombathelyt, bérelt helye van a karneváli vásárban. A könyvhöz stand up is jár (Fotó: Szendi Péter)

A szombathelyi karneválon olyan a standja, mintha a híres Kocka utca 13-ban lennénk; még a kis pavilon is kocka-kuckóhoz hasonlít. Nagyjából ott állította föl, ahol mindig, bár sietni kellett, hogy jó helyet kapjon. Régi vásározó, tudja, mi a dörgés. Mindenkivel tegeződik, mindenkihez van egy (két) kedves szava, és hipp-hopp: már nem is látszik ki az érdeklődő rajongók gyűrűjéből. A Nagybandó nevű egyszemélyes intézmény működik. Egy vásárlótól – miután kiderül, hogy Pestről érkezett – váratlanul megkérdezi, hogy „ismeri-e a Szabót”. A fiatal nő meghökken, aztán azt mondja, hogy a volt férjét Szabónak hívják, úgyhogy egy pillanatig azt hitte, tényleg ilyen kicsi a világ. Különben előfordult már, hogy a bejáratott kérdésre frappáns válasz érkezett: „Igen, szabóként dolgozom.”

Így vagy úgy, a könyvhöz jár a stand up is. Viszont portrézni most biztos nem fog, mert sokan lesznek, bár a biztonság kedvéért többnyire tart magánál ceruzát meg rajztáblát és rajzpapírt. Azt mondja, tapasztalatai szerint a szombathelyi Savaria Történelmi Karnevál kizárólag Kapolcshoz fogható: „Nem udvariasságból mondom, de Szombathely fantasztikus város, a karnevál előtti időkből is szép emlékek kötnek ide: humoristaként többször megtöltöttem egyedül a kétezer fős sportházat. Sokan ma is azzal szólítanak meg, hogy számukra a könyveim hangoskönyvek: miközben olvasnak, hallják a hangomat. Nemcsak a forgalom, hanem a kultúra és az érdeklődés szempontjából is a kedvencem a karnevál. Számomra ez a könyvhét továbbnyújtása, ott ugyanígy vagyok több napon át: nálam reggeltől estig egyvégtében olvasó-író találkozó van, jönnek, verselek, beszélgetünk. Nagyon nem mindegy, hogy szerzőként hogyan viselkedsz, hogyan kínálod a könyvet – ha az ember megírja és a sorsára hagyja, akkor biztos nem jut el a több kiadáshoz. A könyvesboltosok sajnos – tisztelet a kivételnek – többnyire nem tudják, hogy mit adnak oda. Ma már kevés a vérbeli könyvkereskedő, inkább csak eladók.”

Nagy Bandó Andrásból persze csak egy van, bár az az egy sokféle. Vajon ki kellett-e találni ezt a figurát? „Az életem során nagyon sok mindenbe belefogtam, még a matyómintákkal is megismerkedtem: profi módon írom a matyót. Onnan kezdem, hogy eredendően építésztechnikus vagyok, de a kőművesmesterséget is megtanultam. Amikor ezt a szakmát gyakoroltam, a téli időszakban – amikor nem volt munkánk – az embereimet megtanítottam kifesteni a matyómintával megrajzolt tányérjaimat. Ezt add össze! Így nem kellett őket szélnek ereszteni. A tányérokat aztán vittem eladni: ugyanúgy vásároztam, mint a könyvekkel. Annyiféle képességet kaptam a batyumba, hogy nekem kötelességem mindegyiket megmutatni: nem kellett semmit kitalálni. A világ számomra egy nagy játszóház, ahová ha gyerekként bemész – és én az maradtam –, akkor minden játékot ki kell próbálni. Én mindet megtaláltam.”

A piramis  én vagyok

Az olvasó, mint a sosem volt, régi szép időkben, mostanában egyre nagyobb örömmel nyugtázza, hogy az író nem feltétlenül halott, sokszor nagyon is él. Népszerűek a fölolvasások, az író-olvasó találkozók. A jó könyvnek is kell a cégér, kell az izgalom, kell a személyesség, kell a dedikáció. Közben elmorfondírozhatunk azon az érzékeny problémán is, hogy akkor most a hős és/vagy az elbeszélő meg a szerző között mi a hasonlóság, mi a különbség. Így vagy úgy, előnyben vannak azok a kortárs szerzők, akik nem bújnak el szemérmesen a könyveik mögé. Jót s jól írni nem elég, kell hozzá az attrakció. Hát Nagy Bandó András nem bújik el: „Van olyan olvasóm, aki azt írta, nem gondolta volna, hogy egyszer egy humorista ríkatja meg. Gondolj bele: negyvenhárom kötetem jött ki tizenöt év alatt, húsz felnőtteknek, huszonhárom gyerekeknek. Az unokám tizenegy éves múlt most – a gyerekkönyveket azóta írom, hogy ő megszületett –, a kislányom meg ötéves. Azóta még jobban írom, dupla múzsával dolgozom.

Az én filozófiám a piramisokon alapul. Mert aki jól építkezik, az nem egymásra rak köveket azonnal, hanem elkezdi széltében, horizontálisan megalapozni a maga égbe törő épületét. A kváderkövet az édesanyámtól kaptam, a kötelezően bekövetkező végső mozdulathoz sincs közöm. De a piramis – én vagyok.” Nagy Bandó András tehát építkezik: most éppen Hegelt olvas, mert hamarosan az András könyve – Fordított teremtés című 2002-es munkáját szeretné továbbgondolni. De hagyjuk Hegelt és a filozófiát, elvégre ez a hétvége a karneválé: A hangyabanda nagy kalandja a szombathelyi ponyván folytatódik.