Hírek

2014.08.07. 18:10

Kékfrankos és szedres édesség tarolt a versenyen

Szombathely - Egy 2012-es villányi kékfrankos lett a Savaria Történelmi Karnevál bora. Az idén először választották meg a karnevál tortáját: a szedres finomságot hamarosan a háziasszonyok is elkészíthetik.

Nagy Ildikó

A Savaria Történelmi Karnevál „újkori” tizenöt esztendejének állandó és népszerű programja a nagyrendezvény előjátékának is nevezhető borverseny, amelyen megválasztják a karnevál borát. Csütörtökön délután a Tó vendéglőben gyűltek össze az ítészek – borszakértők, borbírálók, borászok –, hogy két csoportban kóstolják végig és értékeljék a karneváli borversenyre beérkezett tételeket. Nem volt könnyű dolguk, hiszen az idén minden eddiginél több, összesen 84 bort neveztek a versenyre. Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Alapítványának kuratóriumi elnöke szerint a versenyre beküldött borok jelentős száma egyúttal azt is jelzi, hogy immár komoly rangja lett a karneváli bormustrának.

PONTOZÁS: A verseny 14 órakor kezdődött, annak tisztaságát dr. Tóth Zoárd közjegyzői irodájának munkatársai felügyelték, a lebonyolításban pedig a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének tagjai segédkeztek: a zsűri tagjainak ők szervírozták a borokat. Az ítészek természetesen „vakon” kóstoltak, tehát csak a fajtát és az évjáratot tudhatták, az értékelésnél pedig a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal által javasolt 100 pontos rendszer alapelveit követték.

A zsűri elnöke – akárcsak a korábbi években – most is Márkus Béla sommelier volt, aki az eredményhirdetésnél örömmel nyugtázta, hogy – egy eddig talán méltatlanul háttérbe szorított fajta – egy kékfrankos lett az idei karnevál bora. A legmagasabb pontszámot ugyanis egy villányi pincészet 2012-es kékfrankosa kapta.

SZAKÉRTŐ: A karneváli borverseny zsűrijének „oszlopos” tagja Baráth Sándor, a Szombathelyi Borbarát Klub alapító elnöke. Mint elmondta, bár tényleg minden évben részt vesz a karneváli borverseny munkájában, most mégis új szerepben debütált: először pontozta a vörösborokat.

A hétköznapokban fehérboros borvidéken tevékenykedő szakember nem rettent meg a feladattól, sőt, kifejezetten dicsérte az idei felhozatalt. És bár a versenyre benevezett 34 vörösbor közül az ő személyes kedvence egy 2013-as blauburger volt, cabernet franc-ból és kékfrankosból is több remek tétellel találkozott a bírálat során. Baráth Sándor szerint az is igazolja, hogy az idei versenyen vörösborokból volt erősebb felhozatal, hogy a legjobb tíz bor közé – amiből aztán újrakóstolás után megválasztották a karnevál borát – kilenc vörösbor és egy tokaji aszú került be.

Senki ne higgye, hogy a borbírálás könnyű feladat: Baráth Sándor szerint főleg szellemileg terheli meg az ítészeket a nagy koncentrációt igénylő, rendkívül felelősségteljes munka. Kóstolás közben csak szénsavmentes ásványvizet kortyolgattak, és semmilyen aromás dolgot nem fogyaszthattak, így kávét sem ihatnak. Fontos ugyanis, hogy az ízlelőbimbóikat semmi ne befolyásolja.

LEGJOBBAK: Az idei karnevál legjobb száraz fehérbora egy 2011-es, dűlőszelektált tokaji furmint lett, a legjobb vörösbornak egy 2011-es villányi cabernet franc-t választottak, a legjobb rozé egy villányi rozé cuvée, a legjobb pezsgő egy nagyradai rozé pezsgő lett. A Savaria karnevál legjobb édes boráért járó címnek pedig egy tokaji borászat örülhet, amelynek 2008-as, 5 puttonyos aszúja bizonyult a legfinomabbnak. A versenyen díjat nyert borászok a karneválon, augusztus 22-én 18 órakor vehetik át elismeréseiket a Borok utcájában.

ÉDES: A karneváli születésnap apropóján az idén először a karnevál tortáját is megválasztották. Erre a versenyre profi és hobbicukrászok egyaránt jelentkezhettek. A megmérettetést az édességek szombathelyi szakértője, Mészáros Gábor szervezte. Szerinte egy most életre hívott verseny esetében elégedettek lehetnek a kilenc nevezéssel, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az Ország tortája versenyre is 15-20 nevezés érkezik. A karneváli versenyre sütött kilenc tortát öt profi és két hobbicukrász készítette. A legfiatalabb hobbicukrász a gimnazista De Jonge Nóra volt, ő két tortával is előrukkolt. Az ízek a citromostól a fügésig, a karamellástól a gyümölcsösig nagyon változatosak voltak.

A tortazsűri elnöke Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Alapítványának kuratóriumi elnöke volt, aki szerint nekik sem volt könnyebb dolguk, mint boros kollégáiknak. Az értékelésnél Hujber Kálmánné cukrász szakoktató és Vadász Tibor cukrászmester képviselte a szakmát, de örömmel vállalta a kóstolást a Weöres Sándor Színház két színésznője, Fekete Linda és Edvi Henrietta is.

SZEMPONT: Mészáros Gábortól megtudtuk azt is, hogy az értékelés során a zsűri tagjai a megjelenés, az íz, az állag mellett az édesség karneváli jellegére is figyeltek.

A karnevál tortája Németh Ildikó cukrász „alkotása”, a Galeneos szedertorta fantázianevű finomság lett. Második helyre pontozta a zsűri a Kerekes Cukrászda tulajdonosa, Banga László által készített márványos mézes sárgabaracktortát és a Tó vendéglő cukrásza, Petrásovicsné Varga Veronika kezei közül kikerült Sabaria bogyós tortát. A Príma Cukrászda fügés körtetortája harmadik helyen végzett.

 

Jó bort jó társaságban...
Az újságíró véleménye


A Borok Utcája a karnevál egyik legnépszerűbb helyszíne, ahol több napon át kora estétől hajnalig hömpölyög a tömeg. Baráth Sándor borszakértő azt mondja, a barátaival ő is sokat időzik a pavilonoknál, ám olyankor nem „bírálva” kóstol, inkább a társaságra és a hangulatra koncentrál. A karneválozóknak is azt ajánlja, hogy mindig nézzék meg a pavilon tetején lévő feliratot, hogy tudják, kinek, melyik pincészetnek a borát isszák. És persze tartsák be a kóstolásnál is érvényes sorrendet: a fehérborok után jöhetnek a rozék, végül pedig a vö-rösek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!