Hírek

2016.02.08. 19:53

Keresztények összefogása - Az ökumenikus imahéten az egységért imádkoztak a körmendi református templomban

Körmend - Zsúfolásig megtelt a református templom az ökumenikus imahét nyitó istentiszteletére. Szabadi István köszöntötte a híveket.

Kozma Gábor

A keresztények egységéért imádkoztak az ökumenikus imahéten Körmenden, a zsúfolásig megtelt református templomban, ahol a nyitó istentisztelettel kezdetét vette az ökumenikus imahét, hogy a folytatásban a római katolikus, majd az evangélikus templomban teljesedhessen ki a rendezvénysorozat.

Az ökumenikus imahét nyitányaként a református templomban először Szabadi István református lelkész köszöntötte a történelmi egyházak papjait és a különböző gyülekezetek tagjait. Elmondta, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a mostani imahetet a Krisztus-hívők egységéért, annak a jegyében indította el. Körmenden hagyományosnak számít mindez a három templomban, ahol hívők százai erősítik meg jelenlétükkel a keresztény egység fontosságát, mérvadó erejét. - A mostani, imaheti programot az idén lettországi katolikus, evangélikus és ortodox keresztények dolgozták ki. Mottója: Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük! - jelentette ki a református lelkész. Majd arról is beszélt, hogy először 1740-ben, egy skóciai pünkösdista gyülekezetben imádkoztak más keresztyén egyházakkal minden keresztény egységéért.

Németh Zoltán katolikus plébános a református templomban. Fotó: Jámbori Tamás

- Magyarországon először a budapesti Kálvin téri református templom adott otthont ennek a kezdeményezésnek - hangzott el.
A bevezető után Óra Krisztián római katolikus káplán olvasott fel a Szentírásból, majd Benedek János evangélikus lelkész imádkozott a keresztény egységért. Ezután Németh Zoltán római katolikus plébános ment fel a szószékre, az imahét mottóját alapul véve hirdette az igét.

- Nemcsak a papok feladata az Úr tetteinek hirdetése, hanem minden keresztényé is. Hiszen a keresztények Isten szeretete által választott nép tagjai. Van, aki azt kérdezi a sok szenvedés, rossz történés kapcsán, hogy Isten miért játszik velünk, miért nincs mindig paradicsomi állapot? Valójában az emberek játszanak Istennel, és sokan úgy gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak. Csak hogy boldogok legyenek, és Isten majd statisztál ehhez. Az ember önmagát képzeli teremtőjének, és ebből az a gondolkodás fakad, hogy nem tartozunk senkinek semmivel, csak önmagunknak. Pedig ez így nem jó, minden baj innen származik - húzta alá a plébános, aki egy cseh bíboros ezzel kapcsolatos gondolatait idézte. Az istentisztelet végén Nagy Gábor római katolikus plébános imáját követően Szabadi István mondott áldást, és a Himnusz eléneklése következett. A szertartás után „ökumenikusan" készült pogácsával kínálták a templom kijáratánál a híveket, akik másnap a katolikus, majd az evangélikus templomban imádkoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!