Hírek

2014.11.27. 15:17

Késve, hiányosan jöttek meg a tankönyvek

Szombathely - Egy év eleji történet a Bolyaiból: az osztálya megtapsolta Dórit, amikor januárban megjött az egyik hiányzó, régóta várt tankönyve. A 2013 őszén bevezetett új tankönyvelosztással már akkor is voltak problémák. Mi a helyzet most?

Merklin Tímea

- Még mindig nem érkezett meg minden tankönyv az iskolába, pedig ki van fizetve, és a szülőknek még mindig nem fizették vissza azok árát, amiket ők augusztusban kifizettek, de valamiért mégsem kellenek – tudjuk meg Horváthné Szandi Ágnestől, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium könyvtárosától.

- Az a probléma, hogy a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) későn szedte össze a visszárut, amit újra szétosztanak, pedig mi szeptember elején leadtuk a visszáruról a jelzést, de csak november 3-án jöttek érte.Visszáru keletkezik akkor, ha néhány gyerek más iskolába megy, és nem kéri a megrendelt könyveket, így maradt 5-6 csomag. A KELLO azt írta nekünk, hogy nyugodtan bontsuk ki és osszuk szét ezeket a maradék csomagokat, de mi névre szóló csomagokat nem bontunk ki, mert abból szerintünk még nagyobb zűr támad - teszi hozzá.

Visszáru adódhat nem megfelelő rendelésből is a különböző szintű nyelvi tankönyvek esetén. Áprilisban, amikor a rendelést leadjuk, még nem tudni pontosan, kinek milyen szintű könyv kell, mert a nyelvi csoportok ősszel alakulnak ki, és például történnek őszig nyelvvizsgák. Visszáru keletkezik téves küldésből is, amikor nem jó könyvet tesznek egy adott csomagba, valamit nem rendelnek meg, mégis küldik, vagy hibás a könyv, cserélni kell. Korábban úgy volt, hogy augusztus végén megérkeztek a tankönyvek, szeptemberben összeszedték a visszárut, lehetett leadni a pótrendelést, idén az őszi szünet után jöttek érte. A Bolyaiból többnyire nyelvkönyveket vittek vissza november 3-án, valamint az iskolát váltott gyerekek tankönyvcsomagjait. Nemcsak a visszáruval volt gond, hanem az alaprendelés teljesítésével is, szeptemberben még legalább 50 doboz könyv jött késve, augusztus vége helyett. És még mindig jönnek gyerekek, hogy valami hiányzik.

Amikor egy 32 fős osztályba megérkezik például 28 történelemtankönyv, és a gyerek nem jelzi – mert azt hiszi, elfogyott, majd később jön –, a tankönyvfelelős nem tud róla. Mint mondja, csak jelzés alapján tud írni a KELLÓ-nak a hiányról, és arra válaszolva küldik meg a hiányzó könyvet. Egy több mint ezerfős iskolában nem tudják nyomon követni a könyvek hiányait.

A Neumann János Általános Iskola abban a szerencsés helyzetben van, hogy már minden gyerek kezében ott van az a tankönyv, amire szüksége van – igaz, csak november közepe óta, akkor érkezett meg az utolsó csomag is.

- Az alaprendelés teljesítése késett meg így – mondja Kajtárné Tancsics Hajnalka tankönyvfelelős. - Szeptember elején még sok minden hiányzott, de a legfelháborítóbb az volt, hogy az elsősöknek nem volt olvasókönyve. Szeptember végén küldték, de akkor meg duplán, a felét vissza kellett küldeni. A visszárut tőlünk október elején vitték el. Utána még kétszer jöttek érte, hogy vinnék, de már nem volt mit... Az is gond, hogy a KELLO tarthatatlanul rövid határidőket szab meg, amiket aztán tovább rövidítenek azzal, hogy az online felületet nem nyitják meg. Például szeptember 5-étől 10-éig lehetne a kiírás szerint visszáruzni, de ténylegesen csak 2-3 nappal később lehetséges.

A diákoknak személy szerint kell könyveket rendelni, mert nincs olyan osztály, ahol minden diáknak ugyanazokat a könyveket kellene rendelni, mert egyik más nyelvet tanul, mint a másik, az egyik matekból tanul többet, a másik informatikából, egyéni tankönyvösszeállítás szükséges.

A Paragvári Utcai Általános Iskolában szeptember elején sok tankönyv hiányzott, volt 65 csomag olyan könyv, amit saját kezűleg kellett szortírozni – tudjuk meg Doncseczné Verhás Katalintól. - Az alap- és a pótrendelésből november közepén jött meg minden, illetve két könyv hiányzik még, de azokat már évközi rendelésben kértük szeptember végén. A visszárut tőlünk elvitték, a számlát még nem kaptuk meg.

Az iskolai tankönyvfelelősök azt mondják: feleslegesen bonyolult és egyáltalán nem gördülékeny a 2013 ősz óta bevezetett központosított rendszer. Túl nagy a jelenlegi négy elemből álló tankönyvelosztás. A korábbi sokkal jobb volt, mert csak három résztvevő (kiadó – terjesztő – iskola) volt benne, most négy van: a kiadó és a terjesztő közé beékelődött az irányító KELLO. A rendszer működése nem gördülékenyebb, hanem lassúbb lett, hosszabb az átfutási idő. Az egyik tankönyvfelelős szerint az esetleg meggyorsíthatja majd a működést, hogy a szombathelyi KELLO Pontban november elején kijelöltek egy iskolai kapcsolattartót.

További probléma a könyvellátó rendszerben, hogy törvény írja elő (pontosabban a 16/213-as EMMI rendelet), hogy a 20 százalékos árréssel dolgozó KELLO a nála maradó hasznot az iskoláknak ossza szét könyvtárfejlesztésre gyermeklétszám alapján. Ez nem történt meg. Azt ígérték, hogy november 3-áig elérhetővé teszik azt az online-felületet, ahol november 30-áig rendelni lehet a könyveket, de mindjárt 30-a van, és a felület nem is működik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!