Hírek

2013.05.23. 17:08

Kézfogással egymásért

A Roma-magyar kézfogás alapítvány és Bük város önkormányzata szervezésében kerekasztal beszélgetés zajlott csütörtökön a városban.

Ambrózai Zsuzsanna

Az ötlet és a kezdeményezés szinte párhuzamosan indult, két féltől: egyrészt a Roma-magyar Kézfogás Alapítvány, amely budapesti illetőségű indította útjára azt az elképzelést, mely szerint a kommunikáció, a kultúra nyelvén és eszközeivel kell elérni, hogy magyarok és romák közeledjenek egymáshoz. Másfelől a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ kommunikáció szakos fiataljai is hasonló elhatározásra jutottak.



A két elképzelés és a képviselők találkoztak, s ennek eredményeként látott napvilágot a csütörtöki rendezvény is. Természetesen a helyi erők is bekapcsolódtak, Némethné Sztojka Rozália, Bük város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke elmondta, a legfontosabb az lenne, hogy hitelesek legyenek mások szemében. Száva László, a Roma-Magyar Kézfogás alapítvány alapítója elmondta, szükség van az ilyen jellegű kezdeményezésre, s nagyon örült annak, amikor Németh Dóra, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója megkereste őket. Elmondta, az alapítvánnyal további tervük, hogy más városokba is elvigyék a rendezvényt a következő állomás Pécs, utána Salgótarján.

Az asztaloknál a helyi iskolák fiataljai (romák és nem romák egyaránt) foglaltak helyet, s olyan témákról folyt a beszélgetés, mint az előítéletek, a rasszizmus, a kulturális különbségek. A rendezvény résztvevőit a polgármester Németh Sándor is köszöntötte, s hangsúlyozta a fiataloknak, a kerekasztal beszélgetés alkalmával éljenek a képletes kézfogás lehetőségével, esélyével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!