Hírek

2015.07.06. 16:26

Kiakadtak az RTL-re – otthagyták a tehetségkutatót a szombathelyi kötélugrók

12 óra volt a lélektani határ a a szombathelyi ugróköteleseknek. Nem akartak tovább várni, ezért hazajöttek az RTL-es tehetségkutató válogatójáról. Nem bánták meg a döntést.

Budai Dávid

Az RTL Klub tehetségkutató műsorának a válogatóján a Szombathelyi Kötélugró klub tizenkét óra elteltével megelégelte a várakozást és anélkül, hogy produkciójukat bemutatták volna, hazajöttek. Bánhegyi Attila, az egyesület vezetője mesélt nekünk a vasárnapi maratonira nyúló, utazással együtt negyed hattól másnap háromnegyed egyig tartó megmérettetés körülményeiről és döntésük okáról.

A történet még idén tavasszal kezdődött, ekkor kereste meg őket a televízió, hogy szeretnék, ha részt vennének a tehetségkutató műsor válogatásán. Ez április 18-án meg is történt, mivel sikeresen vették az első akadályt: lehetőséget kaptak arra, hogy most már a zsűri előtt bizonyítsák felkészültségüket. Vasárnap reggel negyed hatkor fel is kerekedett a csapat, hogy nyolc órára megérkezzenek a Pesti Magyar Színházba.

Mivel az áprilisi válogató is reggeltől estig tartott, számítottak rá, hogy most is sokat kell várniuk, arra azonban, ami valójában történt, nem voltak felkészülve. Reggel nyolckor a szervezők közölték velük, hogy nem tudják, mikor fognak sorra kerülni, mert a színpadra lépés időpontját a szabályok értelmében a csapatok nem tudhatják. Teljes bizonytalanságban teltek-múltak az órák, és ez egyre nyomasztóbbá vált a kötélugrók számára. A helyzetet súlyosbította, hogy az épületet nem hagyhatták el, légkondicionáló berendezés hiányában pedig 35 fok körüli volt a hőmérséklet. Az étkezés sem volt megoldott, mivel étterem nem, csupán szendvicsek álltak rendelkezésükre, ezért végül pizzát kellett rendelniük – igaz ebben segítettek a szervezők is, tette hozzá Bánhegyi Attila. Egy alkalommal azt hitték, már ők következnek, a színpadhoz is rendelték a lányokat, ám végül kiderült: összekeverték őket egy másik csapattal.

Végül, csaknem tizenkét órás várakozás után, este fél nyolckor szakadt el a cérna, amikor az éppen szünetet tartó szervezők még mindig nem tudták megmondani, mikor állhatnak színpadra. Annyit lehetett csak tudni, hogy még több mint tíz csapat várt a sorára. Ekkor a versenyzők egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a program bemutatása nélkül hazautaznak, és ezzel lemondanak a műsorban való részvételről, a sikeres válogatásnak ugyanis ez volt a tétje. Az ötfős lánycsapat úgy érezte, nem fontos nekik annyira ez a megmérettetés, hogy akár még órákig bizonytalanságban várakozzanak.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szervezők mindent elkövettek, hogy maradásra bírják őket, mikor meghallották, hogy elmennek, felajánlották nekik, hogy egy percen belül a színpadon lehetnek. A felkínált lehetőséggel azonban nem éltek, mivel egyrészt az egyszer meghozott döntésükön már nem akartak változtatni, másrészt igazságtalannak érezték volna a többi csapattal szemben ezt a fajta előnyszerzést.

Bánhegyi Attila hangsúlyozta, nem azzal van a baj, hogy ennyit várakoztatták a versenyzőit, hanem azzal, hogy végig bizonytalanságban tartották őket. A külön az erre az alkalomra összeállított produkció igényelt volna bemelegítést és némi ráhangolódást is. Ha színpadra léptek volna, akár azt is kockáztathatták volna, hogy a zsűri tetszését nem nyerik el és ez a sportnak valószínűleg nem tett volna jót.

Nem maradhatott el a kérdés, hogy megbánták-e tettüket, de a válasz egyértelmű nem volt. Egyrészt Bánhegyi Attila szerint nekik már nincs akkora szükségük az ehhez hasonló tehetségkutatókra, hiszen jelentős eredményeket értek már el, másrészt több feladat is vár rájuk a közeljövőben. Még ezen a héten utaznak Kaufbeuren-be egy fesztiválra, két hét múlva pedig már a kötélugró világkupán vesznek részt Párizsban. Szerettük volna megszólaltatni a tehetségkutató szervezőit is, ám többszöri megkeresésünk ellenére sem jártunk sikerrel.


Cikkünk kapcsán az RTL Klub reagált az alábbi közleménnyel:

A Hungary’s Got Talent showműsorunkban a négytagú zsűri előtt több száz versenyző lép fel a válogatások, illetve a forgatások során. A budapesti helyszínt is ugyanúgy érintette a napok óta tartó közel 40 fokos hőség, így mindent megtettünk annak érdekében, hogy a versenyzők ennek ellenére megfelelő körülmények között készülhessenek fel a produkcióikra. Egyrészt valamennyi helyiség, így a színház több száz négyzetméteres közönségforgalmi területe, ahol a fellépők várakozhattak, már alapból klimatizáltak voltak, ezen felül további nagyteljesítményű mobil ipari klímaberendezéseket is béreltünk, természetesen étkezési lehetősége is volt a jelentkezőknek.

Valamennyi versenyzőnek előzetesen jeleztük, hogy a forgatások egész napos elfoglaltságot jelentenek, ezt a csapat is tudtal, ezt a csapatvezető is elismerte. A forgatások során egyébként percre pontosan be van osztva a teljes stáb és a versenyzők programja, szervezetten dolgozunk, hogy ne legyen fennakadás, a többi produkciónak ne kelljen várnia másra és így ne húzódhassanak el a forgatási napok.

A műsor eddigi felvételein több százan fordultak meg, de ilyen okokra hivatkozva senki nem hagyta ott a forgatásokat, ráadásul tudomásunk szerint a versenyzők problémája jelen esetben inkább az volt, hogy előttük egy másik kötélugró csapat léphetett színpadra. Nagyon sajnáljuk, hogy közel a célhoz nem várták meg, míg sorra kerülhetnek, így nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy az ősz várhatóan egyik legnagyobb showműsorában, több millió néző előtt mutathassák meg magukat a szakmai zsűrinek.

Mindent összefoglalva határozottan visszautasítjuk a csapatvezető valamennyi állítását!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!