Kik kaptak piros rozmaringot? - 12 legény látogatott végig öt lányos házat Felsőcsatáron

Felsőcsatáron 2016-ban is szívesen és örömmel szervezték meg a fiatalok a rozmaringolást: 12 legény látogatott végig öt lányos házat. A törökök elől menekülő, itt letelepedett horvátok hagyatéka a rozmaringolás. A hagyomány az udvarlásról szól: a legények mennek ilyenkor a fiatal lányokhoz rozmaringot szedni. A lányos házaknál természetesen bőségesen megvendégelik őket, a lányok pedig virágot tűznek a fiúk kalapjába. Nem mindegy milyen színű a saját kézzel, papírból készített virág, hiszen a piros jelzi a lány szimpátiáját a fiúnak. Ugyanezt a célt szolgálja a leghosszabb szárú rozmaring, merthogy az is kerül a kalapokra. Rozmaringból nincs hiány Felsőcsatáron: utcát neveztek el a növényről, az énekkar is a rozmaring nevét viseli és minden kertben nő. - Már fagyálló rozmaringfajta is van a hegyen - mondta el Cseri Tivadar, a felsőcsatári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese. Nő Felsőcsatáron olyan rozmaring, amit sok évvel ezelőtt, legényként kapott egy már idősödő helybéli, meggyökereztette, most is szednek belőle, kerül a kalapokra. Szokás a faluban a rozmaringolás – így fogalmazott Cseri Tivadar, a felsőcsatári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese. Ezért gondolták, hogy Vas megyei érték legyen belőle. Felterjesztették a különleges szokást és el is nyerték a címet: büszkén mutatták az erről szóló, már bekeretezett oklevelet a felsőcsatáriak.

A 12 felsőcsatári legényen látszottak már kedden az elmúlt napok nyomai, hiszen szombat óta farsangoltak. Bállal kezdtek, aztán, miután kipihenték a táncot, bejárták hétfőn a borospincéket, rengeteg zene kíséretében, énekkel, tánccal. Jól bírták a fiúk, bár volt, aki két órával a rozmaringolás előtt ért haza az előző napi pincelátogatásból, egy kis frissítő kávé (bor, sör, pálinka) után folytatódhatott a farsangzárás. Kiöltöztek és a lányos házak lakói is a legszebb ruhájukban várták az érkezőket. Egy pillanatra sem volt mű a program: a lehető legtermészetesebb módon tartják a hagyományt a felsőcsatáriak. Volt idő, amikor csak négy-öt legény ment rozmaringért a lányokhoz, de egyetlen évre sem szakadt meg a hagyomány, még a háború idején sem – mesélte büszkén Cseri Tivadar. – Horvátországban is bemutattuk a népszokást, amit ott már nem ismernek. Magyarország más településén sincs, csak itt nálunk – hangsúlyozta a program jelentőségét az elnökhelyettes. Annak idején az általános iskolából kimaradó fiatalok álltak be rozmaringolni, és addig jártak, amíg bevonultak katonának. Most, hogy nincs sorkatonaság, akár harminc éves korig mennek, amíg meg nem nősülnek. Ma már nem egy piros virág kerül a kalapokra, például Simon Boglárka négyet készített.

– Ma már a jó barátok kapják a pirosat – magyarázta, hiszen nem a népi, nemzetiségi hagyományokra épül már a párválasztási szokás. Nem változott viszont a zenészekkel falut járó legények fogadtatása: finomságoktól roskadozó asztalok várták őket, meg teli poharak. Kiélvezték a vendéglátást, miután, jórészt horvátul, köszöntötték a háziakat. Végigtáncolták a farsang utolsó óráit – szó szerint, hiszen hamvazószerda első percéig tartott ilyenkor a rozmaring bál. Annak idején, ilyenkor volt ideje a földeken, szőlősökben dolgozó gazdáknak házasodni, azért tartották ilyenkor a párválasztó, udvarlási szokást. Ma már más a világ, de ami nem változik, immár ötszáz éve – és elnézve a csatári fiatalokat, nem is fog még évtizedekig, – az a felsőcsatári rozmaringolás.