Hírek

2016.09.06. 19:30

Kimásztunk a gödörből - A félméteres lyukra egy rossz ajtót fektettek a Joskar-Ola lakótelepen (frissítve)

Szombathely - Hetekig nem volt gazdája egy balesetveszélyes gödörnek, ezért senki nem volt hajlandó betemetni! Végül aztán mégis sikerült.

Budai Dávid

Emlékeznek még az idei karneválra? Mintha ezer éve lett volna, ugye? Fontek János pedig már a karnevál előtt egy héttel bejelentette, hogy Szombathelyen, a Pázmány Péter körút 36. szám alatti társasház előtti füves területen egy jókora lyuk tátong, amit jó volna betömni, amíg nem lesz valami baj.

Az történt ugyanis, hogy új csövekkel váltották ki a társasház szennyvízvezetékét, a régi - immáron használaton kívüli - csöveket pedig annak rendje és módja szerint betemették földdel. A dolog ezzel el is lett intézve, ám a sors másképp akarta, ugyanis a használaton kívüli csövek fölött - feltehetően a sok eső miatt - egyszer csak beszakadt a föld. A bejelentésre ki is ment a szennyvizes szakember, megnézte a lyukat, majd azt mondta, intézkedik. Intézkedett is, a félméteres lyukra egy rossz ajtót fektettek, és ígértek még fél köbméter földet is.

Fotó: Német Tibor

Majd, ahogyan az már lenni szokott, nem történt semmi – mesélte Fontek János. Azt mondták ugyanis, hogy a vezeték a házhoz tartozik, oldják meg ők. Olvasónk szerint viszont, ha eddig a VASIVÍZ-é volt a cső, most is az övék, hiszen az ő nevére, egy használaton kívüli szennyvízcső nem sok, annyi sem került.Természetesen kíváncsiak voltunk a cég hivatalos álláspontjára is. Bódai Nóra, a VASIVÍZ Zrt. kommunikációs referense hétfőn így tájékoztatta szerkesztőségünket: „A Pázmány Péter körút 36. szám alatt lévő ingatlan mellett megsüllyedt a talaj egy korábbi, az épülethez tartozó szennyvíz- és csapadékvízelvezető csatorna nyomvonalán. Az érintett vezetékszakasz nem a VASIVÍZ Zrt. által üzemeltetett közcsatorna-hálózat része, így a terület helyreállítása nem társaságunk hatáskörébe tartozik.

Fotó: Német Tibor

Erről a tényről a panaszos olvasót tájékoztatta szennyvízszolgáltatási ágazatunk készenléti munkatársa, miután a helyszíni vizsgálatot elvégezte.”Itt tartottunk tehát, hogy a lyuknak nincs gazdája. A baj csak az volt, hogy a használaton kívüli ajtó nem tűnt biztos megoldásnak, arról nem is beszélve, hogy az eső, amiből a gödör születése óta jócskán kijutott, szép fokozatosan alámosta az árván maradt csöveket, és a nyolcvan centiméteres lyuk még nagyobb lett. Felmerült persze a kérdés, hogy hiszen miért nem temeti be a társasház maga azt a gödröt, két talicska föld, nem nagy ügy. A helyzet azonban az, hogy a második emeleten élő Fontek János viszonylag rosszul áll talicskával is, földdel is, ez alól pedig szomszédjai sem kivételek. Sőt, még mi is betemetnénk a lyukat, gondoltuk, csak hát éppen kifogytunk a földből magunk is. Így majdnem egy igazi jó magyar történet bontakozott ki – ahogyan olvasónk fogalmazott. Mindenki széttárta a karját, aztán majd lesz valami.

Fotó: Német Tibor

Csak az a valami nehogy egy lábtöréses történet legyen, aggódtunk, mivel például jómagam egyszer a fizika törvényeivel dacolva, egy derítő felett sétáltam végig, amit csupán egy félcentis pozdorjalemez takart.Én megúsztam, és nagyon úgy néz ki, hogy a Pázmány Péter körúton sétálók sem fogják lábukat törni. Ebben a gödörben legalábbis nem. Tegnap 12 óra után pár perccel ugyanis megjelentek a VASIVÍZ Zrt. szakemberei, és nem törődve azzal, hogy jogilag kié a gödör, fogták magukat, és betemették a lyukat.

Nem tudjuk, mi változott meg, de talán nem is fontos. A gödör, mire ezeket a sorokat olvassa, már nem létezik.Persze önkéntelenül Kennedy jutott eszünkbe, aki azt mondta: „Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.” Ma még három hét kell egy gödör betemetéséhez, de holnap talán már elég lesz kettő, és ez a fontos, a fejlődés.

Frissítés:

Időközben megérkezett a VASIVÍZ ZRt. közleménye cikkünkre, amit most változtatás nélkül közlünk: "Mint, ahogy az újságcikkben is megjelent, a VASIVÍZ ZRt. végezte el a Pázmány Péter krt. 36 számú társasház melletti talajsüllyedés helyreállítását. Korábban nyilatkoztuk, hogy az érintett szakasz nem közműcsatorna, így az azzal kapcsolatos feladatok a társasház üzemeltetőjéhez tartoznak. A legelső  bejelentést követő helyszíni szemle után jeleztük a Népfront Lakásszövetkezetnek, hogy a balesetveszélyes terület helyreállítása az ő feladatuk. A Vas Népének adott nyilatkozatunkat követően (09.06-án ) érkezett társaságunkhoz a Lakásszövetkezettől a megrendelés a munka elvégzésére, melyet a VASIVÍZ ZRt. haladéktalanul teljesített."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!