Hírek

2014.10.17. 17:19

Felháborodtak a Vas megyei taxisok az új rendelet miatt

Körkép – A Vas megyei taxisok felháborodtak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelettervezete miatt. Ha 2016-ban életbe lép a rendelet, akkor a hét évnél idősebb járművekkel nem lehet személyszállítást végezni. A többség kénytelen lenne visszaadni az engedélyét.

Budai Dávid

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újraszabályozná a taxisok működését 2016. január elsejétől. A minisztérium közleménye szerint még folynak az egyeztetések a kérdésben, várhatóan november végén kerülhet pont az ügy végére. A tervezetben szereplő változtatások közül a vidéki taxisok elsősorban azt sérelmezik, hogy a taxik életkora nem haladhatná meg a hét évet, ötévente taxis vizsgát kellene tenniük, és utast kizárólag a működési területükön vehetnek fel. Ez azt jelenti, ha például egy szombathelyi taxis Vépre szállítana utast, onnan üresen kellene visszajönnie. Ez a kitétel nemcsak a taxisokat, de az utasokat is hátrányosan érintené, hiszen sok településen egyáltalán nincs taxitársaság.

Arról is szó esett, hogy a vidéki taxisok sztrájkolni fognak, ha a rendelet életbe lép.

Vas megyei taxisokat kérdeztünk arról, mit szólnak a tervezett intézkedésekhez.



Ha valóban életbe lép a vitatott rendelet, akkor lehúzhatják a rolót a szombathelyi taxisok

Fotó: Unger Tamás

Egy szombathelyi taxitársaság név nélkül nyilatkozó vezetője elmondta: hallott a tervezetről, és nagyon elhibázott döntésnek tartaná, ha valóban életbe lépne a rendelet. Mint elmondta: a Budapesti szabályozás még érthető, hiszen nagy a forgalom, sok a turista, nagyobbak a bevételek, de vidéken kivitelezhetetlen és értelmetlen is lenne egy ilyen döntés. Mi olcsóbban dolgozunk, mint a fővárosi cégek, nem tudnánk kitermelni a plusz költségeket, a vállalkozásunkat ezekkel a feltételekkel nem tudnánk működtetni.

Hasonló véleményen volt egy szintén neve elhallgatását kérő taxis, akit egy szombathelyi taxiállomásánál kérdeztünk az ügyről. Elmondása szerint 2006 óta tervezik, hogy szabályozzák a taxik működését, azóta nem történt semmi ez ügyben. Szerinte most arról van szó, hogy két nagy taxitársaság akarja magának az egész piacot. Majd hozzátette: ha végignézünk a taxikon, már első pillantásra is látható, hogy egyetlen autó sem felel meg a kritériumoknak. Ha életbe lép a rendelet sokan lehúzhatják a rolót. Véleménye szerint egy tízéves Audi magasabb kategóriát képvisel, mint egy ötéves Suzuki. A sztrájk lehetőségéről nem hallott, de mint megjegyezte: régen nincs akkora összetartás a taxisok között, mint 1990-ben a taxisblokád idején.



Kérdeztük a taxisokat a hamarosan elinduló mobil applikációs rendszerről, az Uber-ről is. Akárcsak a világ számos országában nálunk is tiltakoznak a bevezetése ellen a taxisok. Többen kifogásolták, hogy míg az ő működésük engedélyhez kötött, szigorú előírásoknak kell megfelelniük, addig az Uber-rendszer használóinak semmilyen szabályokat nem kell betartani, bárki vállalhat személyszállítást engedély nélkül is.

Egyikük megjegyezte: majd amikor megtörténnek az első balesetek, akkor a bíróságok megtelnek perekkel.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!