Hírek

2015.10.18. 18:39

Kiss Tibor lett Gyöngyösfalu polgármestere

Gyöngyösfalu - Hét településen tartottak vasárnap időközi választásokat, többek között a Vas megyei Gyöngyösfaluban. Polgármesterjelöltekre voksolhattak a helyiek, mivel Nádor István Dezső, a település első embere korábban lemondott tisztségéről.

Cseszkó Tamás

A polgármesteri címért hárman szálltak ringbe, Kiss Tibor, Barabás Kornél és Imre István Csaba. Amint arról már beszámoltunk, Gyöngyösfaluban az elmúlt hetekben nem volt nyoma kemény politikai csatározásoknak. A jelöltek több fórumon ismertették választási programjukat, szórólapokat juttattak el a lakossághoz, valamint az egyik térségi újságban is bemutatkozhattak. Folyamatosan követem a faluban történő eseményeket, így tudtam meg, hogy időközi választások lesznek Gyöngyösfaluban mondta el lapunknak Petróné Albert Anna, aki fiatal kora ellenére fontosnak tartotta, hogy az urnák előtt is kinyilváníthassa véleményét. Hozzátette: Az elmúlt hetekben bár ő maga sem égett választási lázban a Vas Népében elolvasta a jelöltek programjait, bemutatkozásait. Arra a személyre szavaztam, aki szerintem a legtöbbet tudja tenni a településért fogalmazott a fiatal édesanya, azt azonban nem árulta el, hogy kinek a neve mellé húzta az x-et.

Némethné Orliczki Judit es Gyarmati Mihályné adja oda a szavazási űrlapot Szalay Istvánnak Fotó: Ohr Tibor

Bár azt is hihetnénk, hogy egy kistelepülési választás nem sok embert vonz, dél után nem sokkal szép számmal járultak a helyi lakók az urnák elé. Szinte folyamatosan volt mozgás a szavazókörben, a 918 választásra jogosult gyöngyösfalui polgár közül végül 436 járult az urnák elé. A választási végeredmény végül Kiss Tibor nagyarányú győzelmét hozta. A pályázatírás területén jártas szakember többek között azzal kampányolt, hogy munkáját társadalmi megbízatásban látja el, végül a szavazatok 85,6 százalékát, 370 voksot sikerült besöpörnie.

Imre István Csaba 53 szavazattal került a dobogó második fokára, míg Barabás Kornél 9 szavazattal szerezte meg a harmadik helyet.

Kiss Tibor meglepődött a nagy sikernek, majd köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy ilyen sokan elmentek szavazni, és belé fektették a bizalmukat.

- Próbálok e nagy győzelmi aránynak megfelelni, a falu érdekeit szeretném szolgálni - mondta el az új polgármester. Szavai szerint a következő időszak legfontosabb kihívásai közé tartozik az önkormányzati tulajdonú utak rendbetétele, a templom felújítása, de kiemelte, hogy a közösségépítés is szerepel a prioritások között. - Azt szeretném, hogy mindenki érezze, jó a közösséghez tartozni, jó gyöngyösfaluinak lenni.

Azon kérdésünkre, miszerint képes lesz-e együtt dolgozni a jelenlegi képviselő-testülettel, Kiss Tibor határozott igennel válaszolt. Mint mondta, nagyon örül, hogy fiatal, agilis grémiuma van a falunak. - Nekik is köszönöm, hogy támogattak az elmúlt időszakban. Mint civil, már dolgoztam velük, ismerjük egymást, számíthatok rájuk - hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!