Hírek

2016.07.20. 16:24

Kisvárosnyi magyar él már Ausztriában: az ott élők arról, hogy megéri-e

Körkép - Egy Szombathelynél valamivel kisebb lakosságú város teljes magyar népessége él Ausztriában. Ezzel a hetedik legnépesebb kisebbség vagyunk a szomszédban. Gyorsul a kivándorlás.

Turbók Attila

- Férjem 2007 óta dolgozik Ausztriában, az ő noszogatására aztán 2011-ben mindannyian kiköltöztünk - mesélt a kezdetekről Tomorné Kun Eszter. A Vas megyei család azóta egy gyermekkel bővült, így más öten élvezik az osztrák vidék nyújtotta előnyöket. - Akkoriban két gyermekkel jöttünk ki, férjemen kívül senki sem értett németül, a gyermekek azonban mára angolul is beszélnek - mondta Eszter. Kiemelte, elköltözésükben egyértelműen az anyagiak játszották a főszerepet. - Gyermekeimnek talán, nyugodtabb jövőjük, több lehetőségük lesz itt Ausztriában, mint otthon, ahol mára felégettünk magunk mögött szinte minden hidat, még lakcímünk sincs Magyarországon - tette hozzá.

Tomorék két éve kezdtek építkezni a határ menti Eberauban. Ahogy a fiatal anyuka elmondta, ausztriai építkezésük során ugyanazokat a kedvezményeket kapták meg, mint itthon, jóval kevesebb építési szabály mellett.

- A faluban nem gond a beilleszkedés, 10 - 15 magyar család lakik itt, a helyiek nagyon barátságosak, az idegenek is köszönnek egymásnak - beszélt a hétköznapokról a három gyermekes anyuka. A magyar családok egy része a faluban is összejár. Eszter férje Bécsben dolgozik, napjainkra három munkatársat, jobbára szombathelyieket foglalkoztat. A fiatal anyuka otthon a házat, a gyermekeket látja el. Az otthon lévő gyermekek - Kristóf és Márk - a Vas Népének elmondták az osztrák intézményekben dívó „szokásokat". Az óvodában németül beszélnek egymással a gyerekek, anyukája szerint Kristóf már otthon is elkezdte az idegen nyelv használatát. Idősebb testvére Márk hozzátette, tanárai ajánlására az iskolán kívüli időben is gyakorolják a német nyelvet, nevetve megjegyezte azonban, iskolai osztályában már több a magyar, mint a hazai.

A hétköznapokról szólva édesanyjuk kijelentette, otthon szigorúan a magyar nyelvet használják, nem szeretné, ha gyermekei az intenzív nyelvtanulás mellett kiesnének az anyanyelvből. - A köznapi élethez szükséges dolgok túlnyomó részét itt vásároljuk, ám például a húsféléket még a havi egyszeri, otthoni látogatásokról hozzuk magunkkal - mondta nevetve az anyuka. Ausztriai költözésük saját bevallás szerint véglegesnek tűnik.

Tomor Eszterék esete egyáltalán nem egyedi, sem itthon, sem Ausztriában. Csak a tavalyi évben 8600 magyar ember gondolta úgy, hogy új hazájának a közeli Ausztriát választja.

Sajnos napjaink Nyugatra vándorlásának mértékére már az ijesztő jelző a legmegfelelőbb. Nem csak a létszámra gondolva. Tavaly már 33 ezer ember vándorolt ki az országból Nyugat-Európába, az USA-ba és kevés számmal egyéb földrészekre. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben a „kitántorgók"még „csak" valamivel több mint 31 ezren voltak. A valós szám azonban akár meg is haladhatja a hivatalosan jelentettet, hiszen vannak, akikről nem derül ki, hogy elhagyják az országot. A legfőbb motiváció még mindig a magasabb kereset, ám ahogy a vasi anyuka is megjegyezte, a biztosabb jövő, a nyugodtabb élet is szerepel az okok között. Ezzel kapcsolatban azonban azt is hozzá kell tenni, hogy például a kitelepültek között nagy számban vannak a preferált szakmák - orvos, ápoló, különféle szakipari szakmák - képviselői. A megfelelő szakmával nem rendelkezők viszont gyorsan hazatalálnak. Németországi vélemények szerint akinek itthon nem megfelelő, vagy egyáltalán nincs szakmája, az nagy eséllyel kint is csak a leggyengébben fizető állásokat kapja meg. Ezeket viszont lassan elviszik az olcsóbban is dolgozó bevándorlók.

Visszatérve ausztriai hetedik helyezésünkre, az osztrák statisztikai hivatal szerint első helyen a horvátok állnak, őket követik a románok, bosnyákok, a törökök, majd a szerbek és a németek következnek a „népességi" sorban. Ez után jönnek a magyarok. Ausztria azonban még így is csak a harmadik legnépszerűbb célország hazánk fiainak, a legtöbben - 150 ezren - Németországban élnek, majd az Egyesült Királyság jön a maga 86 ezer magyar honpolgárával (lassan Londont nevezik az egyik legnagyobb magyar városnak) és ezt követi a szomszédos Ausztria. Tavaly még csak 55 ezer magyart regisztráltak a szomszédban. A kivándorlás, vagy akár kinti letelepedés azonban egyre gyorsulóbb ütemet mutat már ebben az évben is. Egy minapi felmérés szerint a lakosság 15 százaléka tervez hosszabb, rövidebb távú külföldi munkavállalást, költözést. Figyelmeztető adat, hogy a tanulók körében ez az arány már 67 százalék.

Utóbbit alátámasztotta a szombathelyi szakképzési centrum igazgatójának minapi nyilatkozata is, Szentgyörgyvári Róbert szerint egyes diákok már az iskolában tudatosan készülnek a külföldi munkavállalásra, nem egy esetben már kész szerződéssel a zsebükben.

Ausztria felé azonban még mindig nem a magyarok indulnak meg a legnagyobb számban. „Hála" az Európába irányuló migrációs hullámnak 2015-ben 22 ezer szír állampolgár érkezett a „sógorokhoz", ezzel 33 ezerre növelve ottani népességüket. A tendenciákat tekintve három év múlva a szírek lehetnek a legnagyobb kisebbség Ausztriában. Utóbbinak azonban nem biztos, hogy az osztrákok is örülnek, de hogy mi nem, az biztos. A migrációs hullám ugyanis bérfeszültségeket okoz az osztrák munkaerőpiacon, magyarul a többi között a szírek letörik a béreket, ezáltal a magyaroknak is kevesebb keresettel kell beérniük. Mint itthon!

SZERINTEM

„Bármily gyönyörű is más hazája, a sírja idegen kő", énekelte valamikor a kilencvenes évek elején Vincze Lilla. Ez nem csak dalszöveg, ez figyelemfelhívás arra, hogy a sajnálatos migrációnak nem csak demográfiai és gazdasági hatásai vannak. Léteznek olyan motivációk is, amelyek felülírhatják a gazdasági szükségszerűséget. Jut eszembe, itthoni vélemény szerint mielőbb hazaküldenénk azokat a szír, afgán és afrikai migránsokat, akik gazdasági okokból akarnak letelepedni Európában. - Maradjanak otthon, teremtsék meg ott az élhetőbb országukat - szólnak a mondatok Magyarországon. A következtetést nem kell leírnom ugye?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!