Hírek

2014.09.17. 10:36

Kitüntették a borlovagot, Pammer Istvánt

Vasszécseny – Tízéves az Európai Borlovagrend magyarországi konzulátusa, amelynek elnökét, Pammert Istvánt kitüntették a jubileumi ünnepen: az „Európai Borkultúra Fórum Arany Keresztjét" kapta.

Merklin Tímea

- Nagyon meglepett a kitüntetés, nem számítottam rá. Az Európai Borkultúra Fórum elnöke, Jan Vsetecka-Konstanty adta át a hajdúszoboszlói Bioétel és Borfesztivál keretén belül azzal az indoklással: „ a nemzetközi baráti kapcsolatok fejlesztésében a borászat területén végzett értékes kulturális hozzájárulásáért”. Tavaly adtak ki először ilyen díjat, a tajvani nagykövet kapta, én vagyok a második, akit ezzel kitüntettek - tudtuk meg Pammer Istvántól, aki azt is elmondta, a lovagrend idén teljes egészében megújult, magyar borrendként dolgoznak tovább.

Fotó: Garas Kálmán

- Két éve szlovák és lengyel barátsággal léptünk be a Leonardo-programba, amely az „egész életen át tartó tanulás programja”. Találkozókat szervezünk, támogatjuk egymás tevékenységét. Az orvos konferenciánkat – ahol szintén a borkultúrával ismerkedünk - István Lajos professzor alapította tíz éve, majd halála után Tarján Jenő professzor vette át, aztán ő is elhunyt. A fórumokat Szombathelyen és Kőszegen tartottuk felváltva, tavaly volt először, hogy kivittük a megyehatárokon túlra. Idén Villányban volt, jövőre Budapest lesz a házigazda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!