Hírek

2016.05.02. 12:18

Könnyű volt a magyar érettségi – Így látták a szombathelyi diákok

Délig írhatták a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatlapjait a diákok, mégis volt olyan iskola, ahol már 11 óra körül jöttek ki az iskolából az érettségizők.

Vadas Krisztina

A NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium épületéből már egy órával az érettségi vége előtt jöttek ki a diákok. Szerencsére azért, mert könnyű volt, így előbb be tudták fejezni.

Csermelyi-Vörös Lúcia, a gimnázium tanulója az elsők között hagyta el a tantermet. – Nehezebb feladatokra számítottam, szóval nekem könnyű volt. Ezekre a típusú feladatokra készültünk az órákon is – mesélte tapasztalatait Lúcia.

Szerintem nem lehetett többet írni róla – mondta nevetve Roznár Tamás. Ezt persze nem azért mondta, mert nehéz volt, szerinte is könnyen megoldható volt a feladatsor és a kifejtős feladat is. - A tavalyi feladatlaphoz képest könnyebb volt, nem okozott meglepetést az érettségi – tette hozzá.

A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium tanulói sem estek kétségbe a feladatok láttán: határozottan kezdtek neki a munkának, a legtöbb diák itt sem töltötte ki a rendelkezésre álló időt. Fél 12 körül a legtöbben már a folyosókon cseréltek tapasztalatot, majd a holnapi matekérettségire terelődött át a szó. Mint kiderült, attól jobban félnek a diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!