Hírek

2014.11.23. 18:45

Közgyűlés: negyedszer

Szombathely – Ebben a hónapban negyedszer ülésezik a szombathelyi közgyűlés: dolgos napjuk lesz hétfőn a képviselőknek.

Cseszkó Tamás

Mint ismeretes, dr. Puskás Tivadar polgármester eddig három ülést hívott össze, ebből két alkalommal a baloldal által javasolt napirendi pontokat tárgyalták volna. A kormánypárti képviselők azonban nem fogadták el a napirendet, így e két tanácskozás gyorsan, határozathozatal nélkül ért véget. Hétfőn azonban a városvezetés által javasolt témákat tárgyalják majd, dolgos nap elé néznek.

Egyebek között beszámoltatják a városi tulajdonú cégek vezetőit az első félévi gazdálkodásuk alakulásáról. Tárgyalnak a Nemzeti Ovi Foci, Ovi-Sport programról is, melynek keretén belül két multifunkcionális sportpályát építenének a Maros utcai és a Mocorgó óvodákba. Napirendre kerül a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Non-profit Kft. ügye is.

Bár a napirendi pontok többsége inkább technikai, az ellenzék várhatóan ki fogja használni a nyilvánosság adta lehetőséget, és újra megpróbálja tárgyaltatni a parkolási rendelet, a szociális segélyezés vagy a keleti városrész ügyét.

A közgyűlés történéseit folyamatosan követhetik oldalunkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!