Hírek

2014.12.18. 19:10

Közmeghallgatáson kaptak részletes tájékoztatást Kőszegen

Kőszeg - A kőszegiek igazi lokálpatriótákként érdeklődőek voltak csütörtökön este a közmeghallgatáson.

Némethy Mária

Ilyenkor év vége felé mindig a jövő évi költségvetés volt témája Kőszegen a közmeghallgatásnak. Csütörtök este azonban a város életébe nagy változásokat ígérő „Kreatív város – fenntartható vidék", azaz a KRAFT-program volt a téma. Mivel kiötlőjének, Miszlivetz Ferenc professzornak el kellett utaznia szerdán, ezért a program kommunikációs felelőse, dr. Bokányi Péter tájékoztatta az érdeklődő kőszegieket arról, mi történt eddig. Például elhangzott, hogy az állam megvásárolta már a Művészetek Házát, a Bálházat, a Chernel utca 10 szám alatt lévő egykori Festetics-palotát, mert ezek az épületek a program részét képezik. Huber László polgármester pedig arról adott részletes tájékoztatást, hogy az önkormányzat és a projekt létrehozóinak együttműködése eddig hogyan alakult. Mindketten kiemelték: a város élhetőbbé alakítása mindkét fél számára rendkívül fontos.

Alasz László az iránt érdeklődött, hogy a Bálházban és a Chernel utca 10-es házban mi lesz. A válasz: az utóbbiban professzori lakások, az előbbiben vendéglátóegység és kulturális rendezvényekre alkalmas tér, mozi is. Kappel Gyula arról is érdeklődött, milyen létszámban duzzad majd fel Kőszeg lakossága az egyetem miatt. Erre azonban ma még nincs konkrét válasz. Indulnak kutatólaborok, lesznek konferenciák, még több hallgató jön. Básthy Béla alpolgármester arról szólt, hogy a régi épületek rehabilitációjáról szól elsősorban a KRAFT. Mátyás Edvard kérdésére azt a választ kapta, hogy a magánkézben lévő rossz állapotú házak nem részei a projektnek. Somogyi Györgyné azt vetette fel, hogy a lakosságot rendszeresen kellene tájékoztatni a projekt alakulásáról, Mint hallottuk, ez meg is történik, márciustól ingyenesen terjesztett kiadványt juttatnak el ötezer példányban a háztartásokba. Somogyi Györgyné másik kérdésére, hogy a projekt európai uniós vagy állami pénzekből valósul-e meg, dr. Bokányi Péter azt válaszolta: pályázati pénzekből.

A felszólalók közül többen megjegyezték: a csütörtöki alkalmat megelőzően ilyen részletes, átfogó tájékoztatást eddig még nem kaptak a KRAFT-ról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!