Hírek

2016.08.21. 09:43

Latin zene, ugrálóvár és csikós a parkban – Városnapot ünnepelt Jánosháza

Jánosháza – A legkisebbektől az idősekig mindenki megtalálta a kikapcsolódás lehetőségét Jánosháza központjában. Mindenkinek szólt a Városnap forgataga – sikerrel.

Bakos Ágnes

– A találkozás a fontos, hogy együtt legyünk, beszélgessünk. Az idő kegyes hozzánk, a program színes, érezzék jól magukat – köszöntötte (röviden) a jánosháziakat Kiss András polgármester a Városnapon. Köszönte a segítők munkáját és az összefogást, hiszen idén is tucatnyi egyesület főzött finomságokat a helyieknek. Illés Zsuzsa, a művelődési ház vezetője is az együttműködést emelte ki:

– Nézzenek körül: itt minden önöknek, önökért van – mutatott körbe a Városnap színpadáról.

Már szombaton kora délután gyülekeztek a jánosháziak, s mindenki talált programot a városközpontban. A legkisebbeknek egy igazi várat (nem egészen a jánosházi Erdődy-Choron-kastélyt) formázó légvárat állítottak fel az árnyékos fák alatt, a nagyobbacskák a mackós-csúszdás kivitelben csúsztak-másztak – ezek nagyon népszerűek voltak a családok körében. Felállítottak gokartpályát és játékzebrák, -lovak, -tevék várták a gyerekeket. Igazi patás is volt: sokan szájtátva nézték Hajdara Gergő csikós bemutatóját. Fergeteges latin muzsika szólt a színpadról az Intermezzo Latin Club jóvoltából. Fellépett még (mások mellett) a Tihanyi Musical Stúdió és a helyi Animato Énekegyüttes is.

A város napján az állami ünnepről sem feledkeztek meg: az augusztus 20-i ünnepi szentmisét a Mária szobornál tartották, ott áldották meg az új kenyeret.

Kiállítás is tartozik a város ünnepéhez: Bihari Puhl Levente, jánosházi kötődésű festőművész tárlata a művelődési házban látható – a Városnap után még két héten át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!