Hírek

2016.03.15. 18:24

Legyünk büszkék hőseinkre! - Celldömölkön adták át a megyei közgyűlés elismeréseit

Celldömölk - A Vas Megyei Közgyűlés Celldömölkön tartotta a március 15. alkalmából rendezett megemlékezését, az ünnepségen számos kitüntetést adtak át.

Cseszkó Tamás

Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök celldömölki emléktáblájának koszorúzásával vette kezdetét a megyei megemlékezés, a pártok, civil szervezetek és intézmények képviselői szép számmal képviseltették magukat.


A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében Pesti Arnold, a Soltis Lajos Színház művésze szavalta el Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, majd az Ádám Jenő Zeneiskola tanárai előadásában csendült fel Haydn C-dúr szonátájának első és negyedik tétele. Fehér László, Celldömölk polgármestere beszédében úgy fogalmazott, ezen a napon emlékeznünk kell azokra a tettekre, melyek egy egész ország életét változtatták meg. - Hajtsunk fejet a kor  meghatározó  egyéniségei előtt, ünnepeljük a bátorságot. Kötelességünk, hogy a haza érdekében cselekedjünk, a jog, a törvény, a szolidaritás és a közös európai jövő védelmében. Örülök, hogy itt Celldömölkön, Vas megye egyik leggyorsabban fejlődő városában gratulálhatok a kitüntetetteknek - zárta gondolatait a polgármester.


- Ma a megye nagy részéről érkeztek vendégek és kitüntetésben részesülők Celldömölkre. Kemenesaljától a Kőszegi-hegységig, és onnantól délre, egészen az Őrségig. Itt vagyunk, és önöknek köszönhetően megelevenedik előttünk Vas megye - kezdte ünnepi beszédét Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, aki beszédében felidézte az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vasi vonatkozású történéseit. - Legyünk büszkék arra, hogy Vas vármegye közgyűlése már 1848. március 17-én forradalmi szellemben ülésezett. Legyünk büszkék a mi Batthyány Lajos mártír miniszterelnökünkre, akit Sárvár és Kiscell is országgyűlési képviselőjének választott! Horváth Boldizsárra, Szombathely országgyűlési képviselőjére, aki a kiegyezés után igazságügyi miniszterként szolgálta az országot. Ahány része van a megyének, annyi hősre tudunk emlékezni. A répcelakiak a Barthodeiszky fivérekre nézhetnek fel, a kemenesmagasiak a szolnoki és ceglédi harcokban jeleskedő Berzsenyi Lénárdra, míg a mesterháziak Mesterházy István honvéd ezredesre.

Ágh Péter kiemelte: nem feledkezhetünk meg a Celldömölkön nyugvó két 48-as hősről sem, Virághalmi Ferencről és Széll Józsefről sem. A képviselő ünnepi beszédében gratulált a kitüntetetteknek is, mit mondta, ők azok, aki megmutatják, hogy a szabad Magyarország lehetőségeit felhasználva miként lehet tenni egy közösségért, egy településéért. - Ahogy most visszatekintve felnézünk a 48-asokra és mindenkire, a jövőben egyszer önöket fogják példaként állítani. Önökről fognak beszélni, hogy a 20. század második felében és a 21. században ilyen emberek révén lett ismét naggyá Magyarország - hangzott el. A képviselő beszédét követően a Kemenesaljai Néptáncegyüttes produkciója következett, majd átadták a megyei közgyűlés által adományozott kitüntetéséket.


Majthényi László megyei elnök, dr. Kondora Bálint alelnök és dr. Balázsy Péter megyei főjegyző gratuláltak azoknak a díjazottaknak, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a megye gazdasági, kulturális, közigazgatási, oktatási fejlődéséhez. Vas Megye Gazdaságáért Díjat kapott Érdi György, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója és Kiss Katalin, a MAM Hungária Kft. ügyvezetője. Pável Ágoston Emlékplakettet adományoztak Antal László koreográfus-néptáncpedagógusnak, Dvorákné Kővári Anikónak, a kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes vezetőjének, Korpics Lászlónak, a szlovén népi zenekar volt tangóharmonikásának, dr. Simon Endre nyugalmazott középiskolai tanár-helytörténeti kutatónak, Tamus Beátának, a körmendi Somogyi általános iskola tanárának. Kuntár Lajos Sajtódíjban részesült dr. Fonyó Roberta, a Sárvári Média Non-profit Kft. ügyvezetője, Vitéz Both Béla Emlékdíjat kapott Jagadics Péter nyugállományú alezredes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!