Lekezelően bántak a betegekkel – A túlterheltség és a rossz fizetés indok lehet?

Kórházba kerülni soha nem jó. Nemcsak azért nem, mert a betegség sokszor fájdalmas, és mert az embernek távol kell lennie családjától, de azért is, mert nagyon kiszolgáltatottak vagyunk. Ilyenkor jobban esik a törődés és a figyelem, mint máskor, és persze sokkal érzékenyebben érint minket ezek hiánya. Olvasónk, Unger Zsuzsanna annak idején a szombathelyi Markusovszky kórházban adott életet három gyermekének. A szülészetnek otthont adó épületszárny már akkor sem volt a legmodernebb, de a kedves, segítőkész orvosok és nővérek feledtették az egyéb körülményeket. Most ismét úgy alakult, hogy be kellet feküdnie a kórházba. Az épület a régi, ám ahogyan Zsuzsanna elmesélte a január közepén ott töltött egy hét kálváriáját – nagyon úgy tűnik, hogy a kedvesség és a figyelem már csak a múlté.

Fotó: Szendi Péter

Bár ahogyan fogalmazott, neki már nem lesz jobb ettől, történetét azért szerette volna mégis megosztani, hogy mások ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Elmondása alapján az osztályon dolgozó nővérek sok esetben minősíthetetlen hangon beszéltek egymással, amikor az ügyeleti beosztáson vitatkoztak, és ez a műtét után lábadozó betegeknek nagyon kellemetlen és zavaró volt. Zsuzsanna hangsúlyozta: nem egyedül érezte így, minden beteg ugyanarra panaszkodott. Sokszor az ápolószemélyzet a betegekkel is lekezelően, megalázóan beszélt. Többször késve cserélték az infúziót is, szinte közelharcot kellett vívni velük a legapróbb kérések miatt is. A dolog aztán odáig fajult, hogy sem olvasónk, sem mások nem mertek már kérni semmit a nővérektől, mivel féltek a megalázó, kioktató hangnemtől. Így történhetett, hogy egyszer Zsuzsannának is vizes maradt egész éjjelre a kötése fürdés után, gondolta, inkább aludjon így, mint hogy el kelljen viselnie a nővér gorombáskodását. És ha már a fürdés szóba került: az, hogy a higiénia egy kórházban mennyire fontos, nem kérdés. Olvasónk szerint azonban sokszor egészen elképesztő állapotok uralkodtak az osztály mosdóiban és zuhanyzóiban az alatt az egy hét alatt, amíg a kórházban volt. A sokszor húsz betegre összesen három WC jutott, amelyek takarítása sem rendszeresnek, sem alaposnak nem volt mondható.

Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy az ápolók erejükön felül dolgoznak és túlterheltek, és hogy nagyon rossz fizetést kapnak, mégis: ha valakiben nincs egy szemernyi empátia sem, az nem való erre a pályára – mondta Zsuzsanna. Majd hozzátette: természetesen sok fiatal nővér és az orvosok is a maximumot nyújtották, mind szakmailag, mind emberileg. Az elmondottak arra a néhány nővérre vonatkoznak, akik viselkedésükkel, modorukkal, megmérgezték az osztály légkörét.

Kíváncsiak voltunk, hogy a kórház vezetése tud-e az olvasónk által felvetett problémákról. Prof. dr. Nagy Lajos főigazgató szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében arról tájékoztatott, hogy az ápolási igazgató felé hasonló jelzés nem érkezett, így az utóbbi időben panaszkivizsgálásra sem került sor. Megtudtuk: hasonló esetben Farkas M. Mariann betegjogi képviselőhöz fordulhatnak a betegek, ezen túlmenően pedig mindenkinek joga van ahhoz, hogy az érdekeit közvetlenül a kórházban érvényesítse. A panaszokat kiemelt figyelemmel kezelik, így az általunk elmondott történet alapján is belső vizsgálatot indított el a kórház. A koszos vizesblokkokra azt írták, hogy az intézmény higiénés előírásai szigorúan szabályozottak, és ezek betartását folyamatosan ellenőrzik. Azt a kórház is elismerte, hogy a szakdolgozók leterheltsége az említett osztályon valós probléma, de mint írták: „Ettől eltekintve próbálunk törekedni a megfelelő kommunikáció használatára." A kiszolgáltatott betegek természetesen egészen másképpen élik meg a kórházban eltöltött napokat, mint a mindennapi életben. Az ápolók többsége elhivatott és bármilyen körülmények között is megtesz mindent a betegek érdekében. Az önök előtt ismertetett jelzés részleteit nem ismerem, de felelős vezetőként így a jelen formában is az érintett elnézését kérem."