Lencsi baba családot kapott, hamarosan a testvére is megérkezik

Rákos Péter és Stercz Mónika nevelőszülők saját gyerekeik – Gellért (13) és Julcsi (12) - mellé tavaly fogadták nevelésbe Angit, akit születése után a 4-5. napon hozhattak el a kórházból. A kislány jól beilleszkedett a családba, nagyon érdekes, hogy arcvonásaiban is hasonlítani kezd új családtagjaira. Zökkenőmentesen érkezett két hete a féléves Lencsi baba is: a két kislány barátkozik, ölelik, puszilják, simogatják egymást.

Lencsi és Angi jól kijönnek egymással. Fotó: Szendi Péter

- Angi az elmúlt egy évben összesen nem töltött annyi időt a járókában, mint az utóbbi két hétben, mióta Lencsi is benne van - meséli az anyuka, Rákos-Stercz Mónika.

- Amikor Lencsi megjött, kitárt karokkal röpült egymás felé a két gyerek, mint akik érzik, hogy összetartoznak, nagyon megható volt - teszi hozzá a nagymama.

Pedig Angi és Lencsi nem vértestvérek, aki vértestvér, az az októberben érkező másfél éves Dominik lesz. Ő Lencsi testvére, habár nem tudják egymásról, eddig nem voltak együtt, ebben a családban viszont együtt nevelkedhetnek fel. Mónikáék Angi után egy gyereket akartak még nevelésbe venni, de a testvérpárt ajánlották, ők pedig elfogadták.

- Bejártunk és bejárunk a csecsemőotthonba ismerkedni. Lencsi már kötődött hozzánk, amikor elhoztuk. Dominik zárkózottabb gyerek, de már ő is ragaszkodik hozzánk, adminisztratív okok miatt nem hozhattuk még el. Most már a négy gyerekkel járunk ki hozzá a gencsi csecsemőotthonba hetente kétszer-háromszor - mondja Mónika, hozzátéve: nem könnyű megszervezni ekkora család kilátogatását. - Elvisszük Dominikot fagyizni, játszótérre, a múltkor meg csak kiültünk a templom elé, és figyeltük az autókat, bicikliket, lovaskocsit, mert őt ezek nagyon érdeklik.

Miközben beszélgetünk, Angika egy könyvet nézeget, Lencsi odamászik, az egyéves fel sem néz a lapokból, csak úgy oldalra nyúl, megsimogatja a baba fejét, aztán "hangosan olvas", gügyög egy kicsit a Bogyó és babócás lapoknak.

Hogy fogadták a nagy testvérek a csecsemőt?

- Alig várják, hogy megjöjjenek az iskolából, és máris megy a babázás. Ez nekem szusszanást jelent - mondja az anyuka. - Angival lehet játszani, kacagtató, döcögtető játékokat játszani, Gellért és Julcsi lovagoltatják, röptetik őt. Lencsit ringatják, csörgőznek vele. Jó lenne, ha Dominikot is el tudnánk hozni magunkhoz, hogy lássa hova jön, de a szabályok nem engedik, úgyhogy egyelőre mesélek neki arról, hogy milyen lesz nálunk az élete. Elmondom, hogy várják a gyerekek, a papa, a mama, válogatom a ruháit, elöl vannak már a játékai... Lehet, hogy nem érti, de a hanghordozásból érezheti, hogy valami "jó" dologról van szó.

A népes család fő programja a vacsora, amikor mindenki hazaér. Mindig együtt ülnek az asztalnál. Már Angi is önállóan eszik. Lencsit etetik, és imádja az ingergazdagságot, ami ebben a népes-nyüzsgő családban már az elmúlt két hétben is sokat változtatott rajta, kinyílt, érdeklődő lett. Egy másik fontos családi esemény a séta: egy kuriózumszámba menő oldalkocsis babakocsival indulnak útnak, az egykerekes segédülésben Angi csücsül, a kocsiban Lencsi. Ehhez jön még majd Dominik, aki egy rózsaszín, lábhajtányos kismotorral szeret közlekedni.

- Lencsi a "sorsába beletörődött" baba volt, amikor elhoztuk. A csecsemőotthonban kevés a nővér, a gyerekek nem akkor vannak ölben, amikor igényük van, hanem amikor "dolog van". Viszont magzatként megkapta, amire szüksége volt, úgyhogy nyugodt gyerek, jól alszik éjszaka, nincs gond az evéssel. Minden reggel úgy kel fel, mintha azt mondaná örömmel, mosolyogva: "Ma is itt vagytok? Ma is itt vagyok? Ma is együtt leszünk?" Szerencsések vagyunk Lencsivel, és Lencsi is szerencsés velünk. A testvérével, Dominikkal valószínűleg nehezebb lesz félénksége miatt, másfél éves, de egy szobában élt eddig, a világból nem sokat látott. A férjem az első férfi, aki közel került hozzá. Nagyon öleli őt is, engem is. A gyerekeket még nem, őket csak nézi, de hajlandó velük labdázni. Jó, hogy mindhárom magunkhoz vett gyerek pici, nincs késő kialakítani a kötődést. Nem fognak emlékezni azokra az időkre, amikor mi nem voltunk az életükben. Angin már látjuk, hogy a hozott génállományhoz mennyit tesz hozzá a szociális környezet. Nagyon sokat. Most Lencsinél pedig új tapasztalatokat szereztem abból, milyen különleges ízei vannak a szeretetnek: ahogy egyre jobban megismerjük egymást, úgy lesz egyre erősebb az érzelmi kötődés.