Hírek

2016.03.17. 09:47

Levegőből támad a calici - Tombol az influenza Vas megyében!

Megyei körkép - A calici hányással, hasmenéssel jár, esetenként láz is társul a tünetekhez.

Simán Klára

Védőoltás nincs ellene, sőt gyakori mutációja miatt még azok sem válnak védetté a calici ellen, akik már korábban átestek ilyen fertőzésen. Folyamatosan jelen van Vas megyében, ahol közben az influenza A vírusa is terjed.

- A calici szinte folyamatosan jelen van kisebb közösségi járványként, de egyedi betegségként is – tudtuk meg dr. Stánitz Évától, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetőjétől. A megyei tisztifőorvos kiemelte, hogy ez a kórokozó nagyon virulens: már 10-12 részecske is elég a fertőzéshez. (A többi vírusfertőzésnek ez töredéke, általában 100-1000 részecske kell ahhoz, hogy elkapjuk a betegséget.) Emiatt nagyon nehézkes a megelőzése, és mivel a levegőbe is bekerül – akár a testváladék kipárolgásából –  onnét belélegezve is megfertőződhetünk.

Az erős hányással, hasmenéssel járó betegséggel ritkán ugyan, de láz is jelentkezhet. A szervezet immunrendszere alapvetően könnyen legyőzi a kórt, tehát rövid lefolyású (egy-háromnapos) fertőzés, emiatt is nehezen diagnosztizálható. Mivel ez a vírus nagyon könnyen és gyakran mutálódik, így tartós védettséget az sem nyer, akin már átfutott a betegség. A calici folyamatosan jelen van térségünkben, de bejelentett járványos, hasmenéses megbetegedés nincs Vas megyében – hangsúlyozta dr. Stánitz Éva. A tisztifőorvos kiemelte a folyadékpótlás szükségességét is – ez minden hányásos, hasmenéses betegségnél kardinális kérdés.

Az influenzavírus azonban még mindig aktív, nem is kicsit: az Országos Epidemiológiai Intézet adatai szerint a 10. héten jelentősen emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma. (A múltkori 371 százezrelék után most 500-ra emelkedett az arány.)

- Magas intenzitású a járvány – közölte a megyei tisztifőorvos. - Érdekes, hogy a sárvári és körmendi járásban csökkent, de a szombathelyi és főleg a kőszegi kistérségben intenzíven növekedett a megbetegedések száma. A fertőzöttek mintegy 60 százaléka 14 év alatti – mondta el dr. StánitzÉva, aki hozzátette, hogy ennek ellenére oktatási intézmények nem jelentettek tömeges megbetegedést, inkább a rendelőintézetekben növekedett meg a beteglétszám.

Változott még valami: míg március elején még a B, most már többnyire az A vírustörzset azonosították, ezen belül is H1 pozitivitást jelentettek – közölte a megyei tisztifőorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!