Hírek

2012.06.12. 12:45

M86: Júliustól újra építik a négysávost Szombathely-Vát között

Szombathely - Majd két év leállást követően folytatják az M86-os Vát és Szombathely közötti szakaszának kiépítését.

Kelemen Attila

A leendő M85-86-os gyorsforgalmi út részét képező váti elkerülőt 2009. júniusában, míg a szelestei elkerülő szakaszt 2010. decemberében adták át. Ekkor még úgy tűnt, hogy ha lassan is, de folyamatosan épül a vasi megyeszékhelyt Győrrel összekötő négysávos út. Ám 2010. októberében a Vát és Szombathely közötti szakaszon leállították a munkálatokat. Az akkori kivitelezők előbb az esőzésre fogták a munka leálltát, ám később kiderült, hogy a konzorcium egyik tagjának pénzügyi nehézségei támadtak. A jövő hónapban ismét a munkagépeké lesz a főszerep.

A vasi megyeszékhelyet Győrrel ma még a 86-os főút köti össze, melyen jelenleg naponta átlagosan több mint 12 ezer jármű közlekedik. Ám a tervek szerint 2016. nyarára már az M85-86-os névre keresztelt négysávos gyorsforgalmi lesz a két város közúti forgalmat lebonyolító útszakasz. Vas megyében négy részre bontható a nyomvonal. A váti és a szelestei elkerülőt már évek óta használhatják az autósok. Szeleste és a megyehatár közötti szakaszt előre láthatólag 2013 közepétől kezdik el építeni egészen 2015-ig. A negyedik Szombathely és Vát közötti szakasz munkálatai ugyan már 2010 márciusában elkezdődtek, ám azév októberében az akkori kivitelező konzorcium egyik tagjának pénzügyi nehézségei miatt félbeszakadtak.

A bő másfél éven át félbehagyott építkezés már-már szégyenfoltja lett a megyének, ám idén májusban felcsillant a remény, hogy újra folytatódik az építkezés. Így talán mégsem Savaria Stonehenge néven marad meg az emlékezetünkben a félkész felüljárók csoportja, hanem 2014 közepén vélhetőleg már az M86-os táblát helyezik ki az elkészült négysávos gyorsforgalmi út mellé.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) idén tavasszal új közbeszerzést írt ki, és a Magyar Aszfalt Kft. és a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. alkotta Szombathely MK 86 konzorciumot hirdette ki győztesnek. A szerződést május 21-én írták alá, összege közel 7 milliárd forint.

- A Szombathely-Vát közötti szakasz hossza 9,2 km. Ebből 3,2 km-en (Zanat melletti szakasz) 2x1 sáv melléépítése történik meg, míg 6 km-en 2x2 sávos pályát építünk új nyomvonalon - árulta el Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője. A fejlesztés során 1 db új különszintű csomópontot alakítanak ki a 86-os főút és a Vépi bekötő út keresztezésében, valamint a meglévő Zanati felüljáró Csorna felőli részét is átépítik.

Jelenleg a munkaterület átadása van folyamatban, azaz a kivitelezés előkészítése zajlik. Hamarosan a munkagépeké lesz a főszerep, a tényleges munkavégzés várhatóan július elejével megindul. Az új útszakasz 11,5 tonna tengelyterhelésű gépjárművek számára lesz alkalmas, és várhatóan 2014 közepére készül el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!