Hírek

2014.04.07. 12:05

Mága Zoltán: Büszke vagyok a közönségre

Szombathely - Az Aréna Savariában háromezer ember előtt játszott Mága Zoltán, akit a szeretet hegedűsének neveznek. A koncert bevételét beteg gyermekek kapták.

Kovács Ágnes

– Tudja, nagyon fontos ez a koncert számunkra, hiszen jó ügyet szolgálunk vele. Örömmel vállaltam a szereplést, mivel két beteg kisgyermek gyógyíttatásáért játszani megtisztelő feladat. Március hónapban tizenöt jótékonysági fellépésem volt, és nem tudom elmondani, micsoda erő rejlik ezekben a lehetőségekben. Büszke vagyok rá, hogy a magyar emberek számtalanszor bebizonyították, hogy képesek arra, hogy a jó ügy mellé álljanak, és tanúsítsák az összefogás erejét.

Mága Zoltán a sportcsarnok csendes öltözőjében mesél terveiről. Halk szavú, de határozott egyénisége alázattal és kedvességgel társul. Segítői behozzák az öltönytáskát, röviden egyeztetnek még néhány kérdésben, aztán rátérünk a repertoárra.

– Igényes zenét játszunk ma este a szombathelyi közönségnek. Tudom, hogy úgy kell összeállítani egy ilyen műsort, hogy minden kedves hallgató kedvét lelje benne. A klasszikusok mindig sikerrel szólalnak meg, és egy ilyen kiváló zenekarral, mint a Savaria Szimfonikus Zenekar csodálatosan betöltik majd ezt a nagy teret. Igyekszünk látványos vetített képpel is emelni a hangversenyek hangulatát. Nagyon szép ez a háttér a színházi belsővel. Léptem már fel a városban, de ezen a helyszínen ez lesz az első előadásunk, és ha jól tudom, a zenekar számára is. Ma este felcsendülnek a jól ismert Strauss-keringő dallamai, de hallhatnak híres operaáriát, műveket Vivalditól, Sarasatétól, de operettszerzőktől is. Jómagam igyekszem kivenni a részem az est moderálásából is. Szeretem, ha szólhatok a közönséghez. Kiváló zenészek mellett, csodálatos szólistákat is láthatnak a zeneszeretők, Pándy Piroskát, valamint a Fischl Mónika és Vadász Dániel művészházaspárt, Zsédát a gyönyörű hangú popénekest, és a Budapesti Táncművészeti Stúdió táncosait.

Utazásokkal folytatjuk, a művész beavat a terveibe. Elmeséli, hogy nemsokára nagy turnéra indul, de a hazájától képtelen lenne elszakadni. Számára mindig nagy élmény a külföldön élő magyarok e-lőtt muzsikálni. Ezek a kihívások megerősítik abban, hogy a zene nem ismer határokat, és minden embert átsegíthet a nehézségeken.

– Idén ünneplem a hivatásomban eltöltött harmincadik évfordulómat. Ez nagyon nagy dolog. Különösen, hogy olyan csodálatos koncertsorozaton lehetünk túl, mint amilyen a 100 Templomi Koncert, amelynek egyik állomása pont az önök városa volt. Jó érzés, hogy esetenként tíz-húszezer ember előtt léphetek fel, máskor egy jó ügyért egy néhány száz fős falu templomában szólalhat meg a hegedűm.

A jövő év nagy terve egy világkörüli turné lesz, amely érinti az Egyesült Államok mellett Japánt és Koreát is. Októberben a világhírű koncertteremben lép fel a Prima Primissima-díjas művész, a Carnegie Hallban (New Yorkban) ad majd hangversenyt. Los Angelesben a híres Walt Disney-Hallban is játszott már telt házas koncerteket, mégis akkor a legboldogabb, ha segíthet másokon.

– Nagy szegénységben éltünk, és én megígértem a szüleimnek, hogy a szívem nem engedi, hogy ha elesetteket bajba jutottakat látok, ne segítsek rajtuk. Nemrég Bicskén három daganatos gyermek megsegítésére hegedültem. Könnyek gyűltek a szemembe, látva szüleik fájdalmát. Itt ezen a koncerten Ramóna és Rolika gyógyíttatásáért lépünk a színpadra.

Mága Zoltán, a sztárvendégek és a Savaria Szimfonikus Zenekar jótékonysági koncertjén négymillió forint gyűlt össze Varga Ramóna és Erdélyi Rolika gyógykezelésére. A közönség szűnni nem akaró vastapssal ünnepelte a művészeket, és meghatódva figyelte, amint a gyerekek szülei megkapják a támogatást. Mága Zoltán biztos abban, hogy a jövőben is folytatja segítő munkáját, tudja, hogy a zene erejével legyőzheti a sokszor mozdíthatatlannak tűnő akadályokat is.

SZERINTEM

A Savaria Aréna hatalmas csarnoka ünnepi díszben. A színpadon Zséda próbál puha műszőr mellényben, kibontott hajjal. A keverőpult mögött a technikusokkal egyeztet a hegedűvirtuóz, Mága Zoltán. Kényelmes öltönyt, kigombolt kék inget visel, barátságos, nyílt tekintetű. Amikor bemutatkozunk, kedvesen türelmet kér, hiszen a nagyszabású jótékonysági koncerten mindennek tökéletesen kell működnie. Mérei Tamással, a zenekar igazgatójával egyeztet a művek sorrendjéről, mindenről tudnia kell, így képes csak dolgozni. Ő maga szereti kézben tartani az egész produkciót. Szerinte kizárólag az alapos felkészülés lehet elég biztosíték a sikerre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!