Hírek

2010.03.17. 04:57

Magángyűjtők mutatkoztak be a Nádasdy Ferenc Múzeumban

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg múlt szombaton a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban azt a kiállítást, amelyen a városban élő gyűjtők mutathatták be büszkeségeiket.

Nagy Ildikó

Nyitás: ez a szó vezérli a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum munkatársait, akik folyamatosan arra törekednek, hogy élettel töltsék meg a múzeum termeit. Sikerül is nekik: múlt szombaton a városban élő gyűjtők és az ő kincseikre kíváncsi érdeklődők népesítették be a tereket.

Horváth László papír alapú emlékeket gyűjt: standjánál sokan nosztalgiáztak az 1970-es években megjelent sárvári kártyanaptárak nézegetése közben. A félrenyomtatott postai ajánlási ragjegyek is sok látogató arcára csaltak mosolyt: Toronyból Torny, Villányból Villany, Nagyesztergárból pedig Nagyesztergád lett, persze csak a nyomda ördöge révén.

Horváth György a katonai jelvényeit vitte el a kiállításra, ifj. Béky Albert pedig ritkaságszámba menő késeket és kardokat is mutatott a látogatóknak. Bukovics Gyuláné főleg a högyeknek kedvezett: a szakmáját rajongásig szerető vendéglátós régi szakácskönyveket - köztük tankönyveket is - és étlapokat gyűjt.

Amint azt a múzeum igazgatója, Takács Zoltán Bálint érdeklődésünkre elmondta, a múzeumi szakemberek is szájtátva néztek egy-két helytörténeti szempontból is kincsnek számító gyűjteményi darabra. A nap sikerén felbuzdulva pedig úgy döntöttek, hogy jövőre minden sárvári gyűjtőnek - akik körülbelül harmincan lehetnek - felajánlanak egy egyhetes bemutatkozási lehetőséget.

A különleges szombaton a gyermekeket kincsvadászatra csábították, a múzeum munkatársai pedig fegyverismereti bemutatót tartottak. A kiállítótermekbe látogatók a tárlatvezetést ünnepi ajándékként kapták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!