Hírek

2014.10.20. 17:45

Már a városi lakásokat is ellepték a telelni készülő harlekinkaticák

Megyei körkép – A harlekinkaticákat senki nem szereti. Védekezni nehéz ellenük, és ha már bejutottak a lakásba, nem könnyű megszabadulni tőlük.

Budai Dávid

A harlekinkaticák ellepték a lakásokat is. De valójában mik is a harlekinkaticák? A Vas Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának osztályvezetőjétől, Farkas Istvántól érdeklődtünk az első számú közellenségről. Sokat elárul róluk az, hogy gyakran emlegetik őket a rémkatica elnevezéssel. Mint megtudtuk, eredetileg távol-keleti, szibériai elterjedésű katicafaj, amely Észak-Amerikába és Európába a különböző levéltetűfajok elleni biológiai védekezés céljából telepítették be. Európában a kilencvenes években kezdett terjedni, amikor Franciaországban, Hollandiában, valamint Belgiumban kereskedelmi forgalomba hozták, mint biológiai védekezésben felhasználható ragadozó fajt.

Fotók: Unger Tamás

Terjedése 2002-től kezdve rohamos, mára a legtöbb európai országban meghonosodott, jelentősen veszélyeztetve ezzel az őshonos katicafajokat. A harlekinkaticát ugyan hivatásos levéltetűirtóként alkalmazták, a hétpettyes katica is megteszi a magáét, napi ezer levéltetűvel is végez.

Magyarországon Merkl Ottó jelentette először 2008-ban Szigetszentmiklósról, azóta már az ország minden területén megtalálható, és ez alól Szombathely sem kivétel. A legnagyobb problémát az őshonos katicafajok kiszorítása jelenti, amit könnyedén megtehet, hiszen nagyobb testmérettel rendelkezik, gyorsabban szaporodik, és a hazai fajokkal ellentétben nagy távolságokat képes megtenni. Ha mindehhez még hozzávesszük azt, hogy táplálékát illetően nem túl válogatós, viszont a harlekinkaticára rossz íze miatt a legritkább esetben tekintenek táplálékként, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a mi kedvelt hétpettyes katicánknak nem sok esélye marad vele szemben. Nem csak, hogy kevés természetes ellensége van, de még a növényvédő szerekkel szemben is ellenállóbb, mint a hazai katicák. Szaporodásuk is intenzívebb, évente több nemzedékük is kifejlődik.

A harlekinkatica nemcsak agresszíven terjed, de bizonyítottan ragadozója is a két-, a hét- és a tizennégy pettyes katicáknak, így e három faj jócskán megritkult már eddig is. Aki úgy gondolja, hogy ez a katicák belügye, intézzék el egymás között, annak nem árt tudni, hogy a mezőgazdaságban is károkat okoz, egyrészt megrágja a bogyós gyümölcsöket, pollenfogyasztásával csökkenti a termést, de ami a legaggasztóbb, nagyobb tömegben a szőlő közé keveredve rontja a bor ízét a testében található rossz ízű vegyületek miatt.

A harlekinkaticáknak – bár már szinte minden rosszat elmondtunk róluk – van még egy nagyon kellemetlen tulajdonságuk, a tél közeledtével, akárcsak mi, emberek, lakásban szeretnek lakni. Mivel a katicák nem túl jó házépítők, megelégszenek a társbérlettel is, minket azonban nem kérdeznek meg. Az egész országban tömegével lepik el a lakásokat, és bár az állatok nem veszélyesek az emberre, harapásuk egyeseknél allergiás reakciókat válthat ki, sőt még kötőhártya-gyulladást is okozhatnak.

Ha már bejutottak a lakásba, a harlekinkaticák ellen a legjobb védekezés a támadás, azonban ezt ne rovarirtóval tegyük, hiszen ellenállnak a különböző kémiai szereknek. Agyontaposás és a porszívó a harlekinkatica két nagy ellensége. Azonban legyünk körültekintőek, győződjünk meg arról, hogy valóban az ellenséggel állunk-e szemben, nem pedig az óvodai jelként megszeretett hétpettyes katicával. A meghatározásban segít a bogár mérete, de mivel a harlekinkatica nagyon változatos színekben jelenik meg, nem mindig egyszerű a felismerése, leggyakrabban a hazánkban őshonos kétpettyes fekete változatával lehet összetéveszteni.

A rémkatica változatos színén kívül két dologgal tud meglepni minket: az egyik, hogy nincs az az apró rés, amit ne találna meg, a másik, hogy mindig a barátaival érkezik, akik meglepően sokan vannak. Ami rosszat lehetett, mindent elmondtunk a harlekinekről, és jót nem is tudunk írni róluk. A harlekinkatica új élőhelyekre történő betelepítése mára az elhibázott biológiai védekezési módszerek iskolapéldája lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!