Hírek

2017.08.02. 15:35

Kezdődhet a Szent Márton-templom előtti tér térkövezése Szombathelyen

SZOMBATHELY - Jól haladnak a Szent Márton-templom előtti tér felújítási munkái. Nem lesz akadálya a november 11-ei ünnepségnek a téren.

Budai Dávid

A Szent Márton-templom előtti tér felújításának bejárásán vettünk részt hétfőn Lakézi Gáborral, a városüzemeltetési osztály vezetőjével és dr. Puskás Tivadar polgármesterrel, aki köszönetét fejezte ki a város polgárainak, hogy elviselik az építkezéssel járó kellemetlenségeket. - Amikor a pályázatot elnyertük, vállaltuk, hogy az anyagok nagy részét újrahasznosítjuk, ez az oka, hogy jelenleg nagy halom törmelék van a területen - tudtuk meg Szemes Tibortól, a kivitelező cég munkatárásától, aki azt is elárulta, hogy a felszedett burkolatot ledarálják, majd rövidesen visszaépítik a térkő alapjának.

Fotó: Unger Tamás

Elhangzott, a bontási munkák kilencven százalékával már végeztek, sőt a közműcserék nagy részén is túl vannak, így hamarosan következhet az új burkolat lefektetése. Ahogyan arra számítottak is a kivitelezők, sorra bukkannak fel a területen régészeti leletek, hiszen a tér korábban temető volt. Legutóbb a csapadékvíz-elvezető lefektetésekor egy római és egy középkori sírt találtak a szakemberek. Mivel az építők számoltak a kényszerszünetekkel, a régészeti munkák nem veszélyeztetik a beruházás határidejének a betartását.

Fotók: Unger Tamás

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a területen élő fákat kivágják, helyettük azonban újakat ültetnek majd. Ami biztos: a zöldfelület nem csökken - ígérték. Mint ismert, a beruházás jó pár változást hoz a környék forgalmi rendjében. A legfontosabb, hogy a templom előtt megszűnik az autóközlekedés, helyette a lakótelepi házak végénél építenek egy utat, amely jelzőlámpás csomóponttal kapcsolódik a Szent Márton utcához. A parkolók pedig az új út két oldalán helyezkednek majd el. Korábban elhangzott, a tér bruttó 526 millió forintból fog megújulni. A nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdődött munkálatok a tervek szerint haladnak, így minden bizonnyal nem lesz akadálya annak, hogy a november 11-i Szent Márton-ünnepet itt rendezze meg a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!