Hírek

2015.04.19. 15:19

Már nem csak fa, hanem kérelem és pénz is kell a tűzgyújtáshoz

Vas megye - A hétvégi telkeken ezentúl 3000 forint egy égetés. Ráadásul a tűzgyújtást tíz nappal előbb be kell jelenteni. Azokon a településeken, ahol nincsen vonatkozó önkormányzati rendelet, egyáltalán nem lehet tüzet gyújtani.

Unger Tamás

Több olvasói megkeresést is kaptunk a március 5-én hatályba lépett Országos Tűzvédelmi Szabályzattal kapcsolatban, ami úgy tűnik, véget vetett a gondtalan venyigeégetésnek. Persze ha az ember legalább tíz napra előre tud gondolkodni, és nem sajnál némi anyagi áldozatot, akkor minden mehet úgy, mint régen. De lássuk, mit tartalmaz az új szabályzat.

A főszabály szerint tilos szabadtéren égetni, kivéve ott, ahol azt jogszabállyal, külön meghatározott esetekben és feltételekkel megengedik. Ez eddig még rendben is volna, de vajon mik azok a meghatározott esetek és feltételek? Belterületen csak abban az esetben lehet növényi hulladékot égetni, ha azt önkormányzati rendelet megengedi, ekkor is csak a rendeletben meghatározott időpontokban és feltételek mellett.

Lukácsháza polgármestere, Virág János elmondta, náluk korábban a hét két napján lehetett tüzelni, most egy nap van kijelölve, a pénteki. A szabályozásra azért volt szükség, mert e nélkül az égetési szezonban füstben állna az egész falu. Itt érdemes megjegyezni, hogy Vas megye 216 településének úgy tudjuk, csak mindössze a fele rendelkezik erre vonatkozó önkormányzati rendelettel. Az új szabályozás értelmében viszont, ha az önkormányzat nem szabályozza a kérdést, akkor egyáltalán nem lehet szabadtéren égetni.

Az új szabályozás egyes vélemények szerint teljesen életszerűtlen rendelkezése az, hogy előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal a külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését. A 3000 forintos illetékbélyeggel ellátott kérelmet, az égetés előtt tíz nappal kell benyújtani az illetékes tűzvédelmi hatóságnak (Szombathelyi, Sárvári, Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség), amelyet öt munkanapon belül bírál el.

Mivel a szabályozás a zártkert fogalmát nem ismeri, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a Pösei-hegyen található telken csak akkor égetheti el a növénynyesedéket a tulajdonos, ha azt tíz nappal előtte bejelenti, és fizet érte 3000 forintot. Igaz – a hétvége kivételével – ezt a hét bármelyik napján megteheti.

Ha esetleg valaki attól tart, hogy a bográcsozások és a flekkensütések spontaneitása elveszik, ráadásul a költségek is megemelkednek, azt megnyugtatjuk, ugyanis továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett.

Fontos megjegyezni, hogy a tűzgyújtási tilalom mindent szabályt felülír, vagyis ilyenkor, akkor sem megengedett a tűzgyújtás, ha azt egyébként más jogszabály megengedi.

A két hete életbe lépett szabályozás érthető indulatokat váltott ki a gazdák sokaságából. Megoldás lehet, hogy többen összegyűjtik az égetnivalót, és így csak egyvalaki fizet, de ez sem életszerű, hiszen sokszor a telkek nagy távolságra vannak egymástól.

Fotó: Illusztráció, Unger Tamás

Megkerestük Balogh Nikolettát, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei katasztrófavédelmi szóvivőjét, aki elmondta, folyamatosan érkeznek be hozzájuk a tűzgyújtás iránti kérelmek, eddig a helyi kirendeltségekre már több tucat érkezett.

Ezen mi meg is lepődtünk, ugyanis a kérelmeket nem könnyű benyújtani. Nem csupán a név-cím-hely megszokott hármasát kell az illetékbélyeg mellé csatolni, hanem percre pontosan meg kell határozni az égetés kezdetét és végét, okát, fel kell sorolni a tűz terjedésének megfékezésére szolgáló eszközöket, és természetesen az égetés helyét is. Utóbbinál a térkép csatolását csak javasolják, ám a helyrajzi számot és a koordinátákat fel kell tüntetni. Sosem gondoltuk volna, hogy GPS-készülék kell a kerti hulladék elégetéshez, pedig úgy tűnik, most már kell. Az azért a kérelem javára írandó, hogy bár bonyolult, de megengedő az elhamarkodott döntésekkel szemben. Egy pótnap lehetőségét felajánlja, amennyiben esne az eső.

Hosszú Ferenc, akinek Gencsapátiban van telke, tőlünk hallott először arról, hogy a tűzgyújtási szabályok megváltoztak. A jogszabály-módosítással nem ért egyet. Információink szerint az elszaporodó külterületi tüzek miatt vált szükségessé a szabálymódosítás, ellenzői szerint azonban a zártkerti telkekre nem szabadna külterületként tekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!