Hírek

2016.04.26. 18:34

Markusovszkyra emlékeztek - Három adjunktussal és négy főorvossal gazdagodott a szombathelyi kórház

Szombathely - A kórház névadójáról, Markusovszky Lajosról emlékeztek meg tegnap. Kihirdették a Markusovszky pályázat eredményeit és megtörténtek a kinevezések is.

Budai Dávid

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház kedden rendezte meg a már hagyományosnak számító Markusovszky Lajos emlékünnepélyt, amely mint mindig, most is Markusovszky szobrának megkoszorúzásával kezdődött. Ezt követően az ünnepségen résztvevő mintegy 150 ember a Romhányi terembe ment, hogy meghallgassa dr. Hadarits Ferenc osztályvezető főorvos előadását a kórház névadójáról.

A főorvos elmondta, nehéz helyzetben van, hiszen minden évben ugyanazt mondják el Markusovszkyról, éppen ezért ezúttal rendhagyó előadással készült. A hajdan volt orvos méltatása helyett, annak korát mutatta be. - Dőljenek hátra, kezdődik az időutazás - kezdte előadását dr. Hadarits Ferenc. És valóban, ki gondolt bele korábban, hogy az 1815 és 1893 között élt orvos életében adták át az Eiffel tornyot, lépett trónra Viktória királynő, történt meg a szabadságharc, majd a kiegyezés, sőt az impresszionisták is ez idő tájt jelentek meg. A rövid történelmi időutazáson Wagner és Liszt dallamai csendültek fel, mint koruk zenéjének nagy megújítói.

Dr. Hadarits Ferenc Ady szavaival emlékeztetett rá, hogy: „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek." Elhangzott: Markusovszky mindig időazonosságban volt saját korával. Részt vett az 1848-as szabadságharcban, de amikor jött az elnyomás, akkor igyekezett túlélni. Így válhatott az orvosi működés nagy segítőjévé. Hadarits Ferenc végezetül azt kívánta hallgatóságának, hogy - akárcsak Markusovszky - legyenek bátrak.

Ezt követően, prof. Dr. Miseta Attila egyetemi tanár 30 évem a diagnosztikai laborban címmel tartott előadást. Ahogyan fogalmazott: egy falusi gyógyszertárban nőtt fel, és majdnem fizikus lett. Végül aztán az orvosi laborok felé terelte az élet, ahol az ionegyensúllyal kapcsolatban folytatott unortodox kutatásokat. Mint kiderült, ezek a kutatások egyáltalán nem voltak veszélytelenek. Kollégáját egyszer egy kameruni törpekecske szabályosan felöklelte, amikor pedig a pécsi állatkertben kellett vért venni egy tevétől, az lavórnyi nyálat köpött minden jelenlévőre. Persze voltak veszélytelenebb élőlények is Miseta Attila karrierje során, amelyekkel kísérleteket folytatott. Ilyen volt például az élesztő, amely nagyon hálás kísérleti alanynak bizonyult. Megtudhattuk azt is, hogy az élesztő és az ember genomja 45 százalékban azonos, és az élesztő medúzagénnel kombinálva világítani is képes. Szó esett még a lítiumról, amelyet a pszichiátriai betegeknél alkalmaznak. Mint mondta, már Krisztus előtt 211-ből vannak feljegyzések arról, hogy bizonyos helyeken kevesebb a nyughatatlan ember, mint máshol, később kiderült, egy lítiumban igencsak gazdag területről volt szó. Miseta Attila hangsúlyozta: számos elismerése és kitüntetése mellett legfőbb eredményének azt tekinti, hogy relatív békeállapotot és jó hangulatot tudott teremteni munkahelyén, pedig az egészség- és az oktatásügy is számos kihívás elé állítja őket az utóbbi években. Véleménye szerint kormányoktól függetlenül, évek óta súlytalan államtitkárok és miniszterek követték egymást az egészségügyi tárca élén, akik nem sokat tudtak tenni az egészségügyért. Az előadás után Miseta Attila átvehette a Markusovszky-emlékplakettet prof. dr. Nagy Lajos főigazgatótól.

A Markusovszky-pályázat eredményhirdetése után a főigazgató átadta a kinevezéseket is. Adjunktusi kinevezést kapott: dr. Bierer Gábor (sürgősségi betegellátó osztály), dr. Jáger László (általános és érsebészeti osztály) és dr. Márk Levente (gasztroenterológiai és belgyógyászati osztály). Főorvosi kinevezést kapott dr. Görgényi Szabolcs (ortopédiai sebészeti osztály), dr. Juhász Árpád és dr. Khalil Al-Aamri (általános és érsebészeti osztály), valamint dr. Kiss Béla (mellkassebészeti osztály).

PÁLYÁZATOK DÍJAZOTTJAI

Főorvos kategóriában I. díjat kapott dr. De Jonge Tamás a Lokál infiltrációs anesztézia alkalmazása nagyízületi endoprotézisek beültetése során című pályázatáért. Szintén I. díjat nyert el Toldy Erzsébet, Elekes Sarolta, Kovács László, valamint Lőcsei Zoltán. Pályázatuk címe: A parathormon határértékeinek megbízhatósága a klinikai gyakorlatban.

Másodorvosi kategóriában III. díjat kapott Pungor Judit és Tóth Tímea. Pályázatuk címe: Adolescens scoliosis felnőttkori vonatkozásai. II. díjban részesült dr. Huszár Hermina az Obstruktív alvási apnoe szindróma szűrése a Szombathelyi Tüdőgondozóban című munkájáért. I. díjat kapott Vadvári Árpád, Szöllösi Ramóna, Király István, akik a sürgősségi ellátásban szédüléssel jelentkező betegek CT-vizsgálatának radiológiai elemzésével kapcsolatban nyújtottak be pályázatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!