Hírek

2016.03.17. 11:28

Még csak 11 éves, de már nívódíjas - A szombathelyi Lakatos András hamar összebarátkozott a zongorával

Szombathely – A 11 éves Lakatos András már nagyon fiatalon, az első osztályba lépése előtt elkezdett ismerkedni a zongorával a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában. Az ifjú tehetség azóta megnyert egy nemzetközi versenyt, és több országos megmérettetésen szerzett arany-, valamint nívódíjat. A hangszer szeretetét zongoratanár nagymamájától örökölte.

Elek Szilveszter

- Nagyon tetszik a zongora hangja és mindig meglep, hogy milyen gyönyörű dolgokra képes ez a hangszer – mondta mosolyogva András, majd végigsimított a zongoráján. - Azért is választottam ezt, mert szerettem volna szólisztikus hangszeren játszani – tette hozzá.

- Hamar jó cimborák lettünk a zongorával, a nagymamám is rengeteget segített, a tudásom legjavát pedig  a zongoratanárnőmnek, Bognár Ritának köszönhetem – hallottuk még tőle.

András már kiskorában is részt vett kisebb fellépéseken, hangversenyeken, igazi eredményeket azonban 2015-től kezdve ért el. - Azért csak tavaly kezdtem el benevezni komolyabb versenyekre, mert akkorra éreztem úgy, hogy már elég felkészült vagyok - mondta. - Az első nagyobb versenyem Muraszombaton volt, tavaly februárban. Az egy nemzetközi megmérettetés volt, ahol egyénileg kellett játszani. A zsűri pontozással értékelte a produkciókat, az enyémre tízet adtak a tízből, tehát arany fokozatot szereztem – jegyezte meg büszkén. - Ugyancsak tavaly márciusban indultam még a szombathelyi Sistrumon is, amely évente megrendezett országos zenei verseny. Négy korcsoport volt, én a másodikban indultam négykezes és egyéni kategóriában. A négykezesben nívódíjasak lettünk, ami eggyel az arany fokozat felett van. Az egyéniben arany fokozatot értem el – tette hozzá. Az ifjú zongorista szinte semmit sem pihent és 2015 áprilisában már Balassagyarmatra ment országos szintű kétzongorás vagy négykezes versenyre a partnerével, ahol elsők lettek.

Ezt egy rövidebb szünet követte. - Idén márciusban is indultam a szombathelyi Sistrumon, csak már a harmadik korcsoportban. Az egyéni kategóriába neveztem be és nívódíjas lettem. Nemrégiben pedig Veszprémben voltam egy szintén országos, kétfordulós verseny területi válogatóján. A maximum hatvan pontból 56-ot értem el a második korcsoportban, így továbbjutottam. A második forduló Nyíregyházán lesz március 18. és 20. között. Számomra azért lesz igazán különleges az a rendezvény, mert én leszek az első fellépő – mondta András, aki emiatt egy cseppet sem aggódik, épp ellenkezőleg, türelmetlenül várja a megmérettetést.

- Az első komolyabb fellépésem előtt azt mondták nekem, hogy nagyon figyeljek, mert nehéz lesz népesebb közönség előtt szerepelni. Én azonban nem éreztem ezt nehéznek. Lehet, hogy egy kicsit izgulok, mielőtt kilépek a színpadra, de amint leülök a zongorához és leütöm az első hangot, máris el tudom engedni magam. A játszásnál adom ki magamból a próbák, a felkészülés során felgyülemlő feszültséget. Ez mindig egyfajta kiteljesedés a számomra. A színpadon érzem magam igazán szabadnak – mondta András elmélyülten. - A célom ilyenkor az, hogy egybeolvadjak a zongorával és kihozzam a maximumot magamból, meg a hangszerből egyaránt, hiszen csak így tudom lenyűgözni a zsűrit és a közönséget. Nagyon boldoggá tesz, ha másoknak örömet szerezhetek a játékommal – tette hozzá.

András egyelőre abban biztos, hogy nem hagyja abba a zongorázást. A magabiztos fiú szeretne még fejlődni és minél több komolyabb versenyen részt venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!