Megéri Ausztriában főzni - Egy kezdő szakácsfizetésből úgy élhetünk itthon, mint egy osztrák séf odakint

Ekkor határozta el, hogy fodrász lesz, de a sors végül közbeszólt. Gayer Gáborral sok egyéb mellett az ausztriai munkavállalásról, és az éttermek konyháinak kulisszatitkairól beszélgettem. Gábor elmondta: Szombathelyen nem tudott labdába rúgni az étterem erős emberei mellett. Váltani akart. Mivel érdekelte a divat, elhatározta, hogy fodrász lesz. El is kezdett tanulni egy fodrász barátjánál, és fodrásziskolába is járt Budapesten munka mellett. Végül aztán egyetlen napot sem dolgozott fodrászként, mert amikor végzett az iskolával, éppen jött egy ausztriai munkalehetőség.

Azért ha ollót adnának a kezébe, nem jönne zavarba, főleg, ha férfifrizuráról lenne szó, hiszen nem csak ismerőseinek, de saját magának is ő vágja a haját. A női frizurák már komplikáltabbak, – mint mondja – nem is maga a vágás a nehéz, hanem formát adni a hajnak. A fodrásznak nem csupán kézügyességre, de térlátásra is szüksége van, és jó, ha tudja előre, hogyan fog kinézni a haj, amit vág vagy fest - neki ez utóbbi egyszer nem sikerült, elmérte az arányokat és a hamvasszőke haj grafitszürke lett. A fodrászat is éppen olyan kreatív szakma, mint a szakácsé, és ugyanúgy igaz rá, ha nem jár utána az ember, lemarad. Gábor mégis úgy döntött, inkább megpróbálja visszaszerezni Ausztriában a szakácsként elvesztett motivációját, és fodrászként inkább csak magán gyakorol.

Az első hely, ahová elhívták, egy ötcsillagos szálloda volt, amitől eleinte egy kicsit tartott is, ráadásul úgy érezte, a német nyelv területén is van lemaradása. Egy év alatt aztán rengeteget küzdött és rengeteget tanult. A lehető legminimálisabb bérért a lehető legtöbbet követelték tőle, a túlórákat csak elvárták, de nem fizették. Egy év után úgy érezte, váltania kell, irány egy másik ötcsillagos szálloda, ahol már komolyabb feladat és komolyabb fizetés várta. Másfél év után aztán jött egy újabb lehetőség. A ranglétrán egy nagyot ugorva Bécsben találta magát egy nyitásra váró étteremben, ahol nem csak az étlapba volt beleszólása, de még azt is ők mondhatták meg a barátjával, hogy hol legyen a konyhában az előkészítő pult és hol a mosogató. Ők végezték a próbafőzéseket, ők tárgyaltak a beszállítókkal, ők választották ki, honnan rendelnek, és ők beszélték meg a minőségi elvárásokat a hentessel. Miután az éttermet felfuttatták és beindították, eltelt egy kis idő és Gábor ismét továbbállt.

Gábor jelenleg a határ közelében vállal munkát, beosztása Chef de Partie – ami egy adott konyhai részleg csoportvezetőjét jelenti, valójában ő a Joker a konyhában, aki bárhol megállja a helyét. Mert bizony a konyhában - főleg a szállodák konyháiban -  komoly hierarchia van. Annak idején, mint Commis de Cuisine (kezdő szakács) kezdte ő is. Amikor már kezd kellemetlen lenni a sok idegen szó, rákérdezek, és megtudom, a konyha nyelve a francia, igaz ezt a L'ecso című animációs filmből már sejtenem kellett volna.

Azt fontos tudni, hogy hatalmas a különbség egy a la carte étterem és egy hotel konyhája között. Míg egy hotelben van külön reggeliztető, előételes, cukrász, szószos-húsos és köretes placc, külön vezetővel, addig egy étteremben gyakran még a hagymát is a szakács vágja fel. Egy étterem konyhája minden szempontból stresszesebb, hiszen egy vendéglő váratlanul megtelhet pillanatok alatt is, és erre nem lehet felkészülni. Volt már, hogy a vendég azért hívatta ki, mert ilyen finomat még nem evett, és volt, hogy azért, mert a steak túl volt sütve. Ha hibák előfordulnak, az mindig a túlterheltség miatt van, és nem a szakmai hozzáértés hiánya miatt, hiszen Gábor eddig csak olyan helyeken dolgozott, amelyeket már nem sok választott el a Michelin-csillagtól.

Ki lehet jelenteni, hogy Gábor az eddigi négy osztrák munkahelyén folyamatosan fejlődött szakmailag is és a fizetésében is, igaz ugyan, hogy Bécsben volt a legmagasabb a keresete, de ott a pénz jó részét felemésztette a nagyváros. Bécsben egy kisméretű lakás bérleti díja hatszáz euró körül van, egy szoba 300-350 euró. A szállás költségeibe viszont a munkáltatók nem szállnak be. Külön megállapodásban lehet róla szó, de ez nem jellemző, és maguktól sosem ajánlják fel, szezonális munkák esetében persze előfordul. Az útiköltséget azonban vissza lehet igényelni, igaz, nem a munkáltatótól, hanem magától az államtól. Ez még a legminimálisabb kereset esetén is négy-ötszáz euró lehet évente.

És hogy megéri-e Ausztriában dolgozni? Gábor szerint kint minimum a dupláját lehet megkeresni, mint itthon azonos beosztásban. Ráadásul azonos pozícióban a magyarok ugyanannyit kapnak, mint az osztrákok, azt viszont szomszédjaink is tudják, hogy az ő pénzük nálunk sokat ér. Ezért lehetséges, hogy egy Ausztriában dolgozó kezdő szakács, ha a fizetését itthon költi el, olyan életszínvonalat tud biztosítani magának, mint egy osztrák séf. Persze kint sem kolbászból van a kerítés, a bruttó és a nettó fizetés között kint is nagyok a különbségek, úgy egy magyar átlagkeresetnyi pénz vándorol az osztrák államkasszába havonta.

Kíváncsi voltam arra is, hogy ha már dolgozni igen, vajon magyarnak lenni megéri-e odakint? A fiatal szakács azt tapasztalta, hogy egyre kevésbé jellemző az, hogy Ausztriában az ember orra alá dörgölik a magyarságát. Rosszindulatú emberek persze mindenhol vannak, de általánosságban a magyarok kivívták már a tiszteletet, sőt előfordul, hogy ránk irigyek azért, mert mi itthon az osztrák fizetésből igen jól élünk, ők meg csak átlagosan. Gábor viszont nem átlagos, ez első látásra is feltűnik, mint elmondta, tetoválásai mögött nem húzódik komoly ideológia, csak tetszettek neki és kész.